Finnország és Svédország NATO-tagsága most már nem a „hanem”, inkább a „mikor” kérdésének tűnik. A következő hetek azonban döntő fontosságúak lesznek mind a helsinki, mind a stockholmi döntéshozók számára.
Az alábbiakban megismerkedhet azzal, amit tudni kell a két ország felvételéről – amivel 30-ról 32-re növeli tagjai számát – arra reagálva, hogy Oroszország februárban megindította az Ukrajna elleni inváziót.
Melyek a fontos dátumok?
A finn parlament külügyi bizottsága május 11-én, szerdán tervezte elkezdeni egy rövid jelentés elkészítését a parlament számára. Ez azt a több meghallgatást összegzi, amelyeket azóta tartott, hogy a finn kormány áprilisban elkészítette a biztonsági kérdésekről szóló ajánlásait. Az ajánlás nem tartalmazott konkrét kérést a NATO-hoz való csatlakozásról, de leírta a február óta változó európai biztonsági környezetet.
Május 13-án várhatóan Svédország is közzétesz egy biztonsági jelentést, amellyel igyekszik felzárkózni északkeleti szomszédjához.
A döntő fontosságú, de egyelőre csak előzetes időpontok közül azonban május 14. és 15. a fontosabb.
Május 14-én a finn miniszterelnök, Sanna Marin szociáldemokrata pártja, amely a legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkezik, várhatóan kifejti álláspontját a NATO-tagsággal kapcsolatban. Magdalena Andersson svéd miniszterelnök szociáldemokratái egy nappal később ugyanezt teszik. Mindkét vezető vélhetően országa tagságát pártolja, de a két párt – legalábbis történelmileg – nem lelkesedett a NATO-csatlakozásért.
Aztán ott van május 17–18., amikor Finnország nagyrészt ceremoniális jogkörrel, de nagy befolyással bíró elnöke, Sauli Niinisto hivatalos látogatásra Svédországba utazik. Úgy vélik, ő is a NATO-tagság mellett van. Korábban már megjegyezte, hogy „Finnország irányvonala egyértelművé válik a vizit idejére”. Tehát ne zárjuk ki, hogy a látogatás során Stockholmban valamiféle hivatalos közös nyilatkozatot tesznek.
Ezek mellett fontos dátum a június 28–30-i madridi NATO-csúcstalálkozó. NATO-tisztviselők jelezték, hogy akkor írhatják alá Finnország és Svédország csatlakozási jegyzőkönyveit, ha a hivatalos kérelmek május végéig Jens Stoltenberg NATO-főtitkár asztalára kerülnek.
Tényleg ilyen gyorsan befogadhatja a NATO Finnországot és Svédországot?
Igen, ez teljesen hihetőnek tűnik, különösen azért, mert semmi jel nem utal arra, hogy a harminc szövetséges közül bármelyik ellenezné a svéd vagy a finn tagságot. Hadseregeik már most is nagyrészt interoperábilisak a NATO-val (ami hétköznapi nyelven azt jelenti, hogy képesek együttműködni és együtt fellépni más országok hadseregeivel), részben azért, mert 1994 óta tagjai a NATO Partnerség a Békéért (PfP) programjának, húsz évvel később pedig beléptek az EOP-ba, a Fokozott Lehetőségek Partnere (Enhanced Opportunity Partners) programba. Ez két olyan struktúra, amely biztosítja a katonai szervezettel való zökkenőmentesebb együttműködést.
A finnek és a svédek rendszeresen tartanak hadgyakorlatokat a NATO-val, a NATO parancsnoksága alatt dolgoztak a Nyugat-Balkánon és Afganisztánban, valamint az orosz invázió február 24-i kezdete óta a finn miniszterek és diplomaták részt vesznek a legtöbb NATO-ülésen.
Ott van még a NATO számára hozzáadott érték. Finnország az általános férfi sorkötelezettséggel 280.000 katonát és kilencszázezer kiképzett tartalékost tudna bevetni háború idején – és ezzel potenciálisan a NATO egyik legnagyobb haderejévé válhat.
Helsinki a haditengerészeti eszközöket és az új F–35-ösöket célzó, folyamatban lévő jelentős fegyverbeszerzésekkel már idén teljesíteni fogja a NATO védelmi kiadási célját, azaz a GDP két százalékát költi majd védelemre – amit a szövetség jelenlegi tagjainak csak mintegy egyharmada ért el.
Svédország közben bejelentette, hogy növelni fogja a katonai kiadásokat, és éveken belül eléri a kétszázalékos célt. Az is valószínű, hogy a jelenleg mintegy 24 ezer fős fegyveres erőinek létszáma jelentősen növekedni fog.
Ne hagyjuk figyelmen kívül a jelentések szerint évi 3,5 milliárd eurós fogalmat produkáló svéd fegyveripart, amely modern ágyúkat, légvédelmi ütegeket és a koronaékszernek számító JAS vadászrepülőgépet gyártja. Egy névtelenül nyilatkozó NATO-tisztviselő azt is kiemelte a Szabad Európának, hogy mennyire vonzó, hogy a finn és svéd technológiai óriások, a Nokia és az Ericsson is NATO-pályáján mozognak.
Mi a helyzet a ratifikációs folyamattal?
