Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Vitézy Dávid: Több mint kétszáz szavazókörben nyilvánítottak érvénytelennek érvényes szavazatokat


Bővelkedik a legekben a vasárnapi önkormányzati választás. Soha ennyien nem szavaztak még helyhatósági választáson, soha ilyen szoros eredmény nem született főpolgármester-választáson, és soha ennyi érvénytelen szavazat sem volt Budapesten.

Vitézy Dávid már a választás éjszakáján bejelentette, hogy újraszámolást fog kérni. Most ezt megerősítette a sajtótájékoztatón, feltárva, hogy jogi stábja a szavazatok összesítése óta milyen eredményre jutott, mi alapján kérik az érvénytelennek nyilvánított szavazatok újraszámlálását.

A mindössze 324 szavazatkülönbség sok országban önmagában elegendő lenne az újraszámoláshoz, Magyarországon viszont alapos indok kell hozzá. Ilyen lehet, ha felmerül a gyanú a választási jogszabály vagy a választási eljárás alapelveinek megsértésére. De ezt sem lehet általánosságban kifogásolni, csak konkrét választási iroda vagy konkrét szavazatszámláló bizottság döntését lehet megfellebbezni.

Vitézy Dávid már kedden arról írt Facebook-oldalán, hogy

sorra érkeznek hozzánk jelzések a rekordszámú, közel 25 ezer érvénytelen szavazattal kapcsolatban. Ezek alapján úgy tűnik, olyan eljárásjogi hibák fordultak elő, melyek befolyásolhatták a főpolgármester-választás végeredményét.”

Egy nappal később közölte: jogi és választásmatematikai csoportjuk a 23 fővárosi kerület közül húszból, összesen 202 szavazókörből kapott bizonyító erejű, névvel, címmel vállalt nyilatkozatot arról, hogy tévesen nyilvánítottak érvénytelennek érvényes szavazatokat a szavazatszámlálók. Ráadásul a 24.592 érvénytelen szavazat területi elosztása között óriási aránytalanságokat tapasztaltak.

Vitézy a tájékoztatón részletesen ismertette, szerintük minek köszönhető az érvénytelen szavazatok rendkívül magas száma.

A budapesti főpolgármester-választás eredménye:

Vitézyék úgy vélik, az, hogy radikálisan eltérő gyakorlatot alkalmaztak a választási kerületek abban, hogyan húzzák ki a választástól az utolsó pillanatban visszalépő Szentkirályi Alexandra nevét a szavazólapon, döntő hatással lehetett a választási eredményre.

Ahol nem jól látható módon, halványan, vékonyan húzták ki Szentkirályi nevét, nagy számban születtek érvénytelen szavazatok. Példaként a IV. kerületet és a DK-s vezetésű VII. kerületet említette. Előbbiben a főpolgármesteri szavazatok öt, míg utóbbiban a voksok 6,08 százaléka érvénytelennek bizonyult. Azokban a szavazókörökben, ahol nem volt egyértelmű Szentkirályi kihúzása, mint Óbuda, Újpest, Erzsébetváros, Újbuda és Pestszentlőrinc, kétszer-háromszor több az érvénytelen szavazat.

Eközben ott, ahol jól láthatóan húzták ki a szavazólapról a Fidesz-jelölt nevét, mint például a II. kerületben, a szavazatok mindössze 2,3 százaléka volt érvénytelen.

Vitézy Dávid azt mondta: érkeztek hozzájuk olyan jelzések is, amelyek szerint „szándékos stratégiai lépés volt” Szentkirályi nevének vékony kihúzása, ami alkalmas volt a választók megtévesztésére.

Minden rendelkezésre álló bizonyítékot a Nemzeti Választási Bizottság rendelkezésére bocsátanak majd, azt azonban nem tudta megígérni, hogy nyilvánosságra is hozzák.

Ha a választók azért ikszeltek két helyre vagy Szentkirályi Alexandrára, mert a kihúzás halványsága miatt nem tudtak a visszalépéséről, az a választók megtévesztésének minősül. Ilyenkor viszont nem elég az újraszámolás, a választás megismétlésére lenne szükség.

Mást mond a törvény, mint a kézikönyv

Egy másik vonal, de összefügg mindezzel, hogy nem volt egyértelmű a szavazatszámlálóknak, miként számolják azokat a szavazólapokat, ahol a már visszalépett Szentkirályi Alexandrát és Vitézy Dávidot is beikszelték.

Mert bár a törvény azt mondja ki, hogy

„(3) A szavazat érvényességét – ha az egyéb feltételeknek megfelel – nem érinti, ha a szavazólapon a (2) bekezdés szerint érvénytelen szavazat is szerepel, vagy ha a szavazólapon bármilyen megjegyzést tettek, például a jelöltek, listák sorrendjét megváltoztatták, a jelölt nevét, listát kihúzták, nevet, listát hozzáírtak.”

Mégis sok helyen Vitézyék szerint nem így jártak el, ami annak is köszönhető szerintük, hogy az NVI kiadott egy segédletet, amely legalábbis félreérthető volt. E szerint érvénytelennek kell tekinteni a szavazólapot, ha

„Több körben is van x vagy + jel. Kiesett jelölt melletti körben van x vagy + jel” – áll a 24.1-es pontban.

A Fővárosi Választási Iroda ugyanakkor 19.02-kor, tehát két perccel a szavazás lezárása után kiadott egy egyértelmű, világos útmutatást arra nézve, hogy érvényes szavazat az is, amelyen egyetlen, nem kiesett jelöltre szavaztak, de ikszet tettek a visszalépett Szentkirályi Alexandra neve mellé is. Vitézy Dávid szerint lehet, hogy ezt nem olvasta el mindenki.

Vitézy Dávid megerősítette: megfellebbezik a választás eredményét, újraszámlálást kérnek. Szerinte az, hogy ne legyen bizonytalanság, és minél nagyobb legitimációval kezdje meg munkáját az új főpolgármester, nemcsak az ő, hanem Karácsony Gergely érdeke is. Mint mondta, minden jogi lehetőséget ki fognak használni, egyben arra kérte Nemzeti Választási Bizottságban ülő pártdelegáltakat, hogy támogassák az újraszámolásért folyó küzdelmet.

Hozzátette: ha az újraszámlálás Karácsony Gergelyt hozza ki győztesnek, el fogja fogadni az eredményt.

  • 16x9 Image

    Benyó Rita

    Benyó Rita a Szabad Európa újságírója. Két évtizede dolgozik politikai újságíróként. Pályáját az InfoRádióban kezdte, később a TV2, majd 2009 és 2011 között az MTV parlamenti és politikai tudósítójaként dolgozott. Ezt követően a Hír24 Híradójának szerkesztő-műsorvezetője, majd az ATV Heti Napló című műsorának, illetve a Jelen című hetilapnak a riportere volt. A politika mellett kulturális és gasztronómiai témákkal is foglalkozik.

  • 16x9 Image

    Fazekas Pálma

    Fazekas Pálma a Szabad Európa budapesti irodájának hírszerkesztője. Csaknem harminc éve dolgozik újságíróként, elsősorban hírek, hírműsorok szerkesztőjeként, hírszerkesztőségek vezetőjeként. A nyomtatott és az elektronikus sajtó szinte minden területén dolgozott, így a Kurírnál, az Interpress Magazinnál, a Magyar Rádióban, a Westelnél, a Magyar Televízióban, az InfoRádióban, az Origóban és az Infostartnál is.  

XS
SM
MD
LG