Öt hónappal azután, hogy megérkezett a francia fővárosba, Olha Szahno csak azután fogta fel, hol van, amikor végre megpillantotta az Eiffel-tornyot. Ez volt az a város, amelyről egész életében álmodott, amikor feltörekvő divattervező volt Ukrajnában.
De a fények városába vezető útja sötét volt.
Amikor a háború elérte szülővárosát, a kelet-ukrajnai Donyecki területen található Pokrovszkot – amely most az orosz megszállók elleni harc frontvonalában van –, a 43 éves nő először nem merte elhagyni a várost. A fiatal korában agyi bénulással diagnosztizált Szahno élete nagy részét kerekesszékben töltötte, rokonok és szakemberek segítségére és támogatására volt szüksége ahhoz, hogy megtanuljon enni, ülni és beszélni.
Szahno és édesapja egy hónapig várt Pokrovszkban a harcok kezdete után. Hallotta, hogy más országok is fogadnak ukrán menekülteket, de túl kockázatosnak tűnt – egészen addig, amíg világossá nem vált, hogy a legnagyobb veszélyt nem a döntés jelenti.
„Apámmal a lakásunkban ültünk, amikor két robbanás történt. Az egyik a szomszédos kávézóban, a második pedig az épületünk kilencedik emeletén. A földre zuhantunk, én pedig ott feküdtem, és arra gondoltam: Ha itt maradok, vagy meghalok, vagy még jobban megnyomorodom a stressztől és az ijedtségtől” – emlékszik vissza Szahno.
A közösségi médián keresztül jelezte, hogy szeretné, ha evakuálnák őket. Bár az ezt követő – több mint egy teljes napig tartó – buszos utazás nehéz és fájdalmas volt, az emberek, akikkel találkozott az út során, megerősítették benne a reményt. Teljesen idegen emberek segítettek neki az utazás lebonyolításában és finanszírozásában, és vigyáztak rá.
Olha Szahno Párizsban
„Harminc órán át utaztam egy buszon levegő nélkül. Az emberek vettek nekem ennivalót – meséli. – A sofőr felajánlotta, hogy megáll, hogy kiszállhassak és sétálhassak, megkönnyebbülni az ülés után.”
De ő visszautasította, mondván, hogy bár „az egészsége nem bírja az ilyet, nincs megállás. Csak előremegyünk, csakis előre.”
Amikor megérkezett Párizsba, keserédes érzés fogta el.
„Mindig is ide akartam jönni, hogy megmutassam a kollekcióimat, hogy dicsőítsem Ukrajnát – mondja. – De soha nem gondoltam, hogy szegény menekültként fogok érkezni.”
„Mindentől féltem”
Szahno már tinédzserkorában eldöntötte, hogy divattervező lesz. Szabó- és varrótanfolyamokra és egyetemre járt. Folyamatosan vázlatokat készített, modelleket tervezett, mintákat kreált és ruhákat varrt. Olaszországban bemutatott egy rózsákat és fekete csipkét tartalmazó kollekciót, valamint retró ruhákat a donyecki divatnapokon.
Szahno a tervein dolgozik
Több kisebb ukrajnai fesztiválon is részt vett, de nem volt pénze arra, hogy nagyobb kollekciót készítsen a nemzetközi kifutókra.
Párizsban kezdett új életet. Megérkezése után regisztrált a menekülteket fogadó központban, és öt óra várakozás után helyet kapott egy ingyenes menedékhelyen.
„Bevittek a szállásra, regisztráltak, gondoskodtak róla, hogy tudjak ételt melegíteni a mikrohullámú sütőben, adtak egy szobát – és elkezdtem élni. A semmiből kezdtem el élni – mondja Szahno. – Találtam egy nőt, aki hozott nekem enni, mert a szállodában csak naponta kétszer szolgáltak fel, hosszú szünetekkel, és éhes voltam.”
Az élet az új városban gyorsan nyomasztóvá vált.
„Mindentől féltem. Egy ideig nem engedtek ki a szállodából kísérő nélkül, nehogy eltévedjek” – mondja.
