Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Megbilincselve: újra megjelennek a lábbilincsek az orosz bíróságokon


A rendőrség azt mondta egy orosz ügyvédnek, hogy parancsot kaptak egy fogoly bilincsben történő szállítására. „De nem tudták, honnan jött a parancs” – mondta
A rendőrség azt mondta egy orosz ügyvédnek, hogy parancsot kaptak egy fogoly bilincsben történő szállítására. „De nem tudták, honnan jött a parancs” – mondta

Tavaly az orosz belügyminisztérium tizenötezer lábbilincset vásárolt. Most – az egyik ügyvéd szerint „új és fényes” bilincsek – Oroszország közép-volgai régiójának bíróságain tűnnek fel a vádlottakon.

2021 tavaszán az orosz belügyminisztérium közel tizenötezer készlet bilincsre írt ki pályázatot közel hetvenmillió rubel (1,1 millió dollár) értékben.

„A bilincseket ma már nem használják széles körben – mondta a Szabad Európának a belügyminisztérium egyik forrása, aki névtelensége megőrzése mellett vállalta, hogy beszél, amikor a tenderről kérdezték. – A jelenlegi körülmények között ez őrültségnek tűnik. Az emberek panaszt tehetnek embertelen bánásmód miatt.”

„Amikor igazán veszélyes bűnözőket szállítanak, speciális felszerelésre van szükség – mondta a forrás. – De nem hiszem, hogy a bilincseket széles körben fogják használni.”

A hasonló állítások ellenére a Volga középső részén fekvő Szamara város bírósági termeiben láttak lábbilincset a vádlottakon, mondták a Szabad Európának ügyvédek. A regionális belügyminisztérium és az ügyészség nem válaszolt megkereséseinkre.

„Ügyfeleim mint áldozatok vannak jelen a bíróságon” – mondta Eldar Garoz szamarai védőügyvéd, aki kifejtette, hogy klienseit több évvel ezelőtt kábítószer-birtoklásért ítélték el, jelenleg börtönbüntetésüket töltik. Most azonban az ügyükben érintett rendőrök ellen is eljárás folyik a bizonyítékok meghamisításának vádjával.

A háborúval párhuzamosan terjed a megalázó bánásmód

„A rendőröket az otthonukból hozzák be a bíróságra, míg a börtönbüntetésüket töltő áldozatokat lábbilincsben” – mondta Garoz.

A láncok mozgásképtelenné teszik a kart, és lánccal kapcsolódnak a boka körüli bilincshez.

„A szállító tisztek azt mondták, hogy parancsuk van – mondta Garoz. – De nem tudták, honnan jött. Feltehetően valahol Rosztov-na-Donuban támadtak meg egy konvojt, de most Szamarában használnak bilincset? A bilincsek újak és fényesek.”

A belügyminisztérium szamarai regionális képviselete nem kívánt nyilatkozni a cikkhez. A helyi média beszámolói szerint azonban az ottani minisztérium júniusban kapott parancsot a bilincsek használatára, miután egy Ivan Kosztyukov nevű fogoly megtámadott egy bírósági tisztviselőt, aki éppen egy helyi bírósági teremből szállította ki, megragadta a fegyverét, és lövöldözni kezdett a marsallokkal. Az egyik rendőrbírót több lövés érte, de azóta visszatért a szolgálatba.

A bilincsek akkor tűntek fel az orosz bíróságokon, amikor már hetedik hónapja tart Oroszország masszív katonai inváziója Ukrajnában, és otthon a kormány könyörtelenül lecsap az ellenvélemény minden formájára.

Több ezer embert vettek őrizetbe vagy vontak felelősségre háborúellenes kijelentések és tevékenységek, illetve másként gondolkodó politikai vagy társadalmi tevékenység miatt. A politikai töltetű perek az ország különböző régióiban a mindennapi élet jellemzőjévé váltak.

Jana Gelmel szamarai védőügyvédnek van egy ügyfele, akit egy másik vádlottal együtt rablás és zsarolás miatt állítanak bíróság elé. Gelmel szerint az ügyfél, akit korábban már elítéltek rablásért, kiállt egy szexmunkásért, akit egy strici bántalmazott, aki hamis vádakkal állt bosszút.

Videó: Vádlottak lábbilincsben Jana Gelmel ügyvéd felvételén:

Shackles For The Defendants
please wait
BEÁGYAZÁS

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:00:43 0:00

Elmondta, hogy ügyfelét minden egyes bírósági tárgyalásra bilincsben hozták be, bár a meghallgatás alatt levették.

Hivatalosan csak a szökésveszélyes rabokat lehetne bilincsbe verni

A fogvatartottak szállítását a belügyminisztérium 2006-os utasításai szabályozzák. Ezek az utasítások nem említik a bilincset, és kimondják, hogy azt különben is csak olyan foglyok esetében szabad használni, akik szökésveszélyesnek minősülnek, különösen veszélyesnek számítanak, vagy akik életfogytiglani büntetésüket töltik.

A bilincs szamarai használatára vonatkozó egyéb példák, amelyeket jogvédők és ügyvédek említettek, a gyilkossággal vádolt vagy már életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt rabokra vonatkoztak.

A ketrec használata a vádlottak – például Trevor Reed volt amerikai tengerészgyalogos – bírósági megjelenésekor továbbra is bevett gyakorlat az orosz bíróságokon
A ketrec használata a vádlottak – például Trevor Reed volt amerikai tengerészgyalogos – bírósági megjelenésekor továbbra is bevett gyakorlat az orosz bíróságokon

Irina Birjukova ügyvédnő a Szabad Európának elmondta, hogy panaszt nyújtott be az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) a bilincs használata miatt egy életfogytiglani börtönbüntetését töltő rab esetében. Az ügy még mindig folyamatban van.

Igor, aki kérte, hogy vezetéknevét ne közöljék, mert politikai témában való felszólalása miatt fél a megtorlástól, egy orosz nyelvű fórum adminisztrátora, amely a bilincsekről és a bilincsek hasonló formáiról szól. Elmondta, hogy a bilincseket a XX. század elején betiltották Oroszországban, de mostanában visszatérnek – nemcsak náluk, hanem számos országban.

„A modern bilincsek Oroszországban funkcionalitás és biztonság tekintetében a közép-európai termékek szintjén vannak – mondta Igor. – Néha azonban a precíziós gyártás tekintetében gyengébbek.”

A múltban Oroszországot a nemzetközi jogvédő csoportok és az EJEB bírálta, amiért a vádlottakat ketrecbe zárta a tárgyaláson. Az EJEB 2014-ben úgy ítélte meg, hogy a ketrec használata „sérti az emberi méltóságot” és „összeegyeztethetetlen a civilizált viselkedés normáival”.

Oroszországban azonban ez továbbra is bevett gyakorlat.

(Bilincset és lábbilincset sokáig lehetett látni amerikai bírósági eljárások során is, bár a legfelsőbb bíróság 2005-ben úgy foglalt állást, hogy a per büntetőfázisában nem szabad „látható bilincsbe” verni a vádlottat, „hacsak az nem mond ellent az adott szövetségi állam érdekeinek”. Az érvelés szerint ez „szembemegy a fair eljárás” elvével, és „befolyásolhatja az esküdteket”. 2008-ban azonban mégis bilincsben vittek a bíróság elé és ítéltek el gyilkosságért egy férfit. Fellebbezett, de ugyanaz a legfelsőbb bíróság, amely a bilincselés ellen foglalt állást, 2022-ben nem adott helyt a panaszának.)

Szöveg: Szabad Európa, Oroszország, Robert Coalson közreműködésével.
XS
SM
MD
LG