Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb fegyverszállításokat jelentett be a német kancellár Ukrajnában


Olaf Scholz és Volodimir Zelenszkij Kijevben 2024. december 2-án
Olaf Scholz és Volodimir Zelenszkij Kijevben 2024. december 2-án

Olaf Scholz váratlan látogatásra érkezett hétfőn Kijevbe, ahol bejelentette, hogy országa még idén további több száz millió euró értékben fog katonai eszközöket szállítani Ukrajnának.

A német kancellár vonattal érkezett az ukrán fővárosba, ahol Volodimir Zelenszkij elnökkel találkozott, először azóta, hogy Zelenszkij nyilvánosan azzal vádolta, hogy kinyitotta Pandóra szelencéjét azzal, hogy novemberben telefonon beszélt az orosz államfővel, Vlagyimir Putyinnal.

Scholz, aki már több mint két éve nem járt Ukrajnában, ígéretet tett arra, hogy Németország továbbra is az ország legerősebb támogatója lesz Európában. „A Zelenszkij elnökkel folytatott találkozón további 650 millió euró értékű fegyvert fogok bejelenteni, amelyeket decemberben szállítanak” – írta az X-en. Méltatta, hogy az ukrán nép immár több mint ezer napja „védi hősiesen a hazáját Oroszország kíméletlen támadó háborújával szemben. (…) Ukrajna számíthat Németországra. Mi épp azt mondjuk, amit teszünk, és azt tesszük, amit mondunk” – szögezte le.

A berlini védelmi minisztérium közölte, hogy a friss szállítmány IRIS–T légvédelmi rendszereket, Leopard 1 típusú harckocsikat és drónokat fog tartalmazni, továbbá téli felszereléseket és kézi fegyvereket.

A német ellenzék vezetője, a konzervatív Friedrich Merz azzal vádolta a kormányt, hogy lassú és túlságosan óvatos az Ukrajnának szánt segélyek szállításában. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy nem voltak várakozásaik Scholz látogatását illetően, az része „az Ukrajnának nyújtott folyamatos, feltétel nélküli támogatások” irányvonalának. Az Egyesült Államok és több más nyugati ország előző hónapban engedélyezte az általuk szállított nagy hatótávolságú fegyverek bevetését oroszországi katonai célpontok ellen.

Zelenszkij a napokban arról beszélt, hogy országa NATO-csatlakozása véget vethetne a háború forró szakaszának akár annak árán is, hogy a megszállás alatt álló területekre ez egyelőre nem vonatkozna.

Ehhez kapcsolódóan: Zelenszkij: Ukrajna NATO-tagsága vethet véget a háború forró szakaszának

Mindeközben jelentős változások zajlanak a nemzetközi porondon: az Egyesült Államokban január 20-án Donald Trump átveszi az elnöki hatalmat, Németországban pedig februárban előrehozott választás lesz.

Ehhez kapcsolódóan: November 5. óta többször kikérte Orbán véleményét Trump Ukrajnáról, jöhet az új békemisszió

Trump a kampányban gyors és drámai lépéseket ígért az ukrajnai háború lezárása érdekében, azonban részleteket nem árult el. Forrásaink szerint a régi-új amerikai elnök az utóbbi hetekben többször egyeztetett Orbán Viktorral a fegyveres konfliktus ügyében.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG