Nyolcvan évvel a holokauszt után csak becslések vannak arról, hány roma esett áldozatul az üldöztetésnek. Különböző kutatások szerint a kétmilliós európai cigányság tíz–harminc százalékát irtották ki, köztük több ezer magyart. Augusztus 2. a roma holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja.
A holokauszt nemzetközi emléknapja január 27., de a roma holokauszt áldozatainak külön nemzetközi emléknapja van. A dátum 1944. augusztus 2. éjszakájára emlékeztet; akkor számolták fel az auschwitz-birkenaui II/E. cigánytábort. Az SS-katonák néhány óra alatt több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg. A Cigány Világszövetség 1972-es párizsi kongresszusának határozata alapján lett ez a nap a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja.
„Civilizáltatás”, kényszersterilizálás
Magyarországon 1928-ban egy belügyminisztériumi rendelet próbálta rendezni a kóbor cigányok ellenőrzésének kérdését. A rendőrség feladatává tette, hogy állítsa elő őket. Ha külföldről érkeztek, vissza kellett őket toloncolni, illetve általánosságban meg kellett akadályozni, hogy belépjenek az ország területére.
A harmincas években minisztériumi rendeletekkel korlátozták a letelepedett cigányok vándoripari és házalási tevékenységét – mondta a Szabad Európának Gellért Ádám, az Erőszakkutató Intézet ügyvezetője, amikor arról kérdeztük, milyen társadalmi helyzetben, jogfosztottságban volt a cigányság akkor.
A hitleri Németországban 1939 decemberében született központi döntés arról, hogy megtisztítják Németországot és az újonnan megszállt lengyel területeket a cigányoktól (is). Több hullámban történtek a deportálások a Lengyel Főkormányzóság területére, illetve később Auschwitzba, ahol külön cigánytábort létesítettek: itt több ezer romát gázosítottak el, kényszersterilizáltak, végeztek álorvosi kísérleteket rajtuk, illetve dolgoztatták halálra őket.
Cigányrazziák, cigánytelepek
Magyarországon a negyvenes években a vándorcigányok átnevelése, „civilizáltatása” volt csak napirenden. 1944. március 19-e előtt törvényi megkülönböztetés nem sújtotta az akkor nagyjából kétszázezer fősre becsülhető cigányságot, ám ez nem jelentette azt, hogy alsóbb jogszabály ne korlátozta volna a jogaikat – hívta fel rá a figyelmet Gellért Ádám.
A cigányságra vonatkozó országos rendeletek a vándorló, kóbor cigányok ellenőrzését jelentették. Őket a hatóságok cigányrazziák során próbálták adminisztratív módon nyilvántartásba venni. A letelepedett cigányságot rendeleti úton a negyvenes évek elején több helyen (például Esztergomban) zárt cigánytelepekbe kényszerítették, ahol csak a városi cigánykataszterbe felvettek tartózkodhattak, s amelyet kizárólag munkavégzés céljára hagyhattak el. A városi rendelkezés szerint nem vonulhattak át városi sétányokon, nem ülhettek le a padokra, rendszeres razziákat írtak elő, és eltiltották őket a kocsi- és lótartástól, valamint minden olyan foglalkozástól, amely élelmiszer kezelésével vagy szállításával volt kapcsolatos.
A rendelet szerint „cigánynak tekintendő minden cigány származású személy, továbbá származására tekintet nélkül minden olyan személy, aki cigányokkal együtt él”. Sok helyen rendszeresen előfordult, hogy a csendőrség körbezárt egy cigányok által lakott részt, és kényszerfürdetést vagy kényszerhajvágást hajtott végre.
Ehhez kapcsolódóan: El nem ismert fájdalmak, elmaradt megbocsátás – még tart a holokauszt feldolgozása
„A zsidókérdés és cigánykérdés maradéktalan, ha kell, drákói rendezése”
1944 nyarán már egész roma közösségeket zártak gettóba Hajdú-Bihar és Szatmár-Bereg megyében. A csendőrök által körbevett cigánytelepek lakói csak azt vihették magukkal, amit elbírtak a kezükben, megalázó módon kényszerfertőtlenítették és lekopaszították őket, majd a munkabíró embereket kényszermunkára vitték a Kárpátokba. Több más megyében is gettóba, kényszermunkatáborba szállították őket, otthon hagyott értékeik eltűntek, házaikba beköltöztek, vagy elhordták építőanyagnak.
