A hét elején a 27 tagállam uniós nagykövetei felkérték az Európai Bizottságot, hogy értékelje Georgia, Moldova és Ukrajna uniós csatlakozási kérelmét. Végre valóban megnyílhat a hosszú-hosszú út Brüsszelbe a trió számára.
Hogy pontosan mikor érik el végső célt, lehetetlen megjósolni, hiszen az egész kontinens mozgásban van, és a háború az európai politika új korszakát nyithatja meg.
Az azonban biztos, hogy a közvélemény szimpátiájának és politikai támogatásának nagysága ellenére jelenleg – különösen Ukrajna esetében – a hármak a sor végén találják magukat, szinte a parkolóban várva a blokkhoz való csatlakozást.
A bizottság értékelése valószínűleg mindhárom esetben hónapokig fog tartani. Az eddigi leggyorsabb csatlakozás hat hónap alatt történt, amikor Izland egy évtizeddel ezelőtt, a bankválság idején kérte a tagságot.
A három fővárosnak kérdőívet küldenek – különböző politikai kérdésekkel, amelyek megválaszolása időbe telik –, majd a dokumentumokat valószínűleg még sokszor oda-vissza küldik.
Ha – és ez egy nagy „ha” – a bizottság javasolja a tagjelölti státuszt bármelyik államnak, akkor az országok vezetőinek fórumán, a tanácsban a tagállamoknak kell dönteniük arról, hogy megadják-e a státuszt.
Normális esetben hosszú évek munkája előzi meg a csatlakozást
Ezután a bizottság feladata, hogy kidolgozza a csatlakozási tárgyalási kerettervet, amelyben a tagjelölt(ek)nek több mint harminc különböző szakpolitikai területen – például a mezőgazdaság, az igazságügy, a bel- és külpolitika területén – adoptálnia kell az uniós jogszabályokat és rendeleteket.
Bár egyik országot sem lehet összehasonlítani a másikkal, mivel mindegyiknek megvan a maga sajátos belpolitikai, valamint regionális és nemzetközi politikai helyzete, érdemes megvizsgálni a nyugat-balkáni tagjelölt országokat, hogy felmérjük, mennyi időbe telik majd a folyamat.
A jelenlegi bővítési folyamatban a legelőrehaladottabb ország Montenegró. A balkáni állam 2008-ban kérte felvételét a klubba. Két évvel később elnyerte a tagjelölti státuszt, majd 2012-ben megkezdte az uniós csatlakozási tárgyalásokat.
A kérelem benyújtásától számított tizennégy év elteltével a 33 csatlakozási fejezetből mindössze hármat sikerült lezárnia, ami azt jelenti, hogy még rengeteg év és kemény reformok várnak az országra, mielőtt a montenegróiak uniós polgároknak mondhatják magukat.
„Balkáni integrációs fórum – kiút a patthelyzetből” – áll a képernyőn. A nyugat-balkáni országokat hosszú évek óta előszobáztatja Brüsszel; most Ukrajna eléjük ugorhat? A képen Miroslav Lajčák EU-megbízott, Milo Đukanović montenegrói elnök és a boszniai háromtagú elnökség tagjai
Ebben az összefüggésben érdemes megjegyezni, hogy Montenegró kisebb és gazdagabb, mint Georgia, Moldova és Ukrajna, és nem sújtja olyan „befagyott konfliktus”, mint a trió tagjait.
Még ha Szerbia helyzete nem is hasonlítható a trió területi problémáihoz, érdemes egy pillantást vetni Belgrádra, mert kölcsönösen elfogadható módon kell rendeznie vitáját Koszovóval, mielőtt esélyt kaphat az EU-hoz való csatlakozásra. Szerbia egy évvel Montenegró után kérte a felvételét. Eddig még nem tudta megnyitni az összes tárgyalási fejezetet, és a megnyitottak közül csak néhányat zárt le.
Montenegró és Szerbia csigalassúsággal haladó tárgyalásai annak köszönhetők, hogy mindkét ország korrupcióval, igazságügyi problémákkal és berozsdásodott politikai rendszerrel küzd – ezek a problémák nem különböznek azoktól, amelyekkel Georgia, Moldova és Ukrajna is szembesül.
