Kádár sakk-klubjától a Kossuth-katonák egyenruhájáig, egy utcáról nem látható toronyházon és 15 millió dolláros beruházáson át vezet a történet a mai Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívumhoz (OSA), amely egyebek mellett az egykori Szabad Európa Rádió írásos anyagait is őrzi. Mivel ez a gyűjtemény, és sok más ott óvott örökség is kutatható, az intézmény széles betekintést enged egy korszak működésébe. Az intézmény 25 éve nyitotta meg kapuit. Az évforduló alkalmából beszélgettünk a Szabad Európa podcastjában az archívum történetéről Rév István igazgatóval.
Gazdasági és politikai szempontok indokolták a kilencvenes évek elején, hogy az Egyesült Államok kormányzata a külföldre irányuló kommunikációs tevékenységeinek átalakításába kezdjen – kezdi a ma már Vera és Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívumnak hívott intézmény történetének felidézését az igazgató. Az addig célba vett országok, elsősorban Kelet-Európában, jelentős előrelépést értek el a sajtószabadság és a demokratikus működés terén, így indokolatlanná vált az addig az állami propaganda ellensúlyozására készített műsorok, ezek között például a Szabad Európa Rádió sugárzása. Ez egybeesett azzal is, hogy a szerkesztőségek bezárásával, a technikai és adminisztratív kapacitás felszámolásával jelentős összegeket spórolhatnak meg a szövetségi költségvetésnek.
Évtizedek lenyomata
A szolgálatok működése során több évtized anyaga halmozódott fel: újságcikkek, egy-egy témát összegző kartonok, fényképek és más felvételek. Kiterjedt és alapos sajtószervezet gyűjtötte az információkat a vasfüggöny mögötti országokból, hogy ezzel segítse a célországoktól távol működő szerkesztőségeket. A magyar adást például Münchenben készítették.
Az utókor történészeinek, kutatóinak kimeríthetetlen kincsesbányát jelentenek azok az interjúk, amelyeket a külföldre utazó vagy emigráló állampolgárokkal készítettek a hátrahagyott országról. Ugyanígy hasznos információt szolgáltat az ország saját rádió- és később tévéadásainak folyamatos szemléje, folytatja Rév István.
A kutatásokból derült ki, hogy nemcsak a lakosság hallgatta a SZER adását, hanem a magyar pártvezetők is behatóan foglalkoztak a műsorokkal, és ha kellett, felhasználták azokat fel saját céljaikra. Például a 70-es évek elején a pártvezetés dogmatikus része megpróbálta lesöpörni az asztalról az Új Gazdasági Mechanizmus néven emlegetett reformokat. A Politikai Bizottságnak összeállított előkészítő anyag részletesen bemutatta, hogy a Szabad Európa is támogatja ezeket az intézkedéseket, ezzel elrettentve a döntéshozókat. Ha a SZER pozitívan nyilatkozik ezekről, akkor a reformokkal nagy baj lehet, mondták a keményvonalasok.
Kordokumentumok között
Nem is lehetett kérdés ezeknek a háttéranyagoknak a megmentése, ezért az akkor még budapesti székhelyű Közép-európai Egyetem (CEU) úgy döntött, hogy átveszi a 32 nyelven felépült archívumot. Az amerikai külügyminisztérium azért is választotta a budapesti helyszínt, mert azonos időzónában volt az anyaszervezet (RFE/RL) új, prágai székhelyével – magyarázza a történész. Hatalmas logisztikai kihívás volt a dokumentumok átszállítása Münchenből Budapestre. Ha az átköltöztetett dossziékat egymás mellé állítják, akkor azok egy 10 kilométeres sort alkotnának – szemlélteti a feladat összetettségét az igazgató.
15 millió dollárt költött az intézmény arra, hogy az anyagokat egy önálló archívumban, a megfelelő infrastruktúrával helyezzék el és dolgozzák fel. Az archívum első helye a belvárosi Eötvös utcai kis palotában működött. Ez az épület már látott történelmi időket, meséli Rév István, ugyanis itt működött a kommunista hatalomátvétel után a Magyar Sakkszövetség. Maga Kádár János pártfőtitkár is rendszeresen járt ide sakkpartikra. Innen először a CEU Nádor utcai központjába költözött a gyűjtemény. Egy olyan épület alagsorában és pincéjében találtak helyet, amely igazából 10 emeletes, de a belváros szívében, a toronyházat körbe vevő házak miatt a szűk utcáról mégsem látszik.
