„Tanyán nőttem fel, tanyasi embernek tartom magamat, és mint ilyennek, van egy zsigeri viszolygásom mindentől, ami hatalom, pártpolitizálás” – összegezte a Kecsup.hu kérdésére Szabó Gellért, akit 1990 óta minden önkormányzati választáson, összesen kilenc alkalommal választottak meg Szentkirály polgármesterének. Nem tartja magát született vezetőnek, és bár több párt hívta, soha nem lépett be egyikbe sem.
Szentkirály polgármestere nem tartja magát született vezetőnek, de 1990 óta minden önkormányzati választáson, összesen kilenc alkalommal választottak meg Szentkirály polgármesterének. Ez egyedülálló Bács-Kiskun vármegyében. Noha több párt hívta, soha nem lépett be egyikbe sem. Tanyasi embernek tartja magát, és mint ilyennek, van egy zsigeri viszolygása mindentől, ami hatalom, pártpolitizálás. A Kecsup.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, mit tart közel három és fél évtizedes polgármesteri pályafutása legnagyobb eredményeinek, mit ért a közélet falusiasításán, és hogy miért nem akart belépni a nagypolitika színpadára.
Kilencedik alkalommal választották polgármesterré júniusban. Először, 1990-ben miért döntött úgy, hogy elindul?
Ez az ötlet először nem bennem merült fel, hanem a munkatársaimban. A helybeli termelőszövetkezetben (téeszben) dolgoztam az állattenyésztési ágazatban, akkor éppen törzsállattenyésztőként és az ellenőrző bizottság elnökeként. A kollégáim kérdezték meg valamikor 1990 augusztusának elején, hogy vállalnám-e a polgármesteri tisztséget. Nagyon megtisztelő volt a bizalmuk, hogy erre érdemesnek tartottak. Elgondolkodtam rajta, és belevágtam. Kellő komolysággal tekintettem a felvetésre, hogy települési elöljáró legyek, mivel a közéletben korábban egyáltalán nem voltam jelen, talán még a tanácsházán sem jártam előtte soha. A szereplés ugyanakkor megszokott volt számomra, zenéltem és kórusban énekeltem.
1990-ben először és utoljára szerepelt pártnév a neve mellett a választáson?
Igen. A rendszerváltás táján a faluban is alakult egy MDF-csoport tizenkét fővel. Tagja nem lettem a pártnak, de az ő jelöltjükként indultam. Egyébként Szentkirályon soha nem volt jellemző, hogy nagy mozgalmi vagy pártpolitikai élet zajlott volna. Ez az MDF-csoport is csak rövid ideig működött. 1990-ben alakult egy Fidesz-csoport is, az ő legnagyobb érdemük, hogy elindították a Szentkirályi Hírmondót. Kezdetben ez a fiatalokból álló társaság szerkesztette az újságot, de elég korán átkerült az önkormányzathoz, és azóta is ez a település folyóirata.
Még nem töltötte be a harminchármat, amikor először megválasztották. Ön szerint miért gondolták alkalmasnak a tisztségre a munkatársai és aztán a választók is?
Igyekeztem és akartam jó munkatársa lenni mindenkinek, ez kétségtelen. Próbáltam az egész közösség javára fordítani az ismereteimet, ha kellett, szóvá tettem dolgokat, ezzel együtt a téesz vezetőségének tagjaival is jó viszonyt ápoltam. Talán emiatt a kompromisszumkészség vagy az ügyek tálalásának kulturált formája miatt gondolták úgy az emberek, hogy alkalmas lehetnék polgármesternek, noha én nem tartom magamat született vezetőnek.
Úgy tudom, mindig Kecskeméten lakott. Ezt a helyiek nem tették szóvá?
Ugyan az egyik itteni tanyán nőttem fel, miután 1983-ban megházasodtam, a feleségemmel Kecskeméten kezdtük el a közös életünket. Azóta onnan járok Szentkirályra nap mint nap. Előbb a téeszbe, aztán a községházára. Úgy gondolom, hogy a szentkirályiak döntő többsége elfogadta ezt.
Az első választáson csak 28 szavazattal kapott többet a második helyezettnél, azóta viszont mindig biztosan győzött. 67, 83 és 89 százalékot szerzett, 2006 óta pedig mindig egyedüli jelölt a polgármesteri tisztségre a községben. Elismerésnek tekinti, hogy annyira elégedettek a munkájával, hogy senki nem indult riválisként ön ellen immár tizennyolc éve, öt választás során?
