Az Európai Unió és Németország is válaszintézkedéseket helyezett kilátásba, amiért Iránban hétfőn kivégeztek egy 69 éves német–iráni kettős állampolgárt.
Olaf Scholz német kancellár botránynak nevezte Jamshid Sharmahd előző napi kivégzését, Annalena Baerbock külügyminiszter pedig súlyos következményekre figyelmeztette az iszlám köztársaság „embertelen rezsimjét”. A berlini külügyminisztérium berendelte az iráni nagykövetség ügyvivőjét, hogy „kifejezze határozott tiltakozását a rezsim intézkedései ellen”. A teheráni német nagykövet is tiltakozott, akit hazahívtak konzultációra. „Németország fenntartja a jogot további intézkedések megtételére” – szögezte le a külügyi tárca.
Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője aláhúzta, hogy a blokk a leghatározottabban elítéli a férfi meggyilkolását, és válaszlépéseket is fontolóra vesznek.
Ehhez kapcsolódóan: Három év gyötrelem – egy Iránban halálra ítélt férfi és német családja kálváriája
Sharmahd egy, a teheráni vezetést élesen bíráló, disszidens iráni ellenzéki csoport honlapjára írt. 1955-ben Teheránban született, majd a nyolcvanas években Németországba emigrált, onnan pedig az Egyesült Államokba költözött. A szoftverfejlesztőt családja szerint 2020 júliusában rabolták el az Egyesült Arab Emírségekben az iráni biztonsági szolgálatok. A határon átcsempészték Ománba, majd Iránba vitték, hogy bíróság elé állítsák. Azzal vádolták meg, hogy szerepe volt egy 2008-as halálos mecsetrobbantásban, ezért tavaly halálra ítélte a törvényszék. Családja a vádat nevetségesnek, az eljárást tisztességtelennek nevezte.
Az iráni igazságszolgáltatáshoz köthető Mizan hírügynökség hétfőn közölte, hogy „a Jamshid Sharmahd elleni halálos ítéletet ma reggel végrehajtották”.
Lánya, Gazelle azt írta az X-en, hogy várja, hogy a német és az amerikai kormány konkrét bizonyítékot szerezzen apja halálára, és ha igaz a hír, mielőbb haza kell szállítani a holttestét, az iráni vezetésre pedig súlyos büntetést kell kiszabni.
Aktivisták szerint a férfi egy volt abból a tucatnyinál is több külföldi állampolgárból, akiket Irán túszként tart fogva, hogy engedményeket csikarjon ki a Nyugattól. Az Amnesty International jogvédő szervezet kirakatpert emlegetett az ügy kapcsán, és hangsúlyozta, hogy az emberi jogok rendszerszintű sérelme az iráni igazságszolgáltatási rendszer működéséből fakad. Felszólították Németországot, hogy adjon ki elfogatóparancsot minden olyan iráni tisztségviselő ellen, aki részt vett ebben a bűncselekményben.
Ehhez kapcsolódóan: Egyre több a kivégzés Iránban, emelkedik a halálra ítélt nők száma is
Világszerte Kína után Iránban hajtják végre a legtöbb kivégzést évente. A norvégiai székhelyű Iran Human Rights civil szervezet szerint az iszlám köztársaság idén legalább 627 embert végzett ki. Jogvédők szerint a hatóságoknak ezzel is a társadalom megfélemlítése a céljuk.