„Depressziós voltam, és nem tudtam aludni” – mondta Galina, a közép-oroszországi Szamara város hegedűművésze az Ukrajna elleni orosz háborúról. Számára ez rémálom, és attól tart, hogy csak gyorsul.
„Vitába keveredtem, ami szokatlan – mondta. – Végül úgy döntöttem, hogy nem fogok olyan emberekkel beszélni, akik mindezt támogatják.”
Az egyik ilyen ember Galina férje, Vlagyimir, volt bűnügyi nyomozó, aki támogatja a háborút. Amióta Oroszország február 24-én nagyszabású inváziót indított Ukrajnában, egyre kevesebbet beszélnek.
Külön beszéltem mindenkivel, mert lehetetlen volt összeültetni őket.– Andrej Losak dokumentumfilmes
„Amikor az emberek csendben harcolnak, ha lehet így leírni, abból semmi jó nem sül ki – mondta Vlagyimir arról a hol jeges, hol tüzes légkörről, amely a házaspár lakásában uralkodik. – Ő nem tekint engem hasonlóan gondolkodó embernek, ennyi az egész. És én sem tekintem őt hasonló gondolkodásúnak. Másrészt viszont hülyeség lenne lemondani az álláspontomról csak azért, hogy egyetértsek vele. Úgyhogy inkább csak hallgatok és kerülöm a vitákat.”
Bár a pár még mindig együtt él, a házasságuk egyértelműen az összeomlás szélén áll. Galina és Vlagyimir egyike azoknak az orosz családoknak, amelyekről Andrej Losak újságíró és filmrendező legújabb dokumentumfilmje, a Broken Ties (Megszakadt kötelékek) szól.
A film azt vizsgálja, hogy a háború milyen pusztító hatással volt sok oroszra, és milyen áthidalhatatlannak tűnő szakadékokat hozott létre vagy hozott felszínre testvérek, szülők és gyermekek, férjek és feleségek között.
A filmet orosz nyelven június 19-én mutatták be a Jelenidő nevű, a Szabad Európa és az Amerika Hangja által közösen fenntartott orosz nyelvű csatornán. A film angol feliratos változata is megjelent.
Videó: Az Elszakadt kötelékek a YouTube-on:
Losak, aki nem sokkal az invázió után Oroszországból Georgiába távozott, és Tbilisziben él, elmondta, hogy az ötlet, hogy filmet készítsen arról, hogy az Ukrajnával kapcsolatos feszültségek hogyan érezhetők az egyszerű orosz családokban, először 2014-ben merült fel benne, amikor Moszkva átvette az ellenőrzést a Krím félsziget felett, és szeparatista háborút szított a kelet-ukrajnai Donbászban.
Elmondta, hogy saját unokatestvére, akivel egyidős, akivel együtt nőtt fel és akivel mindig is közel álltak egymáshoz, szitokszavakat és erőszakos dolgokat kezdett emlegetni, amikor az ukránok kerültek szóba – ezzel egy olyan oldalát mutatta meg, amelyet Losak korábban nem látott.
„Elgondolkodtam ezen, sőt megpróbáltam anyagot gyűjteni, de akkoriban ez még nem volt ennyire elterjedt jelenség – mondta Losak a Jelenidőnek. – De most, amikor már sokkal több minden történt, mindenhol felbukkannak ilyen történetek. A közeli barátaim között. Azok között, akiket a közösségi médiában ismerek, és így tovább.”
A családi viták nagy részét az invázió miatti mélységes harag kíséri, egyes ellenzők háborús bűnökben való bűnrészességgel vádolják a támogatókat, egyes támogatók pedig árulónak vagy még rosszabbnak bélyegzik a háborúelleneseket. Egyes rokonok már nem beszélnek egymással; mások dühösen veszekednek, amikor beszélnek.
„A film binárisan van felépítve – mondta Losak. – Minden egyes személlyel külön-külön beszéltem, mert nem sikerült rávenni őket, hogy együtt szólaljanak meg.”
Az online több mint egymillió megtekintést elérő dokumentumfilm nagy visszhangot keltett.
„Sokkoló film. Rémisztő – írta Kszenia Larina újságíró a Facebookon. – Reménytelen. Nincsenek illúziók ebben a komor alagútban. Nincs remény.”