Nem igazán keresem ennek a magyarázatát. Nem tekintem magam a lehető legalkalmasabbnak a polgármesterségre Szentkirályon, de ha van olyan, aki nálam esetleg alkalmasabb lehet, akkor eddig nem vette magának a bátorságot, hogy jelöltesse magát a tisztségre. Igyekszem a munkámat úgy végezni, hogy teljesüljön az a magammal szemben támasztott elvárásom, miszerint minden szentkirályinak elősegítsem a boldogulását a faluban.
Ahogy említettem, soha nem volt nagy mozgalmi-pártpolitikai élet a faluban. Ennek ellenére nyilván nagyon sok vélemény megjelenik a mi közel kétezer lelkes településünkön is. Fontos tényező, hogy Szentkirályon a lakosság közel fele tanyán él, a tanyasi létre pedig az önellátás, az önjáróság, a szabadság jellemző. Ez a közeg olyan embereket nevel ki, akik önmaguk és a világ dolgai iránt is kritikus lelkülettel élnek, és éppen a természetközeliségből eredően nagyon is fel tudják mérni a saját lehetőségeiket, de a kritika a jobbítás szándékából fakad.
Soha nem tartom zárva az ajtómat a választók előtt. Nagyon változatos gondokkal, bajokkal kerestek meg az elmúlt lassan 34 év alatt, és nem mindegyikre tudtam megoldást adni. De gyakran az is sokat jelentett, hogy az illető kibeszélte magából az éppen őt foglalkoztató, aggasztó személyes gondját, esetleg a családja problémáját, vagy megtárgyaltuk a világ dolgait, az ott tapasztalható ellentmondásokat. Igazi kampányt tulajdonképpen egyszer sem folytattam annak érdekében, hogy én legyek a polgármester.
Szórólapozás, plakátozás sem volt?
Ilyen tájékoztató eszközökkel azért éltem. De 1994-ben már a helyi Vágó János Gazdakör, egy civil egyesület volt a jelölőszervezetem, melyet 1992-ben újítottunk meg. A ’94-es választásoktól lehetővé vált, hogy ne csak pártszervezetek, hanem civil szervezetek is állíthassanak úgynevezett kis listákat a tízezer lakos alatti településeken. Az, hogy ettől kezdődően mindig a gazdakör jelöltje voltam, a tagság részéről kifejezett egy bizalmat. Ez olyan háttér, amelyre bátran alapozhattam, hiszen minden tag helyben él és dolgozik, így ők pontosan fel tudták mérni, hogy kit érdemes indítaniuk.
A programom összeállításában a mindenkori képviselő-testület és a gazdakör tagjai mindig segítségemre voltak, úgyhogy nem éreztem magam magányos harcosnak. Arra meg külön igyekszem gondot fordítani, hogy senki se érezze magát a falu dolgaiból kizártnak, kirekesztettnek. Ennek érdekében az önkormányzat, a polgármesteri hivatal és a képviselő-testület dolgairól a Hírmondón és egy zárt Facebook-csoportban adunk hírt, alkalmanként pedig szórólapokon keresztül is tájékoztatjuk a helyieket.
Említette, hogy soha nem volt és nem is akart egyetlen pártnak sem a tagja lenni. Volt-e esetleg megkeresés valamelyik részéről, hogy az ő színeikben induljon a választáson?
Persze, több is, főleg a ’94-es választásoktól kezdődően. Nem is tudom, három-négy választáson talán, több párttól is, kormányzati és ellenzéki pozícióban lévőtől egyaránt. Viszont én tanyán nőttem fel, tanyasi embernek tartom magamat, és mint ilyennek van egy zsigeri viszolygásom mindentől, ami hatalom, pártpolitizálás. Igaz ugyan, hogy a rendszerváltást a pártok színeiben megjelenő, elvek és értékek mentén szerveződő csoportok folytatták le – de az a szabadság, az a függetlenség, amit én tanyasiként az anyatejjel magamba szívtam, nem engedte meg, hogy a saját ambícióimat, erőmet egyetlen csoportnak, pártszervezetnek a szolgálatába állítsam.
