A kormány három évvel ezelőtt vezette be a hatéves korban kötelező beiskolázást, amelyet csak egy szakértői vizsgálat esetén lehet halasztani. Azóta egyre több gyerek érkezik éretlenül az iskolába, és egyre több gyerekről derül ki, hogy sajátos nevelési igényű státuszba sorolható. A szakértők szerint van összefüggés. Nem a gyerekeknek kellene változniuk, hanem az iskolarendszernek.
A KSH adatai szerint a 2022/2023-as tanévben 94.342 gyermek járt első osztályba. 4906-an, vagyis 5,2 százalékuk másodjára, mert meg kellett ismételnie az első évet. Közben a sajátos nevelési igényű (SNI) diákok aránya is nőtt az általános iskolás diákok között. A Népszava által a KSH-tól kikért adatok szerint létszámuk közel hatvanezer fő volt, ami az általános iskolások 8,3 százaléka.
A két adat és jelenség összefügg – állítja Gyarmathy Éva pszichológus, a Magyar Tudományos Akadémia főmunkatársa, évtizedek óta a hiperaktivitás és a tanulási zavarok kutatója, a téma egyik legnevesebb szakértője. Az Akadémia közoktatás-fejlesztési kutatóprogramjában készült legújabb tanulmányuk a hatéves kötelező beiskolázás aggasztó következményeit és a tanulási zavarokkal való összefüggéseket taglalja.
Ez a cikk tényfeltáró videós műsorunk, a Szabadon leirata alapján készült:
„Több mint ezer gyereket mértünk föl, nagyjából a húsz százalékuk tökéletesen alkalmatlan arra, hogy megfeleljen az első osztály követelményeinek. A három évvel ezelőtt bevezetett, hat évtől kötelező iskolalátogatás és a most évismétlő elsősök száma között nagyon egyértelmű az összefüggés. Hadd tegyem hozzá: teljesen mindegy, hogy mikor kezdi a gyerek az iskolát. Tőlem minden gyerek mehet akár ötévesen iskolába. Csak nem mindegy, hogy ott mit kell csinálnia” – fejti ki a szakember, aki kiemelte a gyógypedagógusok és pedagógiai asszisztensek esetében uralkodó munkaerőhiányt is.
A pályát, legalábbis az állami szektort is egyre többen hagyják ott. Erre példa Nagyné Farkas Andrea gyógypedagógus, aki nemrég hagyta ott az egyik nyugat-magyarországi pedagógiai szakszolgálatot, ahol a korai fejlesztésben, a vizsgálatoknál és a fejlesztési területeken dolgozott. „Több oka volt annak, hogy 28 év után kiléptem a közalkalmazotti állásból. Az utóbbi időben már annyi szakvizsgálatot kellett elvégeznem, hogy azok kiértékelése és a szakvélemények megírása komoly túlmunkát jelentett. Azt vettem észre, hogy szinte minden szabadidőm hétvégén és délután munkával telik, a fizetésem pedig három diplomával is jóval kevesebb, mint egy konyhai kisegítőé egy jól menő szállodában. Úgy éreztem, úgy gondoltam, hogy ennek már igazán nincs értelme, és megváltam a munkahelyemtől.”
Kalandos utat járt be a szakszolgálati vizsgálatoktól és az önkormányzati óvodától az integrált, majd szegregált oktatásba kerülő Lukácsi Benedek, aki egy idő után kényszerűen úgy döntött: nem reklámozza a gimnáziumban, hogy autista. „Addigra valójában már nem nagyon volt más lehetőségem. Ha autistaként egyetemen szeretnél továbbtanulni, ambícióid vannak, akkor nincs olyan szegregált gimnázium, ahonnan reális esélyed van, hogy fölvegyenek egyetemre. Annyit tudtam tenni, hogy elmegyek egy sima gimnáziumba, és inkább nem mondom el, hogy autista vagyok” – meséli Benedek, aki így fejlesztés és szakemberek nélkül egyedül maradt a nehézségeivel. Viszont azóta leérettségizett, és Angliában lediplomázott filmelméletből és angol irodalomból, majd elhelyezkedett a filmiparban, és akadémiai kutatásait is folytatja.
Felhívásunkra rengeteg SNI-s és/vagy az első osztályt ismétlő gyerek családja reagált. A legtöbben Nyugat-Magyarországról írtak a pedagógusok, gyógypedagógusok és iskolapszichológusok hiányát említve, mivel abban az országrészben könnyebb másik munkahelyet találni, vagy akár ingázni Ausztriába, mint a keleti végeken.
„Az előírt fejlesztéseket a helyi iskolában két alsós tanító látta el, mindkettőnek volt gyógypedagógiai vagy fejlesztőpedagógiai képesítése. Emiatt szerencsésnek mondhattuk magunkat. Azonban a gyakorlatban kevés idő jutott fejlesztésre, ezért igyekeztek kisebb csoportokat szervezni a gyerekeknek, és így fejleszteni őket. Ilyen módon viszont nem lehet személyre szabottan, a legmegfelelőbb módszer szerint fejleszteni a gyerekeket, hiszen négy-öt gyerekkel ez már kis csoportos foglalkozás; és nem pontosan ugyanaz a problémájuk, amire a fejlesztést kapniuk kell” – írja egyikük egy Veszprémtől nem messze fekvő kistelepülésről.
„Boldog és lelkes volt, amikor kezdte az iskolát. Az elején jól ment neki. Ahogy teltek a hetek, hónapok, egyre zárkózottabb és félénkebb lett. A tanárnők közölték, hogy évet fog ismételni, mert nem iskolaérett. Hátraültették, és nem is tettek azért, hogy menjen neki a tanulás. Kértem, hogy küldjenek el minket a szakszolgálathoz, de azt mondták, hogy felesleges. Jött a tavaszi szünet. Elkezdett újra mindent a szájába venni és az ujját cumizni. Kérdeztem a tanárnőt, történt-e valami. Nem volt a válasz. Pár nap múlva suli után itthon elkezdett kiabálni, aztán zokogni. Akkor mindent elmondott. Itt telt be a pohár. Hívtam a gyerekorvost, azt mondta, azonnal ki kell venni a gyereket a suliból, és pszichológushoz kell vinni. Az iskolának kb. egy hónap után tűnt fel, hogy a gyerek nem jár. Most itt állunk, és várjuk a szeptembert. Mi lesz, ha többet nem hisz magában? Mi van, ha probléma van vele? A szakszolgálathoz még mindig nem jutottunk be. Őszintén félek, mi lesz vele” – írja egy másik szülő.
„A kislányom tavaly kezdte az első osztályt. Van két elhivatott tanár nénink és még néhány, szintén az osztályt tanító remek pedagógus. Az osztály létszáma majdnem harminc, az osztály harmadát, tíz gyereket elküldtek a pedagógiai szakszolgálathoz azzal a nem titkolt céllal, hogy ha legalább egy-két gyerek SNI-státuszt kapna, akkor nem lehetne tovább növelni az osztálylétszámot. Döbbenet. Ebben a tízben az én kislányom is benne volt, mert órán »zizeg«. A pedagógiai szakszolgálaton meg is állapították, hogy minden általuk vizsgált területen az átlag felett teljesít a kislányunk. Vagyis azért »zizeg«, mert hamarabb megérti, amit tanítanak neki, mint a többiek, és amikor ötödjére, tizedjére hallgatja végig, hogy kell összeadni 8-at meg 7-et, akkor már el fogja magát szórakoztatni. És ő az, akit kiküldenek óráról, mert zavarja a többieket. Ennyit az integrált oktatásról. Akármerre lóg ki a gyerek, gyengébb vagy jobb képességű, az már nem fér bele” – jegyzi meg egy harmadik, már fővárosi szülő.
A szülők többsége egyébként a szakszerű segítség erőforráshiány miatti elmaradása mellett megemlítette még a pedagógusok rendkívüli leterheltségét és azt is, hogy pozitív változást csak akkor tudtak elérni, amikor ők – akár SNI-s gyerek szülei, akár nem – összefogtak, és nem egyedül küzdöttek a gyerekek egyébként jogszabályban előírt nevelési körülményeinek biztosításáért.
Megkérdeztük a Klebelsberg Központot is a gyógypedagógiai asszisztensek kapacitáshiányáról, illetve arról, hogy jogsérelemmel járhat-e a gyerekek számára a szakszolgálati vizsgálatok elhúzódása. Kérdéseinkre Hajnal Gabriella, a szervezet elnöke válaszolt írásban. Szerinte a jogsérelem kérdése nem a Klebelsberg Központ kompetenciája.
„Általánosságban elmondható, hogy amellett vagyunk, hogy a gyerekek vizsgálat nélkül ne kerüljenek az iskolába. Célunk, hogy minden gyermek a maga fejlettségéhez, képességéhez mérten részesüljön a nevelésében, különös tekintettel a gyermek fogyatékosságára, a sérülés mértékére” – véli az elnök.
Kiemelte, hogy „a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a speciális szakemberek összesített számát tekintve csak a köznevelés rendszerében a nevelési-oktatási és a pedagógiai szakszolgálati intézményekben több mint 14.000 speciális szakember – gyógypedagógus, konduktor, pszichológus, gyógytestnevelő tanár, fejlesztőpedagógus, egyéb speciális szakember – dolgozik (az intézmények által szolgáltatott KIR-STAT-adatok alapján)”.
Adataik szerint a nevelési-oktatási és pedagógiai szakszolgálati intézményekben gyógypedagógus (és konduktor) munkakörben foglalkoztatottak száma több mint tízezer. Az elnök hozzáteszi, hogy ez közel duplája a 2010 előtti számnak. Konkrét számokat ír a tankerületi központok fenntartásában lévő köznevelési intézményekben foglalkoztatott gyógypedagógusok létszámáról is: 7506. A gyógypedagógiai asszisztensek létszáma 2725, a pedagógiai asszisztenseké pedig 4298.
„Míg korábban egyetlen intézmény képzett gyógypedagógusokat, addig 2022 szeptembertől már tíz egyetemen folyik gyógypedagógus-képzés, továbbá a Semmelweis Egyetem Pető András Karán a konduktorképzés, valamint a gyógypedagógia és a konduktív pedagógia már önálló MA-képzésekkel is rendelkezik. A képzőintézmények számának növekedésén túl jelentősen megemelkedett a gyógypedagógus-alapképzésre felvett hallgatók száma is (több mint kétszeresére). A hallgatók képzésének és elhelyezkedésének támogatása céljából 2017-től a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj a gyógypedagógus-hallgatókra is kiterjed. A 2022. évben 862 személy végzett gyógypedagógus (és 60 konduktor) alapszakon. A gyógypedagógus-képzésre felvett hallgatók száma ezzel párhuzamosan folyamatosan emelkedik, a 2023. évben már több mint 2200 jelentkező nyert felvételt gyógypedagógiai alapszakra” – teszi hozzá a KK elnöke.
Szerinte a tanító- és tanárképzésben például már alapkövetelmény a gyermekek SNI-problémáinak felismerése, az iskolákban a legtöbb helyen integráltan, emellett számos helyen inkluzív elvek alapján nevelik a sérült gyermekeket. Hajnal Gabriella úgy véli, folyamatosan javul az ellátás, ez pedig „az elhivatott kollégák munkája mellett a szakmai fejlesztéseknek, az egységes szakmai protokolloknak, az egységes intézményi struktúrának és a státuszbővítésnek is köszönhető”.
