Aleksandar Vučić szerb elnök a két héten át tartó hadgyakorlatok lezárását követően kijelentette, hogy a mainál „kétszer erősebbé” kívánja tenni országa hadseregét. Sok elemző szerint ezek a megnyilvánulások és intézkedések populista belpolitikai célokat szolgálnak.
A szerb hadsereg szárazföldi és légiereje júniusban két héten át gyakorlatozott számos helyszínen az országban, egyebek mellett páncélosokkal, nehézfegyverekkel, vadászbombázókkal, helikopterekkel, pilóta nélküli repülőgépekkel, továbbá mintegy 2300 katonával. A Villámcsapás nevű művelet a hetedik hasonló gyakorlat volt idén.
Bevetettek orosz MiG repülőgépeket és T–72-es páncélosokat, az európai Airbus több helikopterét, illetve kínai gyártmányú harci drónokat is. Ez jól demonstrálja Vučićnak a Nyugat által időnként bírált „többvektoros” külpolitikáját.
A hazai közönség számára az is üzenetértékű volt, hogy egy nappal a hadgyakorlat után, június 28-án katonai parádét tartottak az 1389-es első koszovói (magyar nevén rigómezei) csata évfordulója alkalmából Kragujevacban, az újkori szerb állam fővárosában, ahová számos katonai eszközt átszállítottak.
Június 28. nemzeti ünnep Szerbiában. A XIV. századi csata emléke sokakat büszkeséggel tölt el az országban, másokat az évforduló a Jugoszlávia kilencvenes évekbeli felbomlásakor és azt követően elszenvedett vélt vagy valós méltánytalanságokra, például Koszovó függetlenné válására emlékeztet.
Vučić nacionalista húrokat pengetve a rendezvényen ígéretet tett rá, hogy újabb katonai beszerzések lesznek. „Jövőre sok új katonai felszerelés érkezik, ami a mainál kétszer erősebbé fogja tenni a szerb hadsereget” – mondta.
Ez szöges ellentétben áll a másfél évvel ezelőtti, 2019. decemberi nyilatkozatával, amikor bejelentette a jelentősebb fegyvervásárlások leállítását, és közölte, hogy más módon fogják korszerűsíteni a hadsereget, reformokat készülnek elfogadni a mobilitás és a gyorsaság növelése érdekében. „Ez nem fegyvervásárlásokat jelent, épp ellenkezőleg” – fogalmazott.
Nagyfokú militarizáció
Vučić, aki támogatja országa európai uniós csatlakozását, azonban a NATO-ba nem akar belépni, és stratégiai partnerségi kapcsolatot tart fenn Oroszországgal, leszögezte, hogy Szerbia „nem érdekelt semmilyen háborúban vagy konfliktusban”.
„Belgrád pusztán az ország védelmének céljából erősíti a hadsereget” – tette hozzá.
A nagyfokú militarizáció ugyanakkor aggodalommal töltheti el Szerbia egyes szomszédait, amelyek között ott van például a részleges nemzetközi elismertségű Koszovó, a kaotikus és etnikailag megosztott Bosznia-Hercegovina, illetve az EU-tag Horvátország is, amelynek kormánya nemrég bocsánatkérést követelt Belgrádtól, miután egy szerb delegáció egyik tagja „megszállt szerb területként” hivatkozott egy adriai településre.
A hétmilliós Szerbia gazdasága a legnagyobb a nyugat-balkáni országok közül, még mindig erős kereskedelmi szálak fűzik az egykori Jugoszlávia utódállamaihoz, valamint az EU egyes tagjaival, például Németországgal és Olaszországgal is jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolít le.
Műveleti kapacitások felmérése
Nebojsa Stevanovic védelmi miniszter arról számolt be, hogy a hadgyakorlat „kiváló alkalom volt a szerb hadsereg műveleti kapacitásainak felmérésére”, emellett megmutatta, hogy mennyi beruházás történt a fegyveres erőknél.
A Balkánon sokak fejében még élénken élnek a kilencvenes évek háborúinak és etnikai tisztogatásainak borzalmai, a megbékélés lassan halad, a haderőfejlesztéseket ezért feszülten figyelik a régióban.
„A múlt tükrében sokakat komoly aggodalommal tölt el, amikor Szerbia katonai eszközökkel parádézik” – húzta alá James Ker-Lindsay, a London School of Economics vendégprofesszora.
Kiemelte, hogy a történteket más országokban felhasználhatják, hogy ujjal mutogassanak Belgrádra, és azt mondják: „Lám, nem változtak, ugyanolyan militaristák, mint a múltban. Ez csak arról szól, hogy izmozni próbálnak, és megmutatni a szomszédaiknak, hogy még mindig képesek lennének visszavenni területeket, és ezt is akarják tenni.”
Ker-Lindsay úgy vélekedett, hogy első pillantásra úgy tűnhet, hogy a szerb katonai erősítés a számottevő szerb kisebbségnek otthont adó térségbeli országok, így Bosznia-Hercegovina és Koszovó ellen irányulhat. „Valójában azonban az utóbbi években a védelmi kiadások jelentős részét a szomszédos Horvátországgal való viszony mozgatta, ez még aggasztóbb” – mondta.
A stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) adatai szerint a védelmi kiadásokat illetően Szerbia 2019-ben megelőzte a NATO-tag Horvátországot, és így a térségben már Belgrád költi a legtöbbet a hadseregére. Abban az évben 43 százalékkal emelkedett a szerb katonai büdzsé 2018-hoz képest, miután Oroszországtól légvédelmi ütegeket és más felszereléseket, Kínától pedig pilóta nélküli repülőgépeket vásároltak.
Vučić pártja áprilisban arra használta fel minősített többségét a parlamentben, hogy mintegy negyven százalékkal megemelje a védelmi költségvetést az eredetileg javasolthoz képest.
Ker-Lindsay szerint most valamelyest sérülhetett Szerbia nemzetközi megítélése, egyes nyugati országokban nem nézhették jó szemmel a katonai parádét, egyrészt mert a hasonló rendezvényeket a múlt részének tekintik, másrészt pedig az üzenete miatt.
Militarista populizmus?
Blagoje Grahovac geopolitikai elemző úgy vélekedett, hogy a katonai felvonulás leginkább belpolitikai populista célokat szolgált, az „állampolgárok lelkiállapotának militarizálását”. A szakember óva intette Szerbiát attól, hogy a szomszédos államokkal fenntartott barátságos kapcsolatok helyett csakis a fegyverekre alapozza a védelmét, ugyanakkor kijelentette, hogy nem tart jelentősebb konfliktus kirobbanásától.
„Ki háborúzhat ma a Balkánon? Senki. Ha valaki háborút indít, veszíteni fog. Sem az Európai Unió, sem a nemzetközi közösség nem engedné” – fogalmazott.
A legmegbízhatóbb becslések szerint legkevesebb 130 ezer ember vesztette életét a kilencvenes években a balkáni háborúkban, több millióan lakóhelyük elhagyására kényszerültek. Sok szerb így máig rosszul van a katonai megoldások emlegetésétől.
Egy nappal a kragujevaci katonai parádé előtt helyiek egy csoportja megkoszorúzta a nácik által 1941-ben kivégzett csaknem háromezer civil emlékművét. Elmondták, hogy ezzel szélesebb körű háborúellenes üzenetet kívántak küldeni a kormány militarizmusának ellensúlyozására.
„Megint fenyegetünk valakit? Belpolitikai célból demonstrálunk erőt, vagy milyen okból?” – tette fel a kérdést Ljiljana Palibrk, az egyik szervező.
