Számos terv és forgatókönyv készül ezekben a napokban EU-szerte, a kontinens gázellátása – ha drágán is, de úgy tűnik – erre az évre megoldott. Ugyanakkor radikális döntésekre van szükség arra az esetre, ha bármilyen okból elapadna az orosz gázellátás. Az EU nem volt felkészülve erre a helyzetre, most a vezetők minden megoldásra nyitottak.
Az uniós politikusok egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy Európának le kell válnia az orosz gázról. Ez kétféleképpen is bekövetkezhet: vagy az EU dönt így a szankciós intézkedések keretében, vagy pedig az oroszok egyik válaszlépése lesz, hogy elzárják a csapokat. Akárhogy is, mindkét esetben mindkét félnek nagyon fájdalmas döntést és az egész energiapolitika újrastrukturálását jelenti majd. Egy olyan helyzetben, amelyre tulajdonképpen egyik fél sem volt felkészülve – hiszen az uniós politikusok is csak a vágyak szintjén és közép-, illetve hosszú távon fogalmazták meg, hogy függetlenedni kellene az orosz gáztól. Jelenleg az EU energiafelhasználásának mintegy negyven százalékát fedezik ebből a forrásból, ami óriási arány, különösen úgy, hogy vannak tagállamok, amelyek teljes mértékben vagy azt megközelítően függenek Oroszországtól. A háborús helyzet azonban mindent felülír, a tegnap érvényes szabályok ma már nem érvényesek, a holnaputánra megfogalmazott célkitűzéseket délutánra meg kell valósítani.
A zöldítés sokáig tart
Az Európai Parlament kedden elfogadott állásfoglalásában az olvasható, hogy a képviselők véleménye szerint „a legfontosabb orosz exporttermékek, így a kőolaj és a földgáz behozatalának korlátozására lenne leginkább szükség”. Ez még akkor is nagyon óvatos megfogalmazás, ha tudjuk, hogy egy ilyen állásfoglalás csak egy politikai nyilatkozat, nem bír semmiféle jogi kötelező erővel. Ugyanakkor a napokban Josep Borrell külügyi főképviselő többször is említette, hogy ennek a háborúnak ára van, de ha ezt az árat most nem fizetjük meg, később sokkal többe fog kerülni. Szavaiból egyértelműen az derült ki, hogy az EU-nak az orosz gáz nélkül kell megoldania az energiaellátását. Ennek alapvetően két módja van: az egyik az alternatív beszerzési források felkutatása, a másik pedig a zöld átállás felgyorsítása. Igen ám, de a dekarbonizációs program, a megújuló energiaforrások hatványozottan nagyobb kihasználása egy 2050-ig terjedő terv, nem lehet olyan mértékben felpörgetni, hogy egy-két éven belül látványos eredményt hozzon.
A cél az átállási időszak lerövidítése – orosz gáz nélkül. Ebben a helyzetben ismét két lehetőség van: vagy a hagyományos beszerzés rendkívüli megnövelése, ami egy költséghatékonyabb módszer, ugyanakkor hiányzik hozzá az infrastruktúra, és a kiépítése megint csak évek kérdése. A másik út a cseppfolyósított földgáz felhasználása, amely viszont lényegesen drágább. Úgy tűnik, ez utóbbinak ennek ellenére komoly szerepe lesz. A drágaság kezd relatívvá válni: jelenleg a földgáz ára tízszerese az egy évvel ezelőttinek. Az orosz–ukrán háború, illetve a koronavírus-válság utáni gazdasági visszapattanás egy időben eredményezett csökkenő kínálatot és növekvő keresletet, ami ilyen mértékben felhajtotta az árakat.
Alternatív források
Jelenleg az Európai Unió gáztározói harminc százalékban vannak feltöltve, ami körülbelül a fele az ilyenkor szokásosnak. Ez a mennyiség – utánpótlás nélkül és hirtelen fagyokat nem feltételezve – áprilisig lenne elegendő az EU-nak. Mindent egybevetve a jelenlegi körülmények alapján a szakértők úgy vélik, hogy erre az évre már biztosított az EU energiaellátása. Vagyis ennyi időt sikerült nyerni – ami nem sok.
Közben azonban folyamatosak és nagyon sokirányúak a tárgyalások. A cseppfolyósított földgáznak két jelentős forrása lehet: az Egyesült Államok és Katar. Az EU–USA-energiatanács már tartott is ezzel kapcsolatban megbeszéléseket, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság és Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke pedig közös nyilatkozatban kötelezte el magát a szállítások megnövelése mellett. A hatalmas készletekkel rendelkező Katart is felkereste már az EU a legmagasabb szinten, konkrét tárgyalások folynak, amelyben az USA is igyekszik érvényesíteni a befolyását. Sőt Biden elnök szövetségesi, de nem tagsági státuszt ajánlott Katarnak a NATO-ban.
