A Zaporizzsjában – a Moszkva által sajátjának vallott városban – élő ukránok jól tudják, hogy „ők a következők Putyin listáján”. De egy év totális háború után is dacosak, az itt menedéket kereső kitelepítettek nem veszítik el a reményt, hogy hazatérhetnek.
Szvitlana Kim egy 18 éves lány, aki nem sokkal azután hagyta el szülővárosát, Bergyanszkot, hogy az orosz csapatok elfoglalták. A közelmúltban egy délelőtt a Zaporizzsjai Ifjúsági Központban egy nagy fehér szobát újított fel. A napfényes helyiséget olyan emberek befogadóközpontjává alakítják át, akiket – hozzá hasonlóan – az orosz megszállás űzött el az otthonukból.
Visszaemlékezése szerint „ijesztőek, kemények és érthetetlenek voltak” a Zaporizzsjába való érkezése előtti napok. A lány március végén szökött meg testvéreivel, édesanyjuk májusban csatlakozott hozzájuk. Apja azonban úgy döntött, hogy Bergyanszkban marad, egy Azovi-tengeri kikötővárosban, amely szintén a Zaporizzsjai területen, a fővárostól délkeletre fekszik. Maga a főváros ukrán kézen maradt, de Oroszország szeptemberben jogellenesen annektálta a régiót, amelynek egészét magáénak tekinti.
„Elege lett a költözködésből” – mondta Kim 69 éves apjáról, aki Tádzsikisztánból települt át Ukrajnába, miután a kilencvenes években kitört a polgárháború.
A család reméli, hogy egyesülhet, de ez csak akkor lehetséges, ha megvalósul a sokat remélt ukrán ellentámadás, amelynek célja a szárazföldi híd elvágása, azaz annak a földsávnak a legalább részbeni visszafoglalása, amely összeköti az orosz szárazföldet és a korábbi, szakadár „köztársaságokat” a megszállt Krím félszigettel. Ha megtörténik, az megváltoztatja a háború menetét, és Bergyanszk – amelyet három nappal az invázió kezdete után foglaltak el – felszabadul.
Kim is a több ezer Zaporizzsjába evakuált vagy menekült ember közé tartozik, akik – a több millió belső vagy külföldre menekült ukránnal együtt – remélik, hogy egy nap visszatérhetnek az ország keleti és déli részén fekvő városaikba és településeikre. Azzal, hogy Oroszország emberek millióit űzte el otthonukból, olyan erőt hozott létre, amely eltökélten segít Ukrajnának elérni a harctéri sikert és kiűzni az orosz csapatokat.
Az elmúlt év megpróbáltatásai hatalmas kihívást jelentettek – mondta Kim. „De mindezek után úgy érzem, hogy egy nagyobb erő része vagyok.”
A Melitopoli Mózes
Olekszandr Ljubisko úgy véli, hogy szülőhelye, a Zaporizzsjától délre és Bergyanszktól nyugatra fekvő Melitopol felszabadítása csak idő kérdése.
A 37 éves üzletembert Melitopol Mózesének nevezték el, mert több ezer ember evakuálásában játszott szerepet az oroszok által megszállt területről.
Az orosz tankok március eleji begördülése után hagyta el a várost, és úgy döntött, hogy minél több embernek segít elmenekülni az orosz megszállás egyre szörnyűbb körülményei elől.
Olekszandr Ljubisko kiérdemelte a Melitopol Mózese becenevet emberek ezreinek az orosz megszállás elől való evakuálásában játszott szerepéért
Elmondása szerint a terület ismeretének, kapcsolatainak és szervezőkészségének köszönhetően ő és társai információkat tudtak átadni a veszélyekről és kerülőutakról, amelyeken keresztül mintegy ötven sofőr több hónap alatt biztonságosan kijuttatta az embereket.
