Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Elárulták a tervezett munkáshitel részleteit


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón 2024. június 13-án
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón 2024. június 13-án

Az előzetesen ígért feltételekhez képest kissé változott a kormány új, óvatos osztogatási hullámának egyik eleme, a munkáshitel. A most bejelentett részletek alapján a Babaváró hitelre hasonlít majd a konstrukció.

Sikerült mostanra kidolgozni a részleteket, jövő év január 1-jétől indul a már többször belengetett munkáshitel Gulyás Gergely miniszter mai bejelentése alapján.

Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor új gazdaságpolitikát hirdetett, de csak jelszavakból áll, ráadásul pont ugyanazokból, mint eddig.

Korábban azt lehetett tudni, hogy az uniós pénzek nélkül gyenge költségvetési helyzet miatt ezúttal óvatos osztogatásra készül kormány a választás előtti évben, ennek egyik eleme lesz egy új kedvezményes hitel, ezúttal a munkásoknak.

Októberben Nagy Márton tájékoztatása alapján az derült ki, hogy a munkáshitel keretében a 17–22 éves korosztály legfeljebb négymillió forintot igényelhet majd nullaszázalékos kamat mellett. Elmondása szerint csak abban egyezkedtek még a bankokkal, hol húzzák meg az életkori limiteket. Gulyás Gergely ma bejelentette, hogy végül 17–25 éves kor között lehet majd felvenni a támogatást, amely a többi jellemzőjében jelentős részben a Babaváró hitelre emlékeztet:

  • a hitel szabadon lesz felhasználható bármire;
  • felső határa négymillió forint lesz;
  • a hitelt felvevőknek ötéves magyarországi munkavállalást kell vállalniuk;
  • legalább heti húszórás foglalkoztatotti jogviszony kell hozzá, vagy vállalkozás, ekkor a jövedelemnek kell elérnie a heti húsz órában foglalkoztatottak átlagos jövedelmét;
  • tízéves a hitel futamideje; de
  • a hitelfelvétel után születő első gyerek után két évig nem kell törleszteni, a második gyereknél újabb kétéves szünet vehető igénybe, és elengedik az akkor fennálló tartozás felét, a harmadik gyerek után pedig a maradék tartozás egészét.

Molnár László, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgatója nemrég így értékelte a Szabad Európának a hitelprogram tervét: „Nagy jelentősége nincs, hiszen négymillió forintból nem lehet lakást venni vagy kifizetni az önrészt. (…) A jelenlegi tervek szerint a 17–22 év közöttiek vehetnék igénybe, akik tipikusan nem lakásban gondolkodnak, hanem autóban vagy nyaralásban. (…) Nagy valószínűség szerint a legtöbb fiatal fel fogja élni a hitelösszeget.” Szerinte ez nem fogja érdemben növelni a belső keresletet, arra viszont jó, hogy „kiírjuk a választási plakátokra”.

„Ez is egy tipikus intézkedés, amit bármikor meg lehetett volna csinálni, de a kormány úgy döntött, hogy most hozza meg ezt a döntést” – mondta a Szabad Európának Bod Péter Ákos, a Nemzeti Bank korábbi elnöke. Szerinte az új munkáshitel költségvetésre gyakorolt hatása alacsony lesz, hiszen még jó pár év, mire lefutnak.

Ehhez kapcsolódóan: Technikai recesszióban a magyar gazdaság

A családi adókedvezmény megduplázása

A kormány kedden benyújtotta az Országgyűlésnek az erről szóló törvényjavaslatot. Ennek alapján két ütemben megduplázzák a gyermekek után járó adókedvezményt, jövő év július 1-jével és 2026. január 1-jével.

Továbbra is gazdasági fordulatot ígér jövőre a kormány

2025-ben és 2026-ban továbbra is az a célkitűzés, hogy három és hat százalék közötti gazdasági növekedés legyen Magyarországon. A jövő évi költségvetést konzervatív számítások szerint 3,4 százalékos növekedéssel tervezik, ehhez hozzátesz, hogy jövő évtől beindul a termelés a debreceni BMW gyárban és a szegedi BYD gyárban – mondta Gulyás Gergely.

A kormány szerint az idei év egésze – beleértve a legfrissebb negyedéves növekedési adatokat – azt igazolja, hogy új gazdaságpolitika kell. A gazdasági semlegesség politikája megszünteti, gyengíti azokat a függéseket, amelyek ma befolyásolják a magyar növekedést – mondta Gulyás Gergely.

A vidéki otthonfelújítási támogatásról azt mondta, hogy azok a gyermekes családok lesznek jogosultak rá, akik ötezer főnél kisebb népességű településen élnek. A munkadíj és az anyagköltségek ötven százalékára, de legfeljebb hárommillió forint összegben igényelhető vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatás, emellett még hárommillió forint igénybe vehető államilag támogatott, jelzálogalapú hitelkonstrukcióban is.

  • 16x9 Image

    Szalai Bálint

    Szalai Bálint a Szabad Európa budapesti szerkesztőségének újságírója. Nyolc évig dolgozott az akkor leglátogatottabb híroldalnak számító Indexnél. Egyéb elismerések mellett 2015-ben megkapta a Gőbölyös Soma-díjat. A 2018/19-es akadémiai évben az Arizona Állami Egyetem Fulbright-program Humphrey-ösztöndíjasa volt. 

XS
SM
MD
LG