Az archívum végső helyét az Arany János utcában találták meg. A választás az egykori Goldberger család tulajdonát képező házra esett, amelyet a 1784-ben alapított gyár irodájaként és raktáraként használtak. Közép-Európa legjelentősebb akkori textilüzemeként itt varrták az 1848-49-es szabadságharc katonáinak egyenruháját. Az épület megőrizte különlegességét, az 1980-as évek elejétől egy különleges diplomataboltként szolgált, ahol nem volt elég a dollártól vastag pénztárca, külön engedély is kellett ahhoz, hogy valakit kiszolgáljanak.
A rendszerváltás után üresen maradt az épület, a megvásárlásához pedig fel kellett használni az intézmény dollárban számolt költségvetésében az árfolyam-különbözetből felhalmozódó 360 ezer dollárt is. Az átalakítást Bán Ferenc építészre bízták, de egy másik nagy tervéhez, az Erzsébet térre szánt Nemzeti Színház épületéhez hasonlóan, ez sem készülhetett el. Az előbbit a politika, az utóbbit a pénzhiány gátolta meg: az archívum kialakításánál kénytelenek voltak egy gazdaságosabb változatot követni.
Igyekeztek megtartani a ház vasszerkezetét, és szempont volt, hogy legyen egy tágas kiállítótér is. A gyűjtemények java a speciálisan klimatizált alagsorba került, hogy ott gondoskodjanak a dokumentumok, hangzó anyagok, videófelvételek védelméről. Ezt szolgálja az is, hogy a föld alatti bejárat csak ujjlenyomat olvasóval nyílik. A felsőbb szinteken kialakítottak a munkahelyeket helyszíni kutatást végző történészeknek, de saját történészek is fáradhatatlanul digitalizálják a tartalmakat.
Nemcsak SZER
Az OSA egy élő archívum, folyamatosan bővül. A legfrissebb büszkeségeik egyike Lukács György feleségének levelezése, amelyet azután sikerült megszerezni, hogy a kormány az eredeti gyűjtemény bezárásáról döntött. A megszerzett dokumentumok között vannak például Thomas Mannhoz írt üzenetek is. Mindig kapnak utánpótlást a fennmaradt szamizdat kiadványokból, de érdekes az 1970-es években betiltott kisegyházakról készült kutatóanyag, és tanulságosak lesznek az utókornak az eddigi tizenhét Verzió nemzetközi emberi jogi dokumentumfilm fesztivál alkotásai is.
2015 óta az archívum elnevezésében is megjelenik a hozzájuk került egyik gyűjtemény: Donald Blinken akkor volt amerikai nagykövet Budapesten, amikor az intézményt alapították. A diplomata felesége magyar származású, ez is magyarázza, miért érdeklődött a pár a gyűjtemény iránt. Nekik köszönhető, hogy digitalizálták és így kutathatóvá tették az 1956-ban Amerikába emigrált magyarokkal készített beszélgetéseket a New York-i Columbia Egyetem gyűjteményéből. Az első közös akció sikere után abba is belevágtak, hogy az 56-os magyar emigránsok amerikai életéről is feldolgozzák a kivándorlókat segítő civil szervezet felvételét. Később egy nagyobb felajánlást is tett a diplomata házaspár a budapesti archívum működőképességének fenntartására.
Kiváltságos helyzetben
Az OSA-nál dolgozók tudják, hogy kiváltságos helyzetben vannak. Rév István igazgató szerint a politikai és gazdasági befolyástól mentes függetlenségüket igyekeznek arra használni, hogy segítsenek más, nehéz anyagi helyzetbe került gyűjteményeknek az anyagok átmentésében. Így nyilvános, a közt szolgáló intézményként a CEU-tól kapott költségvetésük kétszer is hasznos lehet.
Ha pedig szóba került már a Közép-európai Egyetem: nincs tervben, hogy kövessék a tanszékeket Bécsbe. A földrajzi távolságot azzal tudják leküzdeni, hogy a gyűjtemény digitalizálásával anyagaik az interneten keresztül is elérhetővé válnak, akár soron kívül is, ha a tudományos munka ezt követeli meg. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy a korszakot kutatók munkáját az egykori vasfüggöny mögötti helyszín is inspirálja.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!
