Szerhij Kulik évek óta ragaszkodik a Kijevtől mintegy hatvan kilométerre északkeletre fekvő telkéhez. Azt remélte, hogy 27 éves fia, Ruszlan egy nap saját családja számára épít majd házat ott, hogy közel maradhassanak egymáshoz.
Ez az álom örökre szertefoszlott: meghalt Ruszlánnal együtt, aki egyike annak az öt civilnek, akiket a rokonok és a lakosság szerint az orosz katonák rövid úton kivégeztek a falu, Peremoha postahivatalánál, nem sokkal azután, hogy február 28-án elfoglalták a települést – derül ki a Sémák című Szabad Európa-adás által készített vizsgálatból.
Az ukrán kormány háborús bűncselekményként vizsgálja a gyilkosságokat. Részben a Sémák beszámolója alapján a hatóságok két orosz tisztet – Makszim Krasznoszscsikovot és Alekszandr Vasziljevet – gyanúsítottként azonosítottak, akik szerintük utasították a katonákat, hogy lőjenek le civileket Peremohában.
Szerhij és Larisza Kulik megpróbálja újraépíteni az életét a veszteség után, de mindennap felmerül a kérdés: Mi értelme van?
„Egy kicsit már megbékéltünk, de nehéz, nagyon nehéz eltemetni a gyermekedet” – mondta Ruszlan édesanyja, Larisza Kulik a Sémáknak, a Szabad Európa ukrán szolgálata oknyomozó szerkesztőségének, miközben virágot helyezett egyetlen fia friss sírjára. A házaspárnak két felnőtt lánya is van.
Miután az orosz erőket márciusban és áprilisban kiűzték Peremohából, Kulikék visszatértek az életükhöz, de ez csak a látszata annak, amit Oroszország február 24-i ukrajnai inváziója előtt éltek. Felvették a munkát is, de a mindennapi tevékenységek, például a kertjük gondozása és hogy zöldséggel-gyümölccsel lássák el a lányaikat, már nagy izgalmat jelentenek.
„Mire jó ez a kert a fiunk nélkül? – kérdezte könnyek között Larisza Kulik. – Mi értelme van?”
A lépcsőn lőtték le
Kulikék azon ukrán családok ezrei közé tartoznak, akik szeretteiket vesztették el az öt hónappal az invázió kezdete után is dúló háborúban, amelynek befejeződésére nem sok jel utal.
Az ő fiuk és a postahivatalban lelőtt négy másik férfi az orosz katonák számos áldozata közé tartozik. A megszállók az inváziót követő hetekben Észak-Ukrajna egyes részeit uralták – és amikor visszavonultak, miután nem sikerült elfoglalniuk Kijevet, halálos áldozatok, pusztítás, nemi erőszak, kínzás és más atrocitások nyomát hagyták maguk után.
Peremoha – amely ukránul győzelmet jelent, és a második világháborúban a náci Németország felett aratott győzelméről kapta a nevét – egyike annak a sok városnak, településnek és falunak Kijev és Csernyihiv régióban, ahová az orosz erők északról hatoltak be az invázió első napjaiban.
Február 28-án este, azon a napon, amikor bevonultak a faluba, Szerhij és Ruszlan Kulik a postahivatalba tartott.
Egy peremohai férfiakból álló csoport tagjai voltak, akik chaten keresztül kommunikáltak arról, hogyan védjék meg 1100 fős falujukat. A férfiak közül többen megegyeztek, hogy aznap a postahivatalban találkoznak, hogy megbeszéljék, milyen lépéseket tegyenek.
Szerhij Kulik elmondta a Sémáknak, hogy szerinte az orosz páncélozott járműoszlop Peremohán fog áthaladni a hét kilométerre nyugatra fekvő Ruszaniv falu felé vezető úton.
Arra számított, hogy az orosz erők kemény ellenállásba ütköznek Ruszanivban, és úgy vélte, hogy visszavonulásuk során Peremoha önkéntes védői Molotov-koktélokkal megpróbálhatnak felgyújtani néhány páncélozott járművet.
De az oszlop Peremohában megállt, mondta, és az orosz katonák azonnal elkezdtek olyanokat – különösen férfiakat – keresni, akik a területvédelmi egységeknek nevezett helyi milíciákban szolgálnak vagy bármilyen módon segítik az ukrán fegyveres erőket.