Tűzifa-fűrészelő kisiparos édesapánk a téeszbe sem lépett be, otthon gazdálkodott, és neveltek négyünket. Amit hallottunk tőle akár családi, akár baráti beszélgetések során, az egész életemre nézve meghatározó volt. Ő becsülte, de nem értette meg azokat az embereket, akik ugyan tisztességesek, jó szándékúak voltak, de számukra az érvényesülés vagy más érdek miatt fontos volt, hogy az akkor egyedüli párt tagjai legyenek. Nem értettük, miért adják el magukat a hatalomnak.
Így bennem is kialakult ez a fontos elvárás magammal szemben, hogy a pártnak való megfelelés igénye, szüksége soha ne kerüljön összeütközésbe a saját erkölcsi mércémmel és a környezetem jó szándékú tagjainak a reményével. Ebből következően az Úristennek, önmagamnak és a falumnak tartozom elszámolással, de pártszervezetnek soha. Ha úgy tetszik, akkor ez személyes szerencsének is tekinthető: az élet nem támasztott elém olyan föltételt, ami miatt meg kellett volna alkudnom ezekkel a morális elvekkel.
És mit szólnak ehhez a szentkirályiak?
Soha nem gondoltam úgy, hogy saját céljaim vagy a településen megvalósítandó elképzelések miatt nekem valamilyen párthoz csapódnom kell, hogy a fejlesztéseket nagyobb volumenben vagy nagyobb hatékonysággal tudjam teljesíteni. Volt és van egy hallgatólagos egyezség köztem és a helyiek között, hogy ugyan ha pártszínekben politizálna a polgármester, talán több támogatásra vagy nagyobb befolyásra tehetne szert, de mi megelégszünk azzal a tempóval és azokkal az eredményekkel, amelyeket a függetlenség fenntartásával a polgármesteren keresztül a falu teljes lakossága élvez.
Ez a hozzáállás igencsak egyedülálló lehet országos viszonylatban is.
Talán az lenne a logikus, hogy a polgármester menjen a fősodorral, úgy a falunak jót tehetne, például eggyel több utat le lehetne aszfaltozni. De ha az eredményeket tekintjük, az igazolja az én igazságomat, vagyis hogy lehet ezt másként is végezni. Biztos vannak olyan községek, melyek nálunk nagyobb ütemben fejlődtek, de ott nincs meg ez a szellemi szabadság. Természetesen arról sem feledkezhetünk meg, hogy a faluközösség hál’ istennek erős gazdasági bázist kapott, élen a Szentkirályi Ásványvízzel, és ez meg tudta teremteni a kiegyensúlyozott intézményi működés és a lépésről lépésre fejlődés alapját. Nem biztos, hogy egészen más pénzügyi, gazdasági körülmények között el tudtuk volna érni ezeket az eredményeket.
Volt már, hogy úgy gondolta, hogy kész, elég volt, nem kíván újraindulni?
Nem. Kezdettől úgy gondoltam, hogy amíg hasznára tudok lenni a faluközösségemnek, mert szellemileg és fizikailag el tudom látni a munkámat, addig készen állok erre a feladatra. Természetesen már kicsit nagyobb megfontoltságra van szükség, hiszen 67 évesen más előre gondolkozni öt évvel, mint fiatalabb koromban. Most azt tudom mondani – bízva képességeimben és a gondviselés erejében, támogatásában –, hogy úgy tervezem, hogy – futballnyelven szólva – végigjátszom ezt a 90 percet.
Egy írásában amellett tesz hitet, hogy „falusiasítani kellene a közéletet”. Mit ért ez alatt?
Elsősorban a közvetlenséget és azt a nyíltságot, ami itt falusi szinten viszonylag könnyen megvalósítható. Hogy a tetteinkért mindig vállalnunk kell a felelősséget, mert azonnal szembesülünk mindenféle véleménnyel. Tízezer lakos fölött már egész más a választási rendszer, másként alakulnak ki a képviselő-testületek. Frakciók között lavírozni egy egészen sajátos tudomány. A falusiasítás azt föltételezné, hogy a hatalom képviselői részéről az önkritika is része a politikai hitvallásnak. Elfogadom, hogy ez egy naiv elképzelés, a nagypolitikában az erő az, ami értelmezhető, ami vonzást, igazodást jelenthet a választóknak.
Az önkritika már gyengeséget feltételez?