Szahnót nagy tapssal köszöntik divatgálán
Szahno öt hónapot töltött a szállodában. Az ukrán menekülteket egy Párizs melletti kolostorba telepítették át, még mindig ott él. A szállodában vele együtt élő ukránok és önkéntesek segítettek neki a beilleszkedésben.
Szahno társalgási szinten beszél franciául, így a nyelv nem jelentett problémát. Az egyik nő körbevezette Párizsban, és megmutatta neki a nevezetességeket, köztük az Eiffel-tornyot.
„Csak ekkor jöttem rá, hogy Párizsban vagyok” – mondja.
Szahno az Eiffel-toronnyal a háttérben
Apránként megtanult kerekesszékkel eligazodni a bevásárlóközpontban, és megtanulta használni a kártyákat az üzletekben. Havonta 210 euró szociális segélyt kap. Francia biztosítása fedezi a gyógyszerköltségeit és kifizette egy műtétjét is, bár elmondása szerint a szakorvosokra sokáig kell várni.
„Párizs gyógyít és inspirál”
Szahno most egy új kollekción dolgozik. „Lesznek benne selyemruhák arany hímzéssel, ukrán stílusban, hogy a mindennapokban is viselhetők legyenek – magyarázza. – A második rész a régi Hollywood stílusa lesz, egy kicsit a modern kor monokróm pasztellszíneivel és anyagaival.”
Szahno és legújabb kollekciójának tervei
Két ruhát már elkészített, a többi pedig vagy a tervezőasztalon, vagy a szabóságban van, ahol jelenleg is dolgozik, de ez megviseli.
„Most éppen a padlón vágok. Van egy szobám az alagsorban, ahol szőnyeg van. Kiterítek egy fehér lepedőt, és vágok. De utána – mondja – nagyon rosszul érzem magam. A térdem elfárad, utána már alig tudok székben ülni.”
Szahno munka közben
Szahno jelenleg pénzt gyűjt egy overlock gépre – amelyet arra terveztek, hogy mintát varrjon a szövetbe – és egy speciális vágóasztalra, amelyet Ukrajnában az ő igényei szerint készítenek el. Három varrógépe van: az egyiket egy önkéntes adta neki, a másodikat adományokból fizette, a harmadikat pedig az édesapjától kapta Ukrajnából.
Azt tervezi, hogy jövő év elején bemutatja a munkáit, és tárgyalni szeretne egy bemutatóról az Haute Couture és Divat Szövetséggel – egy befolyásos szervezettel, amely a párizsi divatházakat egyesíti, a szerzői jogokat védi és divatbemutatókat szervez.
Az ukrán ruhával kapcsolatos elképzelése nagyszabású és konkrét: azt szeretné, ha a Ritz Hotelben fotóznák le, ahol Coco Chanel és más hírességek is megfordultak.
A legújabb kollekcióban ukrán stílusban, arany hímzéssel díszített selyemruhák vannak
„Tudom, hogy az ottani fotózás nagyon drága – mondja Szahno –, de talán kivételt tesznek a kedvünkért, és legalább fél órára biztosítanak egy szobát.”
„Párizs gyógyít és inspirál – teszi hozzá. – Ezért jöttem ide: lehet, hogy soha nem lesz második esélyem. Készen állok arra, hogy sok mindent magam csináljak. Csak anyagi és szervezési támogatásra van szükségem. Nem minden, a diagnózisommal rendelkező ember merné megtenni azt, amit csinálok.”
Még Ukrajnában arra gondolt, hogy egy nap divatházat hoz létre fogyatékkal élők számára. Annak idején még finanszírozást is keresett ötlete megvalósításához, de az időzítés nem volt megfelelő.
Reméli, hogy egy nap Párizsban megvalósulhat. Azt mondja, reméli, meg tudja mutatni a világnak, hogy a divat nem ismer határokat és akadályokat.
„Ha valaki alkalmazkodik a munkához, ha buszra szállhat, miért kellene otthon ülnie? Minden embernek dolgoznia kell. A fogyatékkal élő emberek is képesek dolgozni. Ezt nem tudtam bebizonyítani Ukrajnában. Itt be fogom bizonyítani.”