Ha hárommenetes bokszmeccsként tekintünk az európai biztonság jövőjéről tartott e heti, Genfben, Brüsszelben és Bécsben hármas találkozóra Oroszországgal, akkor ha nem is KO-val, de pontozásos győzelemmel Moszkváé a diadal a nagyobb, de taktikailag gyengébb Nyugattal szemben.
Vegyük észre: Oroszország továbbra is nagy mértékben diktálja a tárgyalások ütemét és jellegét mind az Egyesült Államokkal, mind a NATO-val és az EBESZ-szel. Ez elég figyelemre méltó, ha figyelembe vesszük, hogy mind katonailag, mind gazdaságilag eltörpül a Nyugat mellett.
Mindent összevetve ez az egyszerű igazság, és ezt minden nyugati tisztviselő, akivel beszéltem, vonakodva elismeri: Oroszország hajlandó háborút indítani Ukrajna miatt, és a katonái vérét ontani. A Nyugat – legyen az a NATO vagy az EU vagy bármelyik tagállama – nem. Ebben az értelemben ugyanott vagyunk geopolitikai szempontból, mint amikor Oroszország 2014-ben bevonult Ukrajnába vagy 2008-ban Georgiába.
Ennek köszönhető, hogy az elmúlt napokban a médiában és kisebb mértékben a tárgyalótermekben is arról volt szó, hogy a NATO-nak vissza kellene-e vonulnia a nyitott ajtók politikájától és tartózkodnia kellene-e a szövetség keleti részén az egységek és a fegyverek telepítésétől, nem pedig arról, hogy Oroszországnak vissza kellene vonnia az ukrán határon felsorakoztatott csapattesteit.
Az oroszok azonban nem arattak kiütéses győzelmet
Ugyan Moszkvának sikerült kizárnia Ukrajnát a tárgyalások nagy részéből, mind az Egyesült Államok, mind a NATO gyorsan konzultált Kijevvel.
Nem egészen valósult meg a nyugat által ismételgetett, „Ukrajna nélkül nincs döntés Ukrajnáról” szcenárió, mivel Kijev nem volt jelen a genfi és brüsszeli tárgyalóasztalnál. Viszont kudarcot vallott Moszkva ama törekvése is, hogy megpróbálja teljesen kizárni nyugati szomszédját.
Oroszország talán túl is játszotta a szerepét, amikor ragaszkodott mind a NATO-bővítés leállításához, mind ahhoz, hogy a katonai szövetségnek ne legyen jelentős katonai jelenléte a szövetség keleti végein.
Orosz csapatok az ukrán határ közelében az Atlanti Tanács nevű szervezet jelentése szerint 2021 decemberében
Az már eleve világos volt, hogy az Egyesült Államok a január 10-i kétoldalú tárgyalásokon azt fogja ismételgetni, hogy ez a két követelés nem állja meg a helyét.
Oroszország azonban azt is tudta, hogy sok európai szövetséges nem különösebben lelkesedik azért, hogy Ukrajnát és Georgiát a közeljövőben bevegyék a klubba, továbbá hogy minden olyan dologtól is idegenkednek, ami Moszkvával való szembe helyezkedésnek tűnhet, mint például egy baltikumi vagy lengyelországi csapaterősítés.
Mégis minden jel szerint a NATO egységesen állt ki e két kérdésben a négyórás brüsszeli megbeszélések során. Sőt néhányan, akikkel beszéltem, úgy vélték, hogy a tárgyalások a vártnál jobban sikerültek, és hogy valamiféle utat látnak a további tárgyalások és a közös megegyezés felé.
De – ahogy várható volt – semmiben sem sikerült megállapodni
Szinte olyan volt, mintha örültek volna, hogy az oroszok nem hagyták csak úgy ott a tárgyalásokat. Úgy tűnik, hogy kevesen hiszik, hogy Vlagyimir Putyint meg lehet győzni a kockázatok csökkentésével, a kommunikációs csatornák bővítésével, valamint néhány fegyverzetellenőrzési megállapodással.
Tehát – bár Oroszország nem vitt be KO-t – senkit sem lephet meg, hogy a Nyugat meg sem próbálkozott ellencsapással. Egyszerűen túlságosan diszfunkcionális, és Moszkva tökéletes időpontot választott a szembeszállásra.