Olena Palivoda peremohai lakos elmondta, hogy szólt a férjének, Olekszandrnak, hogy ne találkozzon a csoporttal a postahivatalnál, és figyelmeztette, hogy túl veszélyes.
Az egy dolog, hogy a falubeliek Molotov-koktélokkal támadnak meg egy orosz katonai járművet, mondta neki, de az más, hogy egy egész páncélososzloppal szállnak szembe.
„Meg fogjuk védeni a falut” – válaszolta a férje.
Palivoda szerint a férjét és a többieket a háború első négy napja alatt elkövetett ukrán hőstettekről készült videók inspirálhatták.
De bármilyen terveik is voltak, soha nem lett lehetőségük arra, hogy megvalósítsák. Az orosz csapatok tudomást szereztek a találkozójukról, valószínűleg egy kollaboránstól vagy egy általuk kihallgatott falubelitől, és a postahivatal felé vették az irányt.
Ruszlan utolsó SMS-e
Szerhij és Ruszlan Kulik már majdnem elért az épülethez, amikor ugyanabba az irányba tartó orosz páncélozott járműveket láttak – mesélte Szerhij. Elmondása szerint átrohant egy kerítésen, és hívta a fiát, akiről azt hitte, hogy mögötte fut. Csak később jött rá, hogy úgy döntött, hogy másokkal együtt a posta pincéjében rejtőzik el.
„Anya, majdnem megtaláltak minket” – írta Ruszlan SMS-ben aznap este 21:50-kor. Ez volt az utolsó alkalom, hogy a szülei hallottak felőle..
Andrij, a csoportos csevegés egy másik tagja elmondta a Sémáknak, hogy az orosz erők elfogták és megverték a falusi tanács épületének közelében. A katonák kihallgatták, elvették a telefonját, majd erőszakkal a postahivatalba vitték, ahol ismét kihallgatták. Két másik férfit is ott hallgattak ki.
Elmondása szerint a katonák a két másik férfit a pincébe parancsolták és hátulról lelőtték, amikor megtették az első lépcsőfokokat.
„A szemem láttára egyszerűen lelőtték őket, és bedobták a pincébe” – mondta Andrij, aki nem akarta, hogy nyilvánosságra hozzák a vezetéknevét.
Később megtudta, hogy az orosz katonák már három másik férfit is megöltek a postahivatalban, holttestük nem látható helyen hevert a pincében.
Andrij négy gyerekkori barátja, köztük Ruszlan Kulik is a halottak között volt.
Olekszandr Palivoda – aki három évvel korábban költözött Peremohába – volt az ötödik áldozat.
A postahivatal ma romokban hever. Andrij szerint a katonák azért robbantották fel, hogy elrejtsék a gyilkosságok nyomait.
Az orosz erők az invázió óta ukrán civil férfiakat visznek be kihallgatásra, verésre és néhány esetben bírósági eljárás nélküli kivégzésre. Néha azzal vádolják őket, hogy segítik a hadsereget.
A legboldogabb nap
A spontán fegyvert ragadó civilek – ahogy Ruszlan Kulik és a többi áldozat is tervezgette – a nemzetközi jog szerint elfogásuk esetén jogosultak védelemre az erőszakkal szemben.
A postai mészárlás egyike az orosz katonák számtalan – részben bizonyított, részben feltételezett – tettének, amelyeket lehetséges háborús bűnként vizsgálnak.
Bár a gyanúsítottak egy része ukrán őrizetben van, a legtöbbjüket – köztük azt a két, parancsot kiadó őrnagyot, akiket a hatóságok a peremohai postahivatalban elkövetett gyilkosságokban megneveztek – vagy megölték, vagy még mindig harcolnak, vagy visszatértek Oroszországba.
Öt hónap elteltével Szerhij és Larisza Kulikhoz hasonlóan más rokonok és lakosok is nehezen dolgozzák fel a gyilkosságokat.
Olena Palivoda a férje meggyilkolása után fiával együtt elhagyta Peremohát, de azóta visszatért.
A házaspár egy évtizeden át dolgozott, hogy pénzt gyűjtsön az ott vásárolt házra. Többek között epret, málnát és zöldségeket adtak el, amelyet előző házuk kertjében termesztettek, hogy pénzt keressenek a vásárlásra.
„Számunkra ez volt életünk legboldogabb napja – mondta Olena arról a napról, amikor megvették a házat. – Ez volt a mi kastélyunk.”