Ami a hagyományos gázszállításokat illeti, az egyik a Transz-Adria csővezeték, amely Azerbajdzsánból hozza az energiahordozót. Tavaly 8,1 milliárd köbméter érkezett ezen az útvonalon, ezt szeretnék tízmilliárd köbméterre növelni. Azerbajdzsán tavaly 19 milliárd köbméter gázt exportált, ebből 8,5 milliárd köbméter Törökországba került. A többit Olaszországba, Grúziába, Görögországba és Bulgáriába szállították.
Az Európai Unió dolgozik az EastMed vezetéken is, amely összeköti az európai hálózatot a Cipruson, Izraelben és Egyiptomban felfedezett tengeri gázmezőkkel. Ha elkészül, megkerülné Oroszországot és Törökországot azáltal, hogy a ciprusi hálózatot összekapcsolná az európai hálózattal. Viszont ezek a munkálatok csak öt év múlva fejeződnek be.
Több gázvezeték jön Afrikából, például a Greenstream Líbiából, a Trasmediterránea, a Maghreb-Europe és a Medgaz Algériából. Ezeknek éves szinten nyolc-tízmilliárd köbméter a jelenlegi kapacitásuk, bővítésükről lázas tárgyalások folynak. Ezek a vezetékek Spanyolországba futnak, most pedig elővettek egy NATO-projektet, amelynek célja, hogy ezt a gázt Kelet-Európába továbbítsák. Ez a program három évvel ezelőtt lekerült a napirendről, mondván, a jövő a megújuló energiaforrásoké. Most azonban leporolták a terveket. Mindez azt jelentené, hogy Spanyolországnak egyfajta kulcsszerep jutna az energia elosztásában. Azért a feltételes mód, mert hiányzik a tárolókapacitás hozzá, tavaly októberben a spanyol tározók a törvényben engedett maximumkapacitáson, 95 százalékon működtek.
Tervek, forgatókönyvek, tanácstalanság
A brüsszeli Bruegel intézet a napokban tett közzé egy tanulmányt A Kreml gázháborúja címmel. A szerzők többek között azt írják, hogy az EU-nak fel kell mérnie a tagállamok igényeit, hogy tisztán lehessen látni, melyik ország mennyire függ az orosz importtól. Azt is tudni kell, hogy ha a cégeknek távozniuk kellene Oroszországból, ez mekkora kárt jelentene. Így aztán nagyjából pontos képet lehet kapni arról, hogy számszerűen mit jelentenek az orosz fenyegetések, potenciálisan mekkora kárt tudnak okozni az uniós gazdaságnak a legrosszabb forgatókönyvek. Ezzel párhuzamosan fel kell mérni, hogyan segíthetnek egymásnak a tagállamok, hogyan és mennyi energia juthat el onnan, ahol van tartalék, oda, ahol már nincs. Az újonnan belépő eladókkal pedig hosszú távú szerződéseket kell kötni, ez jobb alkupozícióba hozza az EU-t, ami kedvezőbb árakat is jelent. Viszont a Bruegel szakértői szerint mindez teljes együttműködést és kölcsönös segítséget feltételez a tagállamok között.
Hétfőn az uniós energiaügyi miniszterek találkoztak, ezek a legfrissebb hírek ezen a téren. Tehát ezen a megbeszélésen a tagállamok és a bizottság egyetértett abban, hogy az Európai Uniót nem fenyegeti azonnali veszély a gáz- vagy üzemanyag-ellátás tekintetében, még az orosz gázellátás megszakadása esetén sem. Ugyanakkor a tagállamok készek stratégiai készletek mozgósítására, ha az olajellátással vagy az árakkal kapcsolatos helyzet oly módon alakul, hogy ez szükségessé válik. A soros elnökség nevében Barbara Pompili, az ökológiai átmenetért felelős francia miniszter azt mondta, hogy „még ha Oroszország leállítaná is az exportját – ami jelenleg nincs napirenden –, akkor sem jelentene közvetlen kockázatot az Európai Unió ellátásbiztonsága. Másrészt minden eddiginél fontosabb a zöld átállás felgyorsítása, hogy elérjük Európa energiafüggetlenségét és klímasemlegességét.”
Nem volt ennyire optimista Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, aki szerdán azt mondta, hogy „ha az Oroszországból érkező gázszállítás leáll, nem lesz fűtés, és munkahelyek sem, ha pedig Paks 2. bővítése leáll, akkor nem lehet fenntartani a rezsicsökkentést”. Mindez rámutat arra, hogy Magyarország mindent egy lapra tett fel az ország energiaellátása tekintetében: az orosz gáz és az orosz pénzből megvalósuló atomerőmű-bővítés nélkül az országnak nincs terve az energiaigények fedezésére.
