Washingtonban június 9. és 11. között tartják az Észak-atlanti Szerződés Szervezete csúcstalálkozóját, amelyen a NATO 75. születésnapjáról is megemlékeznek. Ukrajna, Kína, Trump, védelmi hozzájárulás – mit kell és mit lehet tudni a csúcsról?
Ukrajna tényleg közelebb kerül a szövetséghez?
A csúcstalálkozó egyik legnagyobb figyelemre számot tartó napirendi pontja az Ukrajna NATO-tagságának kilátásairól szóló zárónyilatkozat megfogalmazása. A várhatóan többoldalas dokumentum kidolgozása hetek óta folyik a NATO brüsszeli főhadiszállásán; a vita tárgya leginkább az, hogyan kell pontosan megfogalmazni a Kijev csatlakozási esélyeit érintő mondatokat. Ukrajna most nem kap meghívást a csatlakozásra, ez már egyértelmű.
A NATO határozottan kitart amellett, hogy Ukrajna nem csatlakozhat mindaddig, amíg dúl a háború az országban, a tagországok ugyanis nem akarnak közvetlen konfrontációba keveredni Oroszországgal. Ki lehet zárni néhány kreatív, de meglehetősen távoli elképzelést is például arról, hogy a NATO kölcsönös védelmi záradéka, az 5. cikkely terjedjen ki a most Kijev ellenőrzése alatt álló területekre, de azokra a részekre nem, amelyeket Moszkva megszállt.
Ehhez kapcsolódóan: Ukrán elnök: Orbán Viktor nem lehet békeközvetítő
A tervezetet ismerő NATO-tisztviselők szerint az elképzelés az, hogy egy kicsit továbbmenjenek annál, mint amit a tavalyi litvániai csúcson elfogadott vilniusi nyilatkozat tartalmaz. Akkor az újdonság az volt, hogy a szövetségesek elismerték: Ukrajnának nincs szüksége tagsági akciótervre (MAP), a tagság egyfajta előszobájára, amely azokat a különböző reformokat fogalmazza meg, amelyeket egy országnak végre kell hajtania a csatlakozás előtt. Ezt a lépést valójában elengedték, amikor Finnország úgy csatlakozott rekordgyorsan 2023-ban, hogy még csak kézhez sem vette a MAP-ot, Svédország pedig ugyanígy követte egy évvel később.
De valójában ez nem is annyira a reformról szól, még akkor sem, ha egyes szövetségesek hangot adnak a korrupció elleni küzdelem szükségességének. Arról van szó, hogy politikai konszenzust jöjjön létre arról, hogy Ukrajna mikor csatlakozhat, és mit mondjanak neki addig. A vilniusi nyilatkozat jóváhagyta a 2008-as bukaresti csúcson először megfogalmazott kijelentést, hogy „Ukrajna a NATO tagja lesz”. Ezúttal hasonló vagy akár ugyanolyan nyelvezetre számíthatunk, még akkor is, ha a résztvevők aligha kötelezik el magukat bármiféle dátum mellett. A vilniusi szöveg kimondta, hogy „akkor tudjuk meghívni Ukrajnát, hogy csatlakozzon a szövetséghez, amikor a szövetségesek ebbe beleegyeznek és a feltételek teljesülnek”.
Abból, amit hallottam, úgy tűnik, két aspektus kerülhet bele a szövegbe. Az Egyesült Államok tisztviselői, így Antony Blinken külügyminiszter a közelmúltban a „híd a tagsághoz” kifejezést használta Ukrajna és a NATO viszonylatában. Arra számíthatunk, hogy ez valamilyen formában bekerülhet a zárónyilatkozatba, még akkor is, ha nem világos, hogy pontosan mit takar. Egy másik szó, amely szintén szerephez juthat, a visszafordíthatatlan; ez azt jelenti, hogy kikövezték a tagsághoz vezető utat Kijev előtt, vagyis az irány megvan, csak a menetrendet ne firtassa senki.
Ehhez kapcsolódóan: Tisztviselő: Hosszú távú orosz fenyegetésre rendezkedik be a NATO
Mit kap Ukrajna?
Mindenekelőtt sok szövetséges várhatóan újabb kétoldalú fegyverszállításokat jelent be Ukrajnának. A kérdés – mint mindig – most is az lesz, hogy milyen gyorsan érnek ezek a harctérre. Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is várják a találkozóra. A NATO-tisztviselők abban reménykednek, hogy nem ismétlődik meg az, ami Vilniusban történt, ahol Zelenszkij a Twitteren csalódottságának adott hangot a a csúcs előtt amiatt, hogy Kijev nem kapott egyértelműbb csatlakozási menetrendet. Ezúttal az előkészítés során nagyobb figyelmet fordítottak az elvárások kezelésére, különösen, hogy Ukrajnának nehézségei vannak a fronton, a sorsdöntő amerikai elnökválasztásig pedig már csak négy hónap van hátra.