Ez általában körülbelül egy évet vesz igénybe, mivel harminc nemzeti parlamentnek kell megvitatnia és megszavaznia a felvételt – gyakran azután, hogy először a bizottságokban megvitatták. Viszont mindkét ország magas rangú politikusai és tisztviselői szorgalmasan járták a különböző NATO-fővárosokat az elmúlt hónapokban, hogy a folyamat jelentős felgyorsításáért lobbizzanak.
Az egyik legfontosabb esemény a NATO parlamenti közgyűlése, amelynek tavaszi ülésszakát május 27–30-ra tervezik Vilniusban. A testület, amely az egész szövetség parlamenti képviselőit tömöríti, a tervek szerint a litván fővárosban találkozik, és meghallgatja a finn és a svéd delegációt.
Ne lepődjünk meg tehát, ha a ratifikációs folyamat már nyár végére vagy ősz elejére lezárul.
Finnország és Svédország kapna-e időközi biztonsági garanciákat?
Talán ez a legsürgetőbb kérdés, amelyre Andersson és Marin miniszterelnök a többi vezetővel folytatott megbeszéléseik során próbáltak választ találni. A NATO 5. cikkelye, a kölcsönös védelmi záradék egyértelműen fogalmaz, és csak a szövetség tagjaira vonatkozik. Emiatt Svédország és különösen az Oroszországgal 1300 kilométeres közös határral rendelkező Finnország idegesen folytatja a NATO-tagság mérlegelését a tagsághoz vezető formális lépések több hónapos időszakában.
Svéd és finn tisztviselők egyaránt hangsúlyozták, hogy valójában nem jogilag kötelező érvényű garanciákat kérnek (amelyeket valószínűleg nem kapnának meg), inkább biztosítékokat vagy támogatást.
Egyetlen tagállam sem fogalmazta meg nyíltan, miként védené meg Finnországot vagy Svédországot egy esetleges támadással szemben. Egy NATO-tisztviselő azonban úgy fogalmazott a Szabad Európának, hogy „meghívni egy országot a csatlakozásra, majd passzívan a háttérben maradni, ha az ország az átmeneti időszakban tűz alá kerül” ártana a szövetség hitelének. A forrás szerint a megoldás az lehet, hogy a NATO fokozottan jelen legyen a skandináv térségben az elkövetkező hónapokban katonai gyakorlatok révén.
Kizárható, hogy bármelyik országban népszavazás legyen a NATO-tagságról?
Minden valószínűség szerint igen. Mindkét országban tartottak népszavazást 1994-ben, amikor a lakosság megszavazta az uniós belépést.
Ezúttal azonban úgy tűnik, hogy gyorsaságra van szükség. Egy finn diplomata elismerte, hogy ha népszavazást tartanának minden szükséges előkészítéssel és elhúzódó nyilvános vitával, „külső beavatkozásnak tennénk ki a rendszerünket”.
Egy nemrégiben készült svéd felmérés szerint a megkérdezettek több mint hatvan százaléka ellenzi a népszavazást. A svéd miniszterelnök jelezte, hogy a kérdést jóval a szeptember végi parlamenti választások előtt szeretné rendezni.
Mivel a kormányzó szociáldemokraták várhatóan mindkét országban támogatják a tagságot, mindkét helyen nagy NATO-párti parlamenti többség várható. A közelmúltban végzett felmérések szerint a finnek és a svédek mintegy kétharmada támogatja a NATO-tagságot.
Megpróbál-e majd bármilyen módon beavatkozni Oroszország?
Oroszország nyilvánosan tiltakozását fejezte ki, katonai és politikai következményekre utalt, beleértve nukleáris eszközök bevetését is, ha Svédország vagy Finnország csatlakozik a NATO-hoz. Sok spekuláció hangzott el különböző hibrid fenyegetésekről.
Egy, az észak-európai biztonsági környezetre rálátással rendelkező nyugati katonai tisztviselő szerint azonban Oroszország részéről eddig nem érkezett aktív intézkedés, Finnország vagy Svédország ellen nincs közvetlen katonai fenyegetés, annak ellenére hogy az elmúlt hetekben mindkét ország területi integritását megsértették orosz gépek, valamint kibertámadásokat intéztek a svéd és finn kormányzati honlapok ellen. Ilyen incidensek – jegyezte meg a forrás – békésebb időkben is előfordultak.
A forrás arra is rámutatott, hogy Oroszország képességei a Finnországgal közös északkeleti határon „meglehetősen korlátozottak, mivel a legtöbb ottani egysége leküldte erőit Ukrajnába, ahol súlyos veszteségeket szenvedtek”.
A tisztviselő hozzátette, hogy „évekre lenne szükség ahhoz, hogy Oroszország nagyobb haderőfejlesztést hajtson végre a finn határok közelében, mivel a legtöbb erőfeszítés jelenleg az Ukrajna keleti részén zajló háborúra összpontosul”.
A forrás szerint az egyetlen fenyegetés, amely lehetségesnek tűnik, az a nukleáris rakéták számának növelése, amelyek végül a Balti-tenger térségében, nevezetesen Kalinyingrádban, de a Finnországgal határos a Kola-félszigeten is hadrendbe állnának.
