Beleszületett a zenébe, édesanyja hegedűn, apja cimbalmon játszott. Cigányzenét játszottak, fiukat mégis a klasszikus zene felé terelték. Az Erkel- és Liszt-díjas Lukács Miklós mára a világ egyik legismertebb, legtöbbet koncertező cimbalomművészévé vált, legyen szó kortárszenéről, dzsesszről vagy színházi performanszról. Nem csak játszik és komponál, de tanít is világszerte. Ez a Szabad Európa podcastjának rövidített, szerkesztett változata.
Megszámlálhatatlan díjat kellene most felsorolnom, a legfrissebb a Liszt Ferenc-díj, március 14-én vette át. Fontosak ezek az elismerések?
Természetesen az ember nem azért csinálja azt, amit csinál, hogy ezeket díjjal elismerjék, de jól esik, ha odafigyelnek rá. Nem is feltétlenül az állami kitüntetésekre gondolok, hanem például arra, hogy a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia felvett a tagjai közé. Azért számít, mert azt jelenti, hogy odafigyelnek az emberre, és ez a figyelem jólesik.
Zenészcsaládba született. Édesanyja hegedült, édesapja cimbalmos volt, cigányzenét, népzenét játszottak.
A zenében nőttem fel, igen, gyermekként természetes volt, hogy zene szól mindenütt, és hangszerek vesznek körül a lakásban. Az is megszokott volt, hogy feljártak kollégák édesapámhoz gyakorolni. Kisgyerekként különböző próbákon hallhattam őket élőben játszani. Odasomfordáltam, hogy ne zavarjam őket és nagyon élveztem azt a fajta együttlétet, kommunikációt, az egésznek az auráját. Nagyon fontos volt nekem.
A szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy klasszikus zenét tanuljon. Mit szólt ahhoz, hogy a klasszikus zene felé terelték?
Viszonylag későn, nyolcévesen kezdtem el cimbalommal foglalkozni. Beírattak Szakály Ágnes tanárnőhöz a Tóth Aladár Zeneiskolába, akkor kezdődött az én klasszikus zenei pályám. Akkoriban már lehetett érezni a cigányzenész körében egyfajta létbizonytalanságot. Egyre inkább kiszorultak azokból a vendéglátóhelyekből, ahol a cigányzene korábban erősen jelen volt. Ezt a folyamatot a rendszerváltás felerősítette. A szüleim a saját bőrükön tapasztalták ezt. Ugyanakkor minden zene alapja a klasszikus zene, tehát ha én cigányzenésznek készültem volna, akkor is klasszikus zenével kezdtem volna a tanulást.
Nagyon elszántak voltak ebben a szülei? Ha esetleg azt mondta volna, hogy másfelé szeretné az életét alakítani, engedték volna?
Nagyon keményen fogtak, az biztos. Napi hat-nyolc óra gyakorlás. Az egy kemény dolog. De az ember hozzászokik, és nyilván úgy látták a szüleim, a tanáraim, hogy terhelhető vagyok. Amikor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába kellett felvételiznem, nyolcadik osztályban magántanuló voltam. Reggel hatkor keltem, és amikor befejeztem az aznapra rendelt zenei adagomat, jöttek a magántanárok a közismereti tárgyakkal. A szüleim megbeszélték az iskolával, hogy minden hónapban legyen egy nagyon kemény személyes számonkérés minden tárgyból. Persze, nagyon szerettem focizni, tehetséges is voltam állítólag, de az otthoni miliő, az, hogy zenészek voltak körülöttem eldöntötte a kérdést.
Mikor kezdett érdeklődni a kortárszene és a dzsessz iránt?
A cimbalom irodalma gyakorlatilag kortárszene, a huszadik század zenéje, tehát már elég korán az iskolában kapcsolatba kerültem kortárs zenével, de nyilván nem értettem még. Azért egy 10-12 éves gyereknek elmagyarázni a kortárs zenét, és megszerettetni azt vele, nehezebb feladat, mint mondjuk Bach vagy Mozart dallamosabb muzsikáját. De köszönhetően a tanáraimnak, már konziban, a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdtem megérteni, mi a lényege ennek a muzsikának, azt, hogy teljesen más attitűd szükséges hozzá.
Miben más? Hogyan lehetne ezt megfogalmazni?
Nagyon mai, és nyilván olyan szöveteket, olyan hangzásokat, és olyan jelképeket használ, ami elsőre idegen tud lenni egy fejlődésben lévő, a harmóniák iránt vonzódó emberek. Ez olyan, mint ha a Mosó Masa mosodája után azonnal egy kortárs író egyik művét adnánk a gyerek kezébe. Persze, hogy teljesen idegen lenne neki. Én egyébként megfordítanám, és ez most már a tanítási módszerem is, hogy először a kortársat hozom egy picit közelebb. Mert abban élünk. Az a rezgés, az a fajta információmennyiség és vibráció vesz körül bennünket. Tehát ha ezt a világot megértjük, akkor sokkal jobban tudunk visszafelé is haladni. Ez az út szerintem közelebb viszi a gyermekeket ahhoz a muzsikához, irodalmi vagy képzőművészeti alkotáshoz, amit éppen befogad.
Gyuri bácsi, Kurtág György bejárt hozzánk a konzervatóriumba. Volt egy kamara partnerem, Berényi Petra, Berényi Ferenc festőművész lánya. Ők nagyon jó kapcsolatban álltak Gyuri bácsival, akit megkértük arra, hogy a Játékok című sorozatát, amiből cimbalom átirat is készült, tanítsa meg nekünk. Elképesztő, hogy egy ekkora szerző bejárt a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, hátra az 5-ös terembe, hogy két gyerekkel foglalkozzon, hogy ez a darab tényleg olyan legyen, amilyennek lennie kell. Tehát én már akkor kapcsolatba kerültem vele, azután pedig nyilván a darabjai által, hiszen minden cimbalomra komponált művét megtanultuk.
Volt egy Facebook-posztja a napokban. Egy közös kép látható Eszterházy Péter író és Eötvös Péter zeneszerző. Azt írta róluk, ennyire hiányoznak mind a ketten. Eötvös Péterrel húszon éves korától együtt dolgoztak, az egyik legmeghatározóbb mestereként beszél róla minden interjújában. Hogyan találkoztak, miben nyilvánult meg az ő nagysága?
Készítettem Szakcsi Lakatos Bélával, már lassan 20 éve, talán 21 is, egy duó lemezt. Csak improvizációk hallhatóak rajta. Igazából nem beszéltünk meg semmit, hangulatokat is csak ímmel-ámmal. Egyszerűen bementünk a stúdióba, a BMC Records pedig kiadta. Egyszer Gőz László a Budapest Music Center igazgatója és Eötvös Péter együtt mentek valahova, Gőz László pedig megmutatta útközben ezt a lemezt Eötvös Péternek, aki azt mondta, hogy álljanak félre és hallgassák meg a lemezt. Így kezdődött. Eötvös Péter meghívott a lakására, beszélgettünk sokat. Elmondta, hogy az életművének bizonyos darabjaiban a cimbalom elég markáns szerepet játszik. Megkérdezte, hogy lenne-e kedvem ezeket a műveket világszerte játszani. Óriási megtiszteltetés ez egy húszon éves embernek, aki a pályája elején áll.
Lehet erre nemet mondani?
Nem lehet, de ez felelősség is jár. Péter számomra egy ikonikus figura volt. Fábián Márta kitűnő cimbalomművész volt az ő osztálytársa a konzervatóriumban, cimbalomra komponált műveit Fábián Mártának írta, aki azonban a kétezres évek elején visszavonult az aktív koncertezéstől. Eötvös Péter talán bennem találta meg azt az embert, aki alkalmas arra, hogy a koncerteken megszólaltassa ezeket a műveket. Húsz éven át dolgoztunk együtt.
Mikor kapta az első hangszerét?
1987-ben tízéves koromban készült el az első saját hangszerem. Egy évvel korábban rendezték meg az első Rácz Aladár Nemzetközi Cimbalomversenyt, amelyen a serdülő korcsoportban második helyezést értem el. Édesapám akkor azt mondta, ez a gyerek megérdemel egy komolyabb cimbalmot, egy új hangszert. Akkor csináltatta nekem ezt a cimbalmot Jancsó István mesterrel, aki sajnos már nem él, nem régen vesztettük el. Amikor már majdnem kész volt a hangszer, az utolsó fázisok alakultak, akkor az otthonunkban sokszor apukámmal "simogatták", a kisebb változtatásokat együtt készítették a hangszeren. Láttam, ahogy megszületik. Fantasztikus volt, azóta követi az utamat, ragaszkodom ehhez a cimbalomhoz.
Drága egy ilyen hangszer?
Drágák a cimbalmok, igen, de az áruk azért nem mérhető egy versenyhegedű, egy Stradivari vagy egy versenyzongora árához. Nagyjából két és fél millió forint plusz áfa egy új hangszer. Ezt nem feltétlenül tudja kifizetni egy diák. Ilyenkor általában azt tanácsoljuk, hogy először egy használt, kisebb hangszerrel kezdjen el játszani. Később, ha majd látja, hogy van ebben fantázia, akkor érdemes befektetni egy hangszerbe, amivel már koncertpódiumon felléphet. Minden komolyabb cimbalmosnak, tehát, aki professzionális szinten mozog, legalább egy, de inkább több hangszere van otthon.
Huszonhárom évig tanított a Rajkó Talentum Tánc- és Zeneművészeti Iskolában
Igen, a diploma után kezdtem. Szolfézst és zeneelméletet is tanítottam. Nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem. Sok gyerekem ma már aktív cimbalomművész, láttam a fejlődésüket, és ebben nagyon nagy örömöm van. Befejeztem tavaly a tanítást. Nehéz döntés volt, de már soknak éreztem. Most már csak olyan helyeken tartok kurzusokat, ahol tényleg érdeklődnek a hangszer iránt, ahol keresik azokat az utakat, lehetőségeket, amelyekből a cimbalom a jövőben táplálkozhat. Ha szükségük van ezekre a gondolatokra, akkor nagyon szívesen megyek, megosztom a tapasztalataimat és tudásomat legyen az a kecskeméti Kodály Intézet vagy a Berklee egyetem valenciai kampusza.
A Lukács Miklóssal készített teljes beszélgetést itt nézheti, hallgathatja meg:
