A Légi Baleseteket Kivizsgáló és Megelőző Központ (CENIPA) megküldte az azeri állami légitársaság december végén lezuhant repülőgépének feketedobozaiból kinyert adatokat a szerencsétlenség ügyében nyomozó kazah hatóságoknak.
A brazil légierő által működtetett központ hétfőn bejelentette, hogy szakértői végeztek az adatrögzítő eszközök vizsgálatával, és átadták az eredményeket az illetékes szerveknek.
A Bakuból a csecsenföldi Groznijba tartó járat december 25-én kigyulladt, amikor a kazahsztáni Aktau közelében próbált kényszerleszállást végrehajtani. A balesetben harmincnyolcan meghaltak. A repülőt számos bizonyíték szerint orosz légvédelmi rakéta találhatta el.
Az ügyben vizsgálatot folytató kazah bizottság úgy határozott, hogy elküldik a főként rövidebb utakra tervezett Embraer 190 adatrögzítő eszközeit a CENIPA-nak Brazíliába, ahol a gépet gyártották.
Ilham Aliyev azeri államfő a légi tragédia valós okainak eltussolásával vádolta meg Oroszországot. Úgy vélekedett, hogy az utasszállítót tévedésből lőtték le Oroszország felett; a pilóta ezután teljesen elveszítette az irányítást. Sérelmezte, hogy Moszkva nem ismerte el a bűnösségét, nem kért bocsánatot időben, ehelyett „abszurd elméletekkel” állt elő, például azzal, hogy egy madárraj vagy a fedélzeten lévő gázpalackok felrobbanása okozhatta a balesetet. Szerinte e teóriák jól mutatják, hogy „az orosz fél el akarta tussolni az ügyet”.
Ehhez kapcsolódóan: Azerbajdzsán a légi tragédia okainak eltussolásával vádolta meg Oroszországot
Vlagyimir Putyin orosz elnök bocsánatot kért azeri kollégájától „a tragikus incidens” miatt, elismerte a lövéseket, de nem vállalt felelősséget a történtekért, és arról sem beszélt, hogy eltalálták volna a gépet, de leszögezte, hogy az övezet a szerencsétlenség idején ukrán dróntámadások célpontja volt.
Az orosz Nyomozó Bizottság eközben büntetőeljárást indított a repülésbiztonsági szabályok lehetséges megsértése miatt.
A gép farokrészéről készült felvételeken számos lyuk, szakadás és horpadás látható, amelyek szakértők szerint repeszek által okozott sérülésnek tűnnek. A lyukak szélei befelé hajlanak, ami nem a kabinon belüli, hanem a gépen kívüli robbanást jelez. Ezt a túlélők beszámolói is megerősítik, akik legalább egy robbanást hallottak kívülről.