1944. október végén, november elején kezdték a nyilasok összegyűjteni a roma családokat Budapesten és környékén, illetve a nyugati országrészben. Az óbudai téglagyárba hajtott csoportokat november 8-án Budaörsön bevagonírozták, és a dachaui koncentrációs táborba szállították, majd elosztották őket a buchenwaldi és a ravensbrücki táborba.
Négy nagy országos és több kisebb cigányrazziára került sor. Az elfogott több ezer embert a komáromi Csillagerőd föld alatti bunkereiben őrizték: itt válogatták ki közülük a munkaképes férfiakat és nőket. A fogság embertelen körülményei miatt több száz idős és gyermek vesztette életét. Gellért Ádám egy túlélő visszaemlékezéséből idéz: „Sokan éhen vesztek, s még az újszülött gyermekeket is meszesgödörbe dobták.”
„A könnyeik véresen potyogtak” – a roma holokauszt áldozataira emlékeztek Józsefvárostól Ferencvárosig
A kiválogatott cigányokat marhavagonokban Mauthausenbe, Auschwitzba és főleg Dachauba szállították, ahol kényszermunkát végeztettek velük.
A szovjet csapatok előretörése során több, cigányok elleni tömeggyilkosságot is elkövettek magyar csendőri és katonai alakulatok: szeptember 29-én Nagyszalontán lőttek agyon tizenhét embert, októberben Dobozon újabb huszonhetet; a pocsaji romák tömegkivégzését egy orosz tüzérségi támadás akadályozta meg, de így is kivégezték hármukat.
Vajna Gábor nyilas belügyminiszter 1945. február végén Kőszegen jelentette be, hogy „a zsidókérdés és cigánykérdés maradéktalan, ha kell, drákói rendezését megkezdtem, amit e két nemzetidegen faj magatartása tett szükségessé”.
1944–45 fordulóján újabb tömeggyilkosságot követtek el magyar katonai és csendőralakulatok a Fejér megyei Lajoskomáromban, Szabadbattyánban és Szabadegyházán, a Tolna megyei Lengyelben, a Baranya megyei Kiskassán, a Zala megyei Lentiben, valamint a Veszprém megyei Várpalotán, és Inotán, a Grábler-tónál, ahol közel százhúsz székesfehérvári és várpalotai cigányt – gyermekeket, nőket és férfiakat – végeztek ki. Az egyik túlélő így emlékezett a tömeggyilkosságra Harmat József Roma holokauszt a Grábler-tónál című könyvében:
„Az embereket reggel hajtották oda gödröt ásni. Őket már nem engedték fel a mélyből, sortüzet kaptak. Mikor mi odamentünk, a férfiak már mind halva voltak. És akkor minket lőttek, az asszonyokat meg a gyerekeket. Én akkor voltam állapotos, júliusban babáztam volna le. Kaptam nyolc lövést, karba, a lábamba, az oldalamba, ide is, meg a combomba is. Nyolc helyre. […] Én éltem túl, meg egy kislány.”
Azzal kapcsolatban, hogy a túlélők kaptak-e bármiféle jóvátételt a kommunista rezsim alatt és után, Gellért Ádám arra hívta fel a figyelmet, hogy a nyugatnémet állam a jóvátételi törvény alapján a hetvenes években készpénzben fizetett jóvátételt magyar áldozatoknak. Ugyanakkor Karsai László kutatásaiból ismert, hogy a nyolcvanezer igénylőből mindössze háromszáz volt cigány.
Fontos lenne, hogy az iskolai tanterv részévé váljon a téma, és hogy a roma holokauszt egyáltalán szóba kerüljön a második világháborús események oktatásakor – mondta Gellért Ádám, amikor arról kérdeztük, szerinte hogyan lehetne jobban megismertetni a roma holokausztot a társadalommal. Mint fogalmazott: a gettósítás, az 1944. téli deportálások, a Magyarországon magyar alakulatok által elkövetett tömeggyilkosságok akárcsak felvillantásszerű megemlítése beemelhetné a kérdést a köztudatba.
