Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Újabb háborús bűnösöket vettek őrizetbe Bosznia-Hercegovinában


Idős asszony a srebrenicai mészárlás áldozatainak sírjainál 2021. június 8-án
Idős asszony a srebrenicai mészárlás áldozatainak sírjainál 2021. június 8-án

Háborús bűncselekmények elkövetésének gyanújával letartóztattak öt volt katonát Szarajevóban, akik feltételezhetően számos szerb civil foglyot megöltek, illetve megkínoztak a boszniai háború idején.

Az illetékes hatóságok keddi tájékoztatása szerint az öt vádlott részt vett legalább nyolc polgári személy meggyilkolásában, valamint súlyos visszaéléseket követett el több mint száz ember kárára, sokakat törvénytelenül őrizetben tartott, bántalmazott, megkínzott és munkára kényszerített.

A szerb nemzetiségű áldozatokat jogtalanul börtönözték be egy iskolában és más épületekben kialakított táborokban Szarajevó közelében.

„Az érintettek ellen vádat emeltek legkevesebb nyolc civil életének kioltása miatt. Közülük többen közvetlenül részt vettek a gyilkosságokban” – írták a hivatalos közleményben.

Az akcióba a szerb rendőri erőket is bevonták, ugyanis egyes áldozatok a szomszédos országban élnek.

Az elmúlt két hétben ez már a harmadik hasonló akció volt Bosznia-Hercegovinában. Az előző két műveletben tizenhat egykori szerb katonát vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint bosnyák és horvát civileket gyilkoltak meg, valamint több száz embert tartottak fogva illegálisan a háború idején.

A szétesés veszélye fenyeget

Az 1992 és 1995 közötti boszniai háborúban mintegy százezren vesztették életüket, az áldozatok többsége a muszlim lakosságból került ki. A véres konfliktus az amerikai közvetítéssel létrejött daytoni békemegállapodással ért véget, amelyben a felek megegyeztek az ország jelenlegi felosztásáról.

Christian Schmidt, az ENSZ illetékes főképviselője nemrég arra figyelmeztetett, hogy Bosznia-Hercegovinát a szétesés veszélye fenyegeti, ugyanis az ország stabilitását alapvetően aláássák a szerb területek vezetésének egyre határozottabb függetlenségi törekvései.

Az elszakadási elképzeléseiről ismert Milorad Dodik boszniai szerb vezető ugyanakkor később leszögezte: semmilyen politikai cél nem éri meg a boszniai béke feláldozását.

XS
SM
MD
LG