A találkozók fájdalmasan világossá tették: az EU nem fajsúlyos külpolitikai játékos
A NATO igen, de visszafogja a 2008-as bukaresti csúcstalálkozón, a nyitott ajtók politikájáról szóló fájdalmas kompromisszum. Míg egyes országok egyértelmű ütemtervet akartak Ukrajna és Georgia csatlakozására, mások, különösen Nyugat-Európában, kevésbé vannak oda érte.
Ehelyett a szövetség megelégedett azzal a határozatlan idejű kötelezettségvállalással, hogy a két ország valamikor taggá válik. A dolgok eme elkenését a NATO nehezen emésztette meg, és 14 év elteltével egyikük sem kapott még csak tagsági cselekvési programot (MAP) sem.
Josep Borrell (civil ruhában), az Európai Unió külügyi főmegbízottja és Sztanyica Luganszkaján, az ukrán kormány ellenőrizte terület és az orosz ajkú milíciák által kontrollált térség határátkelőjén 2022. január 5-én
Az igazság az, hogy ha ma szavazásra kerülne Ukrajna vagy Georgia csatlakozása, a szövetség harminc tagja közül nem sokan fogadnák őket szívesen. Márpedig ehhez egyhangúságra van szükség. Oroszországnak de facto vétójoga van a NATO keleti bővítésével szemben. Most már de jure is erre törekszenek.
Fogatlan EBESZ
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet, az egyetlen klubot, amelyhez Ukrajna tartozik, az angol kultúrkörben használatos talking shop (szócséplő hely) kifejezéssel lehet jellemezni, mert megbénítja, hogy csak konszenzussal tud dönteni.
Miért? Mert a közelmúltban az Örményország és Azerbajdzsán közötti háborúban megkerülték, a belarusz válságban fogatlan ukrajnai megfigyelőmissziója pedig nem hatékony. A tanács január 13-i ülése a szükséges vita helyett inkább abból állt, hogy a különböző delegációk előre megírt nyilatkozatokat olvastak fel.
Az Egyesült Államokkal kapcsolatban is vannak kérdőjelek. A tavaly nyári afganisztáni kivonulás nem nyugtatta meg éppenséggel a szövetségeseket.
Egyre nagyobb a lehetősége arra, hogy Donald Trump visszatérjen a Fehér Házba, miközben ismert, hogy nem tenné tűzbe a kezét a NATO-ért. Bár Washington példátlan szankciókat ígér egy Ukrajnát érő orosz támadás esetére, kérdés, hogy ezek valójában mennyire lesznek elrettentők és hogy az európaiak meddig hajlandók elmenni.
A 2014-ben, a Krím annektálása után bevezetett gazdasági szankciók egyáltalán nem változtatták meg Oroszország hozzáállását. A Belarusszal szemben eddig bevezetett öt uniós csomag pedig tele van kiskapukkal, és ugyanilyen hiábavalónak bizonyult.
EBESZ-megfigyelők lépnek át egy ellenőrzőponton a Kijev által ellenőrzött területről a lázadók által uralt területre, Scsasztja városban, a Luhankszki körzetben 2020. november 10-én
Ehhez jön még, hogy sok diplomata szerint Oroszország meg tudja kerülni a SWIFT-zárlatot és az, hogy a német kormány még mindig tépelődik azon, hogy feláldozza-e az Északi Áramlat 2. gázvezetéket, és hogy sok európai ország egekbe szökő energiaárakkal küzd.
Tehát az a kérdés, hogy egy esetleges szankciócsomag valójában mekkora csapást mérhet Moszkvára.
Ha háborúra kerül sor, akkor a Nyugat fegyvert szállíthat a megtámadott Ukrajnának, a NATO megerősítheti jelenlétét keleten, valamint felveheti soraiba Svédországot és Finnországot. Viszont Oroszország irányítaná Ukrajnát és valószínűleg más volt szovjet köztársaságokat is – ami megmutatja a Szövetség korlátait.
Ha a béke győzedelmeskedik, Moszkva akkor is megmutatta: amikor csak akarja, kétségbeesett kapkodásra késztethet mindenkit. Akárhogy is haladnak az események, a bajnoki öv Oroszországé.
Ehhez kapcsolódóan: Ugat a kutya, de nem harap? Mintha nem fékeznék a belarusz exportot az EU-szankciók