Egy évvel később – mivel a Zaporizzsjai terület ukrán és orosz ellenőrzés alatt álló részei közötti utazás minden lehetősége megszűnt – az ott működő katonai erők segítésével folytatta. Elmondása szerint több mint ötvenezer ember evakuálásában vett részt, néhányan közülük most segítenek neki pénzt gyűjteni a katonák felszereléséhez. Azért tartja fenn az általa létrehozott evakuálási chatcsoportot, hogy egy nap elküldhesse utolsó üzenetét, amelyben bejelenti, hogy Melitopol ismét ukrán kézen van.
„Senki sem tett annyit azért, hogy egész Délkelet-Ukrajna határozottan ukránbarát legyen, mint maga Putyin” – mondta Ljubisko a Szabad Európának Zaporizzsjában, ahol egyelőre egyedül lakik. Felesége négy gyermekükkel a németországi Hamburgban „a régi és az új élet között rekedt” – mondta.
Honvágy
Egy évvel az invázió megindulása után a megszállás elől menekülni kényszerülő emberek közül sokan továbbra is bizonytalanságban élnek – nem tudnak hazamenni, de nem is állnak készen arra, hogy új helyen telepedjenek le.
Az 51 éves Natalja Alekiszejeva és a 42 éves Natalja Koval a Zaporizzsja városában belső menekültként nyilvántartott 135.000 ember közé tartozik. Mindkét nő úgy nyilatkozott a Szabad Európának, hogy közben az ifjúsági központban a hadsereg számára álcahálókat szőtt, és arról beszélt, hogy szeretteik a hadseregben szolgálnak.
Alekiszejeva fia katona, amióta csaknem tíz évvel ezelőtt belépett a hadseregbe. Az elmúlt évben azonban szinte mindennap megkérte, hogy küldjön üzenetet, hogy tudja, hogy életben van. Koval férje katonaorvos, jelenleg Vuhledar közelében szolgál, ahol az utóbbi időkben a legsúlyosabb harcok zajlottak.
A Zaporizzsjai Regionális Ifjúsági Központ a régióból származó belső menekültek integrációján dolgozik
Alekiszejeva elmondta, hogy férjével és lányával együtt szeretne visszatérni szülőfalujába, a Zaporizzsjától mintegy hatvan kilométerre délre fekvő Burcsakba. Amíg van hova visszamenni, mondta, nem veszíti el a reményt, hogy visszakaphatja korábbi életét.
Koval családi házát a Burcsak melletti Mihajivka faluban kifosztották és orosz katonák szállásává alakították. A nő kénytelen volt távozni, mert féltette tizenéves lánya biztonságát, és konfliktusai voltak a nemzeti táncegyüttesben dolgozó kollégáival is, akik együttműködtek az oroszokkal.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet szerint Ukrajnában 5,3 millió kitelepített van. Január 23-ig 74 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy haza akar térni, 11 százalékuk pedig azt tervezte, hogy integrálódik jelenlegi lakóhelyén. Másoknak nem voltak konkrét terveik, vagy máshová szándékoztak áttelepülni.
Szabadságszerető szellem
A kitelepítettek közül sokan mindent megtesznek azért, hogy segítsenek Ukrajnának megnyerni a háborút.
Oroszország februári inváziója előtt a Zaporizzsjai Regionális Ifjúsági Központ, az egyik legnagyobb ilyen jellegű intézmény Ukrajnában oktatási rendezvényeket, koncerteket és versenyeket tartott. Most hatalmas helyiségeit a belső menekültek integrálására, humanitárius segélyek szétosztására és a hadsereg támogatására használják – mondta a Szabad Európának a 24 éves Konsztantyin Csernyisov, az intézményt vezető projektmenedzser.
Konsztantyin Csernyisov úgy véli, hogy Zaporizzsja szabadságszerető szellemisége a bevándorlók történelméből fakad
Az invázió után emberek százai jöttek a központba, hogy Molotov-koktélt készítsen – emlékezett vissza. Elgondolkodott azon, honnan jött ez a vágy az ellenállásra.