Valójában a bejelentendő két nagy témában többé-kevésbé már megegyeztek. Ezek közül az elsőt, az úgynevezett kézbesíthetőt az Ukrajnának szánt segélyek és kiképzések NATO-sításának nevezhetnénk. A katonai szervezet lényegében most kezdi átvenni a háború sújtotta országba irányuló fegyver- és lőszerszállítások koordinálását az Egyesült Államok vezette Ramstein csoporttól, amely több mint ötven, főként nyugati államot tömörít, és csaknem havi rendszerességgel tart találkozót Ukrajna 2022. februári teljes körű inváziója óta. A németországi Wiesbaden városa lesz mostantól a képzés és a szállítások tervezésének központja, logisztikai csomópontokkal több szövetséges keleti országban. Ezek összesen hétszáz embert foglalkoztatnak a NATO-államokból és a partnerországokból.
A második bejelentés Ukrajna katonai finanszírozására vonatkozik. Jens Stoltenberg főtitkár először évi százmilliárd eurót javasolt öt évre, aztán ezt több évre negyvenmilliárdra hígították, de végül a negyvenmilliárd mellett is csak 2024-re kötelezték el magukat. A következő, 2025-ös csúcstalálkozón újra megvitatják a finanszírozást. A 32 szövetséges hozzájárulásának alapja országaik GDP-je lenne; ez friss pénzt jelentene a háborús erőfeszítések támogatására, de két kérdőjel is van itt: nem lesz-e kreatív az elszámolás néhány tagállam javára? Nagyon könnyen előfordulhat, hogy egyesek megpróbálják beszámítani az általuk korábban nyújtott segélyeket is, vagy keverik a katonai segélyeket a humanitáriusokkal. Másodszor ez nem kötelező érvényű vállalás, ami azt jelenti, hogy valójában semmilyen jogi erővel bíró követelmény nem írja elő a pénz biztosítását.
Ehhez kapcsolódóan: Miért bojkottálja a NATO-csúcstalálkozót Bulgária oroszpárti elnöke?
Trump szkepticizmusa
Ezt nem lehet megkerülni. A volt (és talán jövőbeli) amerikai elnök, Donald Trump lehet az, akiről a legtöbbet beszélnek a csúcson és környékén, anélkül hogy ő maga ott lenne. A republikánus nemzeti konvenció, ahol Trumpot hivatalosan is megnevezik a párt elnökjelöltjeként, mindössze négy nappal a csúcstalálkozó után kezdődik. Egyszerűen nehéz nem gondolni arra, hogy a NATO-csúcs így vagy úgy az elnökválasztási kampány részévé válik.
A találkozó sok döntése és üzenete válasz lesz Trump szkepticizmusára a szövetséggel szemben, és Ukrajna háborús erőfeszítéseinek alig langyos támogatására. A fent említett intézkedéseket, így például a szilárd pénzügyi alap biztosítását Kijevnek az elkövetkező évekre, valamint a kiképzés és a katonai szállítások intézményesítését a szövetség illetékesei Trump-biztosnak minősítették arra az esetre, ha a volt elnök visszatérne a hatalomba, és megpróbálna kihátrálni a már elfogadott döntésekből.
Itt van aztán az európai szövetségesek katonai kiadásainak kérdése, ami nagyon irritálja Trumpot. Korábban bűnözőnek nevezte azokat az államokat, amelyek nem érték el a NATO saját védelmi kiadási célkitűzését, ami a GDP két százalékát teszi ki, és megjegyezte: előfordulhat, hogy az Egyesült Államok nem védi meg a szövetség tagjait egy esetleges orosz inváziótól, ha nem teljesítik fizetési kötelezettségüket. Ezzel a NATO alapelvét kérdőjelezte meg.
Válaszul sok számot fogunk hallani arról, hogy a szövetségesek mekkorát léptek előre az elmúlt években. 2014-ben elfogadták, hogy egy évtized múlva minden tagállamnak el kell érnie a kétszázalékos célt. Ezt a vállalást nem sikerült maradéktalanul betartani, a mai 32 tagból 23 teljesíti vagy teljesíti túl. A NATO azonban sietve rámutatott, hogy Európa és Kanada azóta több mint 640 milliárd dollárral növelte védelmi kiadásait. Valószínűleg azt is hallani fogjuk, hogy a 2024-es adatok a katonai kiadások 18 százalékos növekedését mutatják a tavalyi évhez képest – ez az elmúlt évtizedek legnagyobb éves növekedése.
Felkészültség és Kína
A vezetői szintű NATO–Ukrajna Tanács mellett két másik teljes munkaülés is lesz a csúcson. Az első az alapvető gyakorlati tennivalókról szól – lényegében arról, hogy mennyire felkészült a NATO egy esetleges támadásra. Ezt még nehéz eldönteni. Tavaly Vilniusban számos regionális védelmi tervet fogadtak el annak érdekében, hogy megvédjék „a NATO területének minden négyzetcentiméterét”.
Most ellenőrzik, hogy a tervek valóban működnek-e – a legfontosabb azt megnézni, hogy a képességek és a logisztika a helyén van-e. A NATO ötszázezer katonát tart magas fokú harckészültségben, és a hidegháború óta nem látott méretű hadgyakorlatokat folytat. Egy jó pozícióban lévő NATO-tiszt azt mondta: a tervek működőképesek, ám óvatosan hozzátette: „Ha ma támadnák meg a NATO-t, működnének, de a puzzle bizonyos darabjai még hiányoznak.” Megjegyezte, hogy a szövetség keleti része felett hiányos a légvédelem, és a NATO-nak több nagy hatótávolságú rakétára és harckocsira is szüksége lenne, valamint a logisztikán is van mit javítani.
A második ülést Kínának szentelik. Noha a szövetség továbbra is az atlanti színtérre összpontosít, nyilvánvalóan éberen figyeli a csendes-óceáni térségben zajló fejleményeket és az ottani kínai befolyást – nagymértékben az Egyesült Államok ösztönzésére. A legutóbbi két csúcshoz hasonlóan a NATO négy ázsiai-csendes-óceáni partnerének – Ausztráliának, Japánnak, Új-Zélandnak és Dél-Koreának – vezetői is jelen lesznek. Várhatóan sok együttműködési megállapodást írnak alá olyan területeken, mint a kibervédelem vagy a tengerek biztonsága.
Ehhez kapcsolódóan: Orbán Viktor a világ körül – térképen a „békemisszió”
Mit tartogat a jövő?
Természetesen minden szem Joe Biden amerikai elnökre, a találkozó házigazdájára szegeződik majd, különösen gyenge vitateljesítménye után. Alapos vizsgálat alá vetik, de a kérdés az, hogy a hét folyamán hány médiaszereplése lesz. Valamikor találkoznia kell a sajtóval, de érdemes megjegyezni, hogy a vilniusi csúcson sem tartott sajtóértekezletet, ami szokatlan az amerikai elnököktől; akkor még a vezetők vacsoráján sem vett részt. Itt aktívabbnak kell lennie. A kulcsfontosságú csatatérállamokban végzett közvélemény-kutatások után tanácsadói egyértelműen azt szeretnék, ha a csúcsot gondosan úgy koreografálnák, hogy el tudja kerülni a szükségtelen malőröket.
De nem Biden az egyetlen a nagy nyugati országok vezetői közül, aki a politikai túlélésért küzd. Emmanuel Macron francia elnök csalódást keltő parlamenti választási eredmény után érkezik Washingtonba. Mandátuma 2027-ben jár le, de lehet, hogy már most szárnyaszegetten tud csak fellépni odahaza, és az új parlamentben minden fontos törvényért meg kell küzdenie a bal- és a szélsőjobboldallal is. Németországban Olaf Scholz és koalíciója vereségre számíthat a jövő évi szövetségi választásokon, ami azt jelenti, hogy Berlint, Párizst és Washingtont sok tekintetben politikailag gyenge vezetők képviselik. De legalább az Egyesült Királyságból egy vadonatúj miniszterelnök vesz részt a csúcson Keir Starmer személyében, aki 2010 óta az első munkáspárti vezető a Downing Streeten, és hatalmas parlamenti többség áll mögötte.
Más szóval sok dolga lesz a NATO-főtitkárnak, Mark Rutténak, aki hivatalosan ősszel veszi át a posztot Jens Stoltenbergtől. Stoltenberg – aki az egyik leghosszabb időn át, több mint egy évtizedig állt a szövetség élén – nem utolsósorban azért fog hiányozni, mert képes kijönni a legtöbb vezetővel, konszenzust tud teremteni.
Ehhez kapcsolódóan: Mark Rutte új NATO-főtitkárnak nagy szüksége lesz konszenzusteremtő képességére
Ebben az értelemben Rutte természetes utódja lesz. A posztjáról tizennégy év után nemrégiben távozó holland miniszterelnök hozzászokott a koalícióépítéshez, és jól is megy neki. Állítólag munkamániás, ragaszkodik a folyamatok rendjéhez és a szabályokhoz, ami egy katonai szervezetnél mindig jó. Úgy tűnik, javítani tudott a viszonyon korábbi ellenségeivel, így például Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel. A legtöbb nagy fővárosban kedvelik, különösen Berlinben és Párizsban. A jelek szerint Trump tiszteletét is kivívta, olyannyira, hogy Trump-suttogóként emlegetik. Még a nyilvánosság előtt sem nyugtalankodott Trump esetleges visszatérése miatt. A közelmúltban kijelentette: „Nekünk (európaiaknak) azzal kell táncolnunk, aki a parketten van.” A legjobb tánclépéseit a szülővárosában, Hágában kell bemutatnia, amely 2025-ben ad otthont a következő nagy NATO-csúcstalálkozónak.