Ivóvíz terén hosszú távú céljait rövid távúakra cserélte Magyarország a mesterséges rezsicsökkentéssel. Ez nemcsak a pazarlás miatt okoz gondot, hanem azért is, mert egyre gyakoribb az elavuló infrastruktúra miatti vízhiány. Az állam most annyit talált ki, hogy ingyen elkéri az önkormányzati közműcégeket. Ám eddig se a tulajdonviszony jelentette a problémát, hanem az, hogy a rezsicsökkentést a következő generációnak kell kamatostul kifizetnie.
A cikkbe utólag pontosítás került az NNK minősítéseinek leírásánál.
Ön szerint mi kerül többe Magyarországon? Ezer liter tiszta ivóvíz vagy egy csomag papírzsepi? A válasz nem trükkös, egy százas csomag eldobható papír zsebkendő a 332 forintos júliusi átlagárával egyértelműen drágább, mint átlagosan egy köbméter ivóvíz.
Ez persze csak az átlagos ár, Balatonbogláron vagy Pécsett nagyjából egy gombóc fagyi árát is ki kell fizetni ezer liter tiszta vízért.
Budapesten vagy Nyíregyházán viszont egy Túró Rudi árából megkapják a lakosok
ugyanezt, Békéscsabán vagy Szegeden pedig már nagyjából egy rágó árából is kijön.
Ehhez kapcsolódóan: „Ha le kell lőnöm a lovaimat, akkor majd lelövöm, aztán majd jövök én, ennyi” – Aszály és reménytelenség a magyar félsivatagbanHa tényleg ennyibe kerülne a víz, a csökkenő hazai vízkészletek mellett akkor is zavarba ejtő lenne, hogy a magyaroknak miért értékesebb egy környezetvédő kitűző vagy egy mintás műanyag pohár, mint ezer liter tiszta víz. A jó hír az, hogy a probléma nagyon egyszerű