Nyugat-Európa már Ukrajna előtt belefáradt a bővítésbe
A probléma azonban ennél is mélyebb: az EU jelenleg szinte elviselhetetlen „bővítési fáradtságban” szenved. Ez számos nyugati EU-tagállamban, például Franciaországban és Hollandiában figyelhető meg, amelyek a közelmúltban a Nyugat-Balkánnal kapcsolatos hivatalos uniós dokumentumokban még azt is megkérdőjelezték, hogy a bővítés szónak egyáltalán szerepelnie kell-e a dokumentumban.
A nagy akadály az, hogy az egész folyamat jobbára az EU-tagállamok kezében van. A tagjelölti státusz megadásától kezdve a fejezetek megnyitásáig és lezárásáig mindenhez mind a huszonhét tagország egyhangú döntésére szükség van.
A legjobb és talán legszomorúbb példa erre Észak-Macedónia, amely 2005-ben kapta meg a tagjelölti státuszt, de még mindig nem kezdte meg a tárgyalásokat, mivel az elmúlt másfél évtizedben Görögország, majd Franciaország, majd Bulgária különböző okokból blokkolta a folyamatot.
Nagy szavak: „Az EU veled” – a szöveg mellett az unió és Észak-Macedónia zászlaja. Szkopje 2005 óta tagjelölt, de még mindig várja a csatlakozási tárgyalások megindítását
Ebben az ellenséges környezetben indította el csatlakozási pályázatát Georgia, Moldova és Ukrajna. Lényegében két okból is kopernikuszi fordulatban reménykednek: arra játszanak, hogy az EU újra megtalálja a bővítés iránti lelkesedését és hogy valahogy átugorják az EU-s bővítéssel járó hosszadalmas, bürokratikus eljárásokat.
Kijev talán jöhet*
Az érvelés szerint különösen Ukrajna érdemli meg a tagjelölti státuszt hősies háborús erőfeszítései miatt, valamint azért, mert éppen azokért az értékekért harcol, amelyeket az EU állítólag a legdrágábbnak tart.
A gyorsított tagjelölti státusz megadása lenne a legjobb politikai jelzés, amit Brüsszel most küldhet. Ez az összes közép- és kelet-európai ország és Írország véleménye. Bíznak abban, hogy az EU lakossága körében az elmúlt napokban Ukrajna felé áramló szimpátia megingathatja a kétkedő uniós vezetőket.
Georgia és Moldova ügye kisebb támogatást élvez, sőt Ukrajna támogatói közül néhányan úgy vélik, hogy az ő integrációs törekvésük megnehezíti Kijev dolgát, és megkönnyíti a vonakodó nyugatiak számára, hogy az egész folyamatot túlzásnak minősítsék.
Egy olyan 1+2-es opcióra vágynak, amely Ukrajnának kedvezne. Az egyik verzió az lenne, hogy Kijev hamarosan megkapná potenciális tagjelölti státuszát, de valamilyen lábjegyzettel a kisbetűs rész végén, amely szerint a státusz a bizottság pozitív értékelésére vár.
Úgy tűnik azonban, hogy sok tagállam, különösen Észak- és Nyugat-Európában – legalábbis egyelőre – a normális ügymenet híve. Először is ez igazságosabb lenne a nyugat-balkáni reménybeli tagjelöltekkel, sőt Törökországgal szemben is, amely már 1999-ben tagjelölt ország lett, de amellyel az elmúlt évtizedben megrekedtek a tárgyalások.
Aztán ott van az a kérdés, hogy egyáltalán fel akarják-e ajánlani a belépést Kijevnek. Bár az EU-tagállamok az elmúlt napokban sok tabut ledöntöttek az Oroszország elleni gyors szankciókkal, amelyekre még egy hete sem gondolt volna senki, de a tagság már túlzás lehet.
Ahogy egy diplomata mondta: fájdalmat érezni egy harmadik ország miatt egy dolog, a közös uniós ház szabályainak megváltoztatása és az esetleges bővítés viszont egy teljesen más és hosszú távú folyamat.
Lehet, hogy most nyílik meg az út Georgia, Moldova és Ukrajna számára. Az a bizonyos „nemzetközi helyzet” gyorsabban változik, mint valaha. Egyelőre azonban nagyon halovány a fény a hosszú alagút végén.