Zaporizzsja kapcsán gyakran említik az egyesek által az ukrán nemzetiség szempontjából fontos zaporizzsjai kozákokat, akik a XVI. században félautonóm, határ menti államalakulatot hoztak létre, amely oszmán török településeket fosztogatott, ami miatt összecsapott a krími tatárokkal, miközben függetlenségi harcot vívott a Lengyel–Litván Államközösséggel (amelynek papíron a zaporizzsjai kozákok az alattvalói voltak), és hol ellenséges, hol szövetséges viszonyban állt az Orosz Birodalommal – amely végül 1775-ben annektálta a területet.
A több mint hétszázezer lakosú, modern, túlnyomórészt orosz ajkú város azonban a XX. század folyamán ipari központként fejlődött tovább, bevonzva a különböző nemzetekből kikerült munkásokat és a képzett szakembereket.
A zsidó és görög gyökerekkel rendelkező Csernyisov – ez volt Ukrajna két legkorábbi etnikai csoportja – úgy véli, hogy a régió szabadságszerető szelleme a bevándorlók által hozott sokszínűségből ered.
„Amikor egy évvel ezelőtt elkezdődött a totális háború, Zaporizzsjában az volt a közvélekedés, hogy mi határozzuk meg a jövőnket, és nem Putyin” – mondta.
Támadások és ellentámadások
A frontvonaltól mindössze 35 kilométerre fekvő Zaporizzsját az invázió első napja óta cirkálórakétákkal, földi támadásokra átalakított S–300-as légvédelmi rakétákkal és kamikazedrónokkal bombázzák. A támadásokban több tucat ember vesztette, életét, számos épület megrongálódott vagy megsemmisült.
A bombázások leállítása nélkül Oroszország szeptember végén népszavazást tartott a régió általa ellenőrzött részén. A szavazást Kijev, a Nyugat és a nemzetközi közösség nagy része szemfényvesztésként elutasította. Putyin ezután bejelentette, hogy Ukrajna Zaporizzsjai, Herszoni, Luhanszki és Donyecki területe – amelyek közül egyiket sem ellenőrzik teljes mértékben az orosz erők – Oroszország részévé vált. Többször is megerősítette ezt a hamis állítást, amelyet most már az orosz törvények is rögzítenek, és egy február 21-i beszédében azt mondta, hogy a háborút Oroszország „történelmi földjein” vívják.
Legalább tizenhárom ember halt és több mint nyolcvan sebesült meg az Ukrajna délkeleti részén fekvő Zaporizzsja városára mért rakétacsapások következtében 2022. október 9-én
Bár az esetleges ukrán ellentámadás még nem indult meg, nem világos, hogy az orosz erők a közeljövőben megpróbálnak-e közelebb nyomulni a városhoz. A régiós fővárostól délre fekvő térségen átívelő déli frontról a közelmúltban érkezett jelentések szerint megerősítik Melitopol védelmét, amely stratégiailag kulcsfontosságú a Donbászt a Krímmel összekötő utak és vasútvonalak ellenőrzése szempontjából.
Melitopol emigrációba kényszerült ukrán polgármestere, Ivan Fedorov elmondta, hogy Oroszország új csapatokat hoz a városba – a Wagner-csoport erőit, a tavaly besorozott állományt, valamint zászlóaljakat Észak-Oszétia és Dagesztán régiójából –, és több védelmi vonalat is létesít a térségben.
A The Institute for the Study of War, a Háborúkutató Intézet nevű amerikai székhelyű agytröszt szerint a „valószínűleg a harcban elfáradt irreguláris erők és a valószínűleg rosszul képzett reguláris erők térségbe vezénylése” azt jelzi, hogy az orosz katonai vezetés hátrasorolta prioritási listáján, hogy területeket szerezzen a Zaporizzsjai területen, ehelyett pozícióinak megtartására összpontosít.