Az Európai Parlament jóváhagyta az Ukrajnának szánt 35 milliárd eurós hitelt

Rachel Reeves és John Healey ukrán katonákkal az Egyesült Királyságban

Az EP-képviselők zöld utat adtak az Ukrajnának nyújtandó, 35 milliárd euró értékű hitelnek, amelyet a külföldön befagyasztott orosz központi banki eszközökből származó jövőbeli bevételekből fizetnek majd vissza.

Az Európai Parlament 518:56 arányban, 61 tartózkodás mellett hagyta jóvá az erről szóló előterjesztést. A kölcsönt az ukrajnai háború megindítása után Nyugaton zárolt orosz állami vagyonból származó bevételekből kívánják törleszteni. A befagyasztott pénzek jelentős része az Európai Unióban van.

Oroszország tiltakozott körülbelül háromszázmilliárd dollárra becsült zárolt vagyonának felhasználása ellen, törvénytelennek nevezte a lépést, és megtorlással is fenyegetőzött.

A hitel része a világ hét legfejlettebb iparú demokráciáját tömörítő G7-csoport csomagjának, amelynek keretében a tervek szerint ötvenmilliárd dollárig terjedő pénzügyi támogatást nyújtanak Ukrajnának. A G7-ek által júniusban bejelentettek keretében az Egyesült Királyság is közölte kedden, hogy 2,3 milliárd font hitelt nyújt a zárolt orosz pénzügyi eszközök hozamából Ukrajnának további fegyverek beszerzésére. Ezt a szigetországban kiképzésen lévő ukrán katonáknál tett látogatásán jelentette be Rachel Reeves pénzügyminiszter és John Healey védelmi miniszter.

A londoni kormány közleménye szerint a hitelt az ukrán katonai célokra fordított költségvetési kiadások finanszírozására szánják, lehetővé téve a kulcsfontosságú felszerelések, például légvédelmi és tüzérségi eszközök beszerzését a védekezéshez Oroszországgal szemben. „Töretlenül támogatjuk Ukrajna szabadságharcát Putyin agressziójával szemben, és támogatni is fogjuk, amíg csak szükséges” – írták.

Az Egyesült Királyság az Ukrajnának eddig jóváhagyott idei hárommilliárd fontos katonai támogatáson felül nyújtja a hitelt. Az ország a háború kezdete óta már 16 milliárd fontnyi katonai, gazdasági és humanitárius támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára.

Ukrajna egyre nagyobb nyomással néz szembe a keleti fronton, ahol kimerült csapatai a nagy túlerőben lévő megszálló erők előrenyomulását próbálják feltartóztatni. Mindeközben az ország számos pontját naponta érik ellenséges drón- és rakétatámadások; kedden is hét ember életét követelték, köztük három gyerekét.