Az ukrán elnök a Kijevhez közeli település visszafoglalásának évfordulóján kijelentette, hogy az orosz erők kiszorításával, a helyzetet látva világossá vált, hogy az ördög nem valami távoli fogalom, hanem igenis köztünk jár.
Bucsa harminchárom napig volt orosz ellenőrzés alatt az invázió tavaly februári megindítását követően. Helyszíni beszámolók szerint a megszállók utcán heverő civil holttestek, megerőszakolt nők, lerombolt épületek tömegét hagyták maguk mögött.
A településen a kijevi vezetés szerint mintegy 1400 embert öltek meg, köztük háromtucatnyi gyereket. Legalább 175 holttestet találtak friss tömegsírokban és kínzókamrákban, a hatóságok kilencezer orosz háborús bűncselekményt regisztráltak.
Ehhez kapcsolódóan: Bizonyítható, hogy orosz csapatok háborús bűnöket követtek el Kijev közelében
„Bucsa visszafoglalásakor azt láttuk, hogy az ördög nem valahol távol van, hanem itt, köztünk. Feltárult a világ előtt a förtelmes igazság, hogy mi történt az ideiglenesen elfoglalt területeken” – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij.
Aláhúzta: a város az orosz inváziós erők által elkövetett atrocitások szimbólumává vált.
„Soha nem fogjuk elfelejteni e háború áldozatait, minden orosz gyilkost felelősségre fogunk vonni. Nem bocsátunk meg. Megbüntetünk minden elkövetőt” – szögezte le.
Nemzetközi vizsgálat indult a Bucsában és más felszabadított településeken elkövetett orosz háborús bűncselekmények ügyében, jelenleg a bizonyítékok gyűjtése zajlik. Moszkva tagadja a vádakat.
A már több külföldi vezető által felkeresett, szimbólummá vált Bucsában megemlékezéseket tartanak a nap folyamán, az évforduló alkalmából.
Bár a harcok több száz kilométerre zajlanak, a helyi lakosok az áramszünetek és a légiriadók miatt nap mint nap továbbra is a saját bőrükön érzik a háborút.
Ehhez kapcsolódóan: Brüsszel különleges bíróságon vizsgálná ki az orosz háborús bűncselekményeket
A Reuters hírügynökség által megkérdezettek helyiek mély és fájó lelki sebekről számoltak be, amelyek csak generációkkal később gyógyulhatnak be.
„Meg kell értenünk, hogy falakat újjáépíteni könnyű, de sokkal nehezebb újjáépíteni egy sebzett lelket” – mondta Andrij Holovin ukrán ortodox pap.