Igen. Hiszen azt üzenné, hogy mi a választók szavazatai alapján ugyan a legnagyobb ereje vagyunk az adott közösségnek, de csak úgy tudjuk a közjót szolgálni, ha másokra, esetleg az ellenzékre is hallgatunk olykor. Ezt a mindenkori hatalom képtelen elfogadni a természetéből adódóan. Nem azért, mert ott gazemberek ülnek, hanem mert a hatalomgyakorlásnak ez a rendje alakult ki.
Nem lehetne ezt másként csinálni?
Nem tudom. Amikor szellemiségben vagy értékrendben hozzám közel álló kormányzati politikussal, országgyűlési képviselővel beszélgetek, vagy a Magyar Faluszövetség elnökeként tárgyalásokat folytatok, akkor érződik az ember a politikus mögött. De amint magára húzza annak a pártnak a zubbonyát, amelynek képviseletére megválasztották vagy amelynek köszönhetően pozícióba került, minden megváltozik. Akkor én tudomásul veszem, hogy most ő eljátssza vagy betölti azt a szerepet, amit elvár tőle a mandátumát adó szervezet, bár legbelül nem pont úgy gondolná.
Harmincnégy évet áttekinteni és értékelni nagyon nehéz, de mi lenne mondjuk az a három dolog, fejlesztés, a közösség életében bekövetkezett változás polgármestersége idejéről, amelyre nagyon büszke?
Az egyik az 1996-97-ben lezajlott földprivatizáció, beleértve a tanyavillamosítást. Szentkirályon a termelőszövetkezet úgy szűnt meg, hogy egyetlen bt., kft., rt. nem alakult, ami egészen különleges helyzet. Nem azt mondom, hogy más településen nem történt ilyen, de biztos elég ritka volt, hogy a téesz vagyona ténylegesen föl lett osztva a tagok között. Az ingóságokat, kombájnokat, munkagépeket megvásárolták a helyi téesztagok, így az a 8300 hektár szántó, amit korábban a téesz művelt, nem maradt parlagon, mert a tagok az általuk korábban is hajtott gépekkel immár saját tulajdonukként is megművelték. Nemcsak helyiek, hanem kárpótlási jeggyel idegenek is árvereztek, de ők is jórészt Szentkirályról elszármazottak, akik a családjuk révén kötődtek a faluhoz.
A tanyák villamosítását már az önkormányzat szervezte, 1994-ben indult el, és 2001-ben zárult. Több mint háromszáz tanyai fogyasztót tudtunk így szabványos hálózatra kapcsolni. Ennek során közel 72 kilométernyi villamos vezetéket építettek ki a településen.
A tornacsarnok építésére 1991-ben pályáztunk, és 1997-ben adtuk át. Szerkezetkész állapotáig egy olyan közhasznú brigád építette meg, amely a téesz megszűnése miatt az önkormányzatnál elég nagy számban jelentkező munkanélküliekből állt össze, az anyagot a hivatal vásárolta.
Átadáskor 95 ezer forintos négyzetméterenkénti költséget ismertek el az akkori pályázati kiírásban, mi ehhez képest négyzetméterenként 35 ezer forintos áron tudtuk felhúzni a csarnokot.
Az egyik nagy sikerünk az 1990-ben létrehozott Szentkirályért Alapítvány. Az alapgondolat az volt, hogy adózni senki nem szeret, viszont a helyiek nagyon szeretik a falujukat. Mi lenne, ha nem vetnénk ki adót, ellenben mindenki saját lehetősége, tehetőssége és kötődése függvényében hozzájárulna bizonyos közcélok megvalósításához? Kiválasztottunk az akkori jogszabályok szerint talán tíz közcélt, ezt jelöltük meg az alapító okiratban, de alcélokat is képeztünk. Így elkülönítve tudtunk gyűjteni a tornacsarnok építésére, kerékpárútra, járdára, iskolabuszra és még sok minden másra.
Az idők során az alapítványba befizetett összegek garantálták az önkormányzat működésének, gazdálkodásának a zökkenőmentességét és a folyamatos fejlesztés alapját. Nemrégiben számoltam össze, hogy az elmúlt 33 évben 380 millió forintot gyűjtött össze az alapítvány, és nem igazán van olyan helyi fejlesztés, amelyben valamilyen részt ne vállalt volna. Hiszen mindig volt pénze, így az önkormányzat innen kaphatott kamatmentes kölcsönt a kuratórium döntésével. Különösen az utófinanszírozott fejlesztéseknél volt ez fontos. Amikor elkészült egy beruházás, az önkormányzat lehívta a számára járó állami támogatást, és visszaadtuk az alapítványnak a pénzt. Hitelt soha nem vettünk fel egyik ciklusban sem, mert mindig megtaláltuk a módját annak, hogy helyben jusson az önkormányzat vagy a faluközösség fejlesztési forrásokhoz.
Amíg erre lehetőség volt, addig az iparűzési adót is, jelenleg pedig a kommunális adónak egy jelentős részét az ingatlantulajdonosok befizethetik az alapítványba adózás helyett. Voltak nehéz időszakok – például a Covid alatt, 2020–21-ben –, amikor jelentősen megcsappantak az adóbevételeink. Akkor bizony szükség volt arra, hogy az önkormányzat működéséhez viszonylag jelentős kölcsönt kérjünk az alapítványtól – természetesen nem minden feltétel nélkül. A képviselő-testület és az önkormányzat fölött egyfajta felügyeletet gyakorolt az alapítvány kuratóriuma, de így át tudtuk vészelni a nehéz helyzetet, később pedig az önkormányzat visszaadta az alapítványnak az akkor működésre kapott kölcsönt.
Ha egy szentkirályi állandó lakóhellyel rendelkező középiskolás eléri a 4,61-es tanulmányi átlagot, akkor 25 ezer forint egyszeri összeget kap, aki kitűnő, az harmincezer forintot. Ugyanez a felsőoktatási hallgatóknál duplázódik. És van egy második üteme is az ösztöndíjnak: aki a következő félévben teljesíti ezt a tanulmányi átlageredményt, az az augusztusban kapott ösztöndíj felére jogosult. Eddig körülbelül 130 diák részesült díjazásban, a kifizetett ösztöndíjak összege meghaladja a tizenkétmillió forintot. Már régóta létezik a babakelengye-támogatás is, ami az első gyermek után negyvenezer forint, a második után hatvanezer, a harmadik után nyolcvanezer, a negyedik gyermektől pedig százezer forint egyszeri támogatás a családnak.
Mik jelenleg a legnagyobb problémák a településen?
A falu küllemének alakításában és a szentkirályi gazdaságok életrevalóságában, versenyképességében nagyon nagy szerepük van a vendégmunkásoknak. Ezt nem nagyon szeretik a gazdák elismerni, de tény, a helyi munkaerő már régóta nem képes elvégezni az adódó feladatokat, mert nem áll kellő számban rendelkezésre. Több mint tízezer hektár a falu közigazgatási területe, és intenzív gazdálkodás zajlik zöldséggel, gyümölccsel, szántóföldi növénytermesztéssel. Szőlőnk is van több mint háromszáz hektár. Sok munkafolyamat gépesítve van, de a krumplinál, dinnyénél jelentős a kézimunka-igény. Az utóbbi évtizedben több vendégmunkás letelepedett, a mi intézményeinkbe járatják a gyermekeiket.
Legnagyobb infrastrukturális hiányosságunk, amelyre egyelőre képtelenek vagyunk még az alapítvánnyal együtt is megoldást találni, a Kocsért és Szentkirályt összekötő út fölújítása. Ez a három és fél-négy méter széles út a két önkormányzat tulajdonában van, 1998-ban épült meg, a két település közötti forgalmat volt hivatott bonyolítani.
Közben elindult a Mercedes-beruházás Kecskeméten, és a gyárnak és a kiszolgálóüzemeknek szükségük van munkaerőre. Úgyhogy a Jászságból, a Nyírségből is jönnek dolgozók Kecskemétre, így ezen a szűk úton is jócskán megnőtt a forgalom, szinte országos közútéhoz hasonló a nagysága. A kátyúzás, a padka járható állapotban tartása meglehetősen nagy munkát és kiadást jelent számunkra. Vannak gépeink, munkatársaink is, akik ezt elvégzik, de nem tudunk lépést tartani a forgalommal és az amiatt bekövetkező állapotromlással. Közel tizenkét kilométeres ez a szakasz, milliárdos nagyságrendű összeget igényelne a kiszélesítése és felújítása. Ezt a léptéket mi helyben már képtelenek vagyunk elérni, és sajnos nem látható, mikor sikerül megoldást találni erre a problémára.
Égető gondunk még az óvoda bővítése, mert sajnos nincsen annyi hely a csoportszobában, hogy az összes gyermeknek le tudják tenni a kiságyat, ezért az óvónők kényszermegoldásokkal dolgoznak. A bővítés tervei elkészültek, de ehhez is 370-380 milliós forrásra volna szükség, ami szintén nem előteremthető az önkormányzat vagy az alapítvány által.
A laikus azt gondolná, hogy a Szentkirályi Ásványvíz sikere nyomán a faluban – ahogy mondani szokás – a kerítés is kolbászból van. Mekkora fellendülést hozott a falu életébe a cég? Mekkora iparűzési adót fizetnek, és ezen kívül valamivel hozzájárulnak-e a község fejlődéséhez?
A kft.-vel kiváló a partneri kapcsolatunk. A cég által befizetett adó a költségvetés 15–18 százalékát adja, a kitűnő bizonyítványú nyolcadikosok a cégtől laptopot kapnak, a községi rendezvényekre tőlük vásároljuk az ásványvizet. Szerencsére a kisebb helyi vállalkozások száma is nő, más cégek is jelentősen hozzájárulnak a falu működéséhez. Viszont azt nagyon fontos megemlíteni, hogy ezekkel az adóbevételekkel nem mi gazdálkodunk teljes egészében, hiszen korábban az úgynevezett beszámítás miatt, most pedig szolidaritási hozzájárulás címén a jól prosperáló önkormányzatoknak be kell fizetniük az államkasszába, pontosabban nem kapjuk meg azt a támogatást, amit a szentkirályi önkormányzatra vonatkozóan a költségvetési törvény tartalmaz.
Ez mekkora összeg?
Jelentős összeg, idén 68 millió forint. Az adóbevételünk 220 millió körül tervezhető.
Ön nemcsak Szentkirályért dolgozik, hanem a falvak érdekeit is képviseli.
1998-ban alelnöke, 2006-ban pedig az elnöke lettem a most 202 tagot számláló, 1989-ben alakult Magyar Faluszövetségnek. Nagy áldásnak tekintem azokat a feladatokat, melyeket a szövetségnek köszönhetően végezhetek, és azokat a kapcsolatokat is, melyeket az érdekképviseleti munka révén tudtam kialakítani. A faluszövetség révén 1996-tól tagja lettem az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa magyarországi delegációjának, és ennek keretében tizennégy éven keresztül rendszeresen jártam Strasbourgba képviselőként.
Rengeteg szó esett a polgármester Szabó Gellértről, de a magánemberről még alig. Mivel tölti a szabadidejét?
Édesapánk kántor volt, a zenei tehetség nekem és három testvéremnek is adottság. Mind a négyen hangszeres zenét tanultunk, én a cselló mellett köteleztem el magam. Ötödikes koromtól kezdve hetente kétszer bejártam Kecskemétre a zeneiskolába. Hosszú szünet után a zenélés nemrég visszakerült az életembe: az öregdiákokból álló piarista diákszövetség kecskeméti tagozatának elnöke vagyok, és a gyerekmiséken egy kis zenekar tagjaként csellózom. Nagyon örültem, hogy a szombati próbákra elő kellett vennem a hangszert, az utóbbi hónapokban szólistaként is volt alkalmam szerepelni. Nagyon fontos része az életemnek.
Emellett a Nagytemplom énekkarában is rendszeresen éneklünk a feleségemmel, Erikával, miután 24 évig voltunk tagjai a Kecskeméti Pedagógus Énekkarnak. Van egy hobbikertünk Úrihegyen, a hétvégéket általában ott töltjük, így a kertészkedéstől, a földművességtől sem kellett egészen elszakadnom.
Néha előfordul, hogy délután 4 óra előtt hazamegyek, de általában inkább 6-7 óra körül végzek. Ez pedig amiatt van, hogy nincs zárva az ajtóm, nincs fogadóórám, tehát telefonon és személyesen is elérnek napközben az ügyfelek. A nagyobb koncentrációt igénylő feladatokra viszont 4 óra után nyílik kiváló lehetőség, amikor minden elcsendesül.
