A Korán egy példányának tervezett elégetése miatt feldühödött tüntetők csütörtök hajnalban megrohanták a bagdadi svéd nagykövetséget, behatoltak az épületbe, és kisebb tüzet gyújtottak.
Az interneten közzétett videókon tüntetők láthatók a külképviseletnél zászlókkal és táblákkal, rajtuk Muktada asz-Szadr befolyásos iraki síita pap és politikai vezető képével. Az akcióval a muzulmánok szent könyvének csütörtöki, stockholmi elégetése ellen tiltakoznak.
A felvételeken több tucat férfi mászik át az épületkomplexum kerítésén, és hallatszik, amint megpróbálják betörni a bejárati ajtót. Egy másik videón kisebb tüzet gyújtanak. Más felvételeken a nyári hőségben félmeztelen férfiak láthatók vélhetően a nagykövetség egyik helyiségében, a háttérben riasztó szól.
Később mások hajnali imájukat végzik a nagykövetség előtt.
A hatóságok hagyták
Napkeltekor rendőrök és más biztonságiak gyülekeztek a nagykövetségnél, ahonnét még mindig kisebb füstoszlop szállt az ég felé. A tűzoltók a lángokat próbálták elfojtani, míg több tüntető még ott állt körülöttük asz-Szadr arcképével a plakátokon, a rendőrök pedig láthatóan békén hagyták őket.
A svéd külügyminisztérium közleményt adott ki, amely szerint „nagykövetségünk munkatársai biztonságban vannak”, de részleteket nem közölt.
„Elítélünk minden támadást diplomaták és nemzetközi szervezetek munkatársai ellen – közölte a minisztérium. – A nagykövetségek és diplomaták elleni támadások súlyosan sértik a bécsi egyezményt. Az iraki hatóságoknak kötelességük a diplomáciai képviseletek és a diplomáciai személyzet védelme.”
Az iraki külügyminisztérium is kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elítélte a támadást, anélkül hogy kifejtette volna, hogyan tette lehetővé a jogsértést vagy hogy kik voltak a támadók.
„Az iraki kormány utasította az illetékes biztonsági hatóságokat, hogy indítsanak sürgős vizsgálatot és tegyék meg a szükséges biztonsági intézkedéseket az incidens körülményeinek feltárása, valamint az elkövetők azonosítása és a törvény előtti felelősségre vonása érdekében” – közölte a külügyminisztérium.
Az iraki rendőrség egyelőre nem ismerte el a támadás tényét.
Ehhez kapcsolódóan: A világi iskolából kitiltott tizenéves afgán lányok a tálibok által működtetett medreszékben tanulnának
A harmadik Korán-égetés Stockholmban
A svéd TT hírügynökség arról számolt be, hogy a svéd rendőrség engedélyezett egy demonstrációt csütörtökre Irak stockholmi nagykövetsége előtt. A TT szerint a kérelemben az állt, hogy két tüntető a Korán és az iraki zászló egy-egy példányának elégetését tervezi.
A muszlimoknak a Korán elégetése vallásuk szent szövegének istenkáromló megszentségtelenítését jelenti. A Korán-égetések a múltban tiltakozásokat váltottak ki szerte a muszlim világban, ezek közül több is erőszakba torkollt. Afganisztánban a tálibok felfüggesztették a svéd szervezetek összes tevékenységét az országban, válaszul a közelmúltbeli Korán-égetésre.
Egy iraki keresztény bevándorló múlt hónapban felgyújtott egy Koránt az egyik stockholmi mecset előtt a muszlimok szent ünnepén, az áldozati ünnepen, amit az iszlám világban széleskörűen elítéltek. Év elején egy szélsőjobboldali aktivista hasonló tiltakozást tartott Törökország stockholmi nagykövetsége előtt, ami megnehezítette Ankara meggyőzését a svéd NATO-csatlakozás engedélyezéséről.
Júniusban asz-Szadr hívei napvilágnál rohamozták meg a bagdadi nagykövetséget a Korán-égetés miatt. A tiltakozások egy másik napján több ezer tüntető vonult utcára az országban. A tüntetők – akárcsak most csütörtök hajnalban – arra szólították fel az iraki tisztviselőket, hogy utasítsák ki Svédország iraki nagykövetét.
Ki az az asz-Szadr, akinek a portréjával tüntetnek?
Asz-Szadr egy 1999-es merényletben meggyilkolt prominens síita pap fia, édesapjával feltehetően Szaddám Huszein iraki diktátor parancsára végeztek. A 2003-as amerikai invázió után gyorsan szervezkedni kezdett a Szaddám alatt kisemmizett síiták körében az amerikai megszállás ellen.
Röviddel később Szaddám hívei és a síita szélsőségesek egyaránt felkelést szerveztek az amerikai erők ellen. Asz-Szadr Mahdi-hadsereg nevű milíciája 2004 nagy részében harcolt az amerikai erőkkel Bagdadban és más városokban. Asz-Szadr erői később feltételezések szerint részt vettek a síiták és szunniták közötti felekezeti gyilkosságokban, amelyek több éven át folytak Irakban a síita iszlám egyik legszentebb helyének lebombázása után.
Azóta sok minden megváltozott.
Asz-Szadr követői részt vettek az Iszlám Állam elleni iraki katonai műveletekben Tikritben és más városokban. Asz-Szadr meneteket szervezett a kormányzati korrupció ellen, köztük azt, amely betört a megerősített bagdadi zöldzónába, a kormányhivataloknak és számos külföldi nagykövetségnek otthont adó és rendkívüli biztonsági intézkedésekkel őrzött területre.
Tavaly augusztusban azt állította, hogy kiszáll a politikából, miután az új kabinet megalakítását csaknem egy évig tartó patthelyzet előzte meg. Pártja szerezte meg a legtöbb mandátumot a 2021. októberi parlamenti választásokon, de ez nem volt elég egy többségi kormány felállításához.