A dokumentumfilmben szereplő egyik nő – jegyezte meg Larina – azt mondja, hogy „nem tudja csak úgy feladni az álláspontját és megbékélni édesanyja militarizmusával a család és a szeretet kedvéért. Nem tudja, mert számára elfogadhatatlan, elviselhetetlen, hogy hazugságban és képmutatásban éljen.”
Larina arra a következtetésre jutott, hogy a film „egy nemzet mentális népirtásáról” szól.
Videó: Szerkesztett részlet a dokumentumfilmből:
Losak rendezte a filmet, a főbb interjúkat online készítette. A legerősebb jelenetek azok, amikor például az egyik családtag hallgatja, miközben a másik kifejti álláspontját és érzéseit. A pátoszt gyakran olyan fényképek montázsa támasztja alá, amelyek a családokat a boldog békeidőkben mutatják be.
„Szeretnék valami olyasmit hallani az anyámtól, hogy »őrült dolgok történnek a világban, légy óvatos« – mondja a filmben az egyik fiatalember. – Ahelyett hogy Helló, fasiszta!”
Losak, aki nem rejti véka alá háborúellenes érzéseit, azt mondta, hogy tiszteletben tartja azokat, akik támogatják a háborút, és beleegyezett, hogy liberális hírneve ellenére részt vegyen a filmben.
„Számukra logikus és érthető, ami Ukrajnában történik – mondta. – Ők nem szenvednek emiatt, mint azok, akik ellenzik a háborút, akik viszont valóban szenvednek, mert a hozzájuk legközelebb álló emberek már nem értik meg őket.”
„Talán azt gondolták, hogy ha ebben a filmben kifejezik magukat, a szeretteik meghallgatják őket – zárta. – Egyszerűen nem tudom.”
Egy háborúpárti anya a kalinyingrádi régió Baltyijszk városában, Oroszország balti-tengeri flottájának székhelyén azt mondta: azért vállalta a filmben való részvételt, mert lánya, aki háborúellenes gyermekorvos Szentpétervárott, úgy érzi, hogy nincs módja kifejezni a háború miatti szorongását.
„Ő jó ember, ha nem beszélsz vele a háborúról – mondta Losak. – Igazán gyönyörű ember. Beleegyezett a részvételbe (…) egyszerűen azért, hogy a lányának esélyt adjon arra, hogy meghallgassák. Megértette, hogy a filmünket úgy állítottuk össze, hogy a lánya megszólalhasson, ha a másik oldalt adja. Ez egy szerető gesztus volt egy szenvedő anyai szívtől.”
Maga a kormány – azáltal, hogy megtilt minden más véleményt – megosztja a társadalmat és megszünteti a párbeszéd minden lehetőségét– Andrej Losak dokumentumfilmes
Az orosz kormány a maga masszív propagandagépezetével folyamatosan jelen van a háttérben, Putyin elnök hangja gyakran megszólal, miközben Losak háborúpárti beszélgetőpartnerei mondják a magukét.
„Az embereket a kormány hozta ebbe a helyzetbe – mondja. – Vagy velünk vagy, vagy ellenünk. Így viselkedik a kormány: ha nem fogadod el a háborút, bűnöző vagy. A kormány tilt minden ellenvéleményt, szétszakítja a társadalmat és megvonja a teret a párbeszéd lehetőségétől.”
A filmben feltűnik Natalia, a Londonban élő, háborúellenes pszichológus. Nyugdíjas édesanyja a permi kormányzóság egyik kisvárosában él az Ural mentén, és annak ellenére támogatja a háborút, hogy kritikusan szemléli Putyin elnököt. Szakmai tudását felhasználva Natalia megpróbál hidat építeni az anyjához.
„Óvatosan, nem mindennap, apró lépésekkel – mondja a filmben. – Tudod, minden beszélgetés után egy kicsit felém mozdul. Kezdenek kétségei lenni (…) aztán pár nap múlva, amikor felhívom, megint ott van, ahol előtte.”
Anyja, Ljudmilla azt mondta Losaknak, hogy a lánya hipnotizálni próbálja. Amikor a filmes megkérdezi, hogy hatott-e a gondolkodására bármilyen módon a lánya, Ljudmilla azt mondja: „Nem, persze hogy nem.”
„Soha nem volt olyan illúzióm, hogy a film a párbeszéd alapja lehet – mondta Losak. – Csak feljegyzése annak a ténynek, hogy jelenleg és a közeljövőben lehetetlen a dialógus. Sajnos két, egymást kölcsönösen kizáró világról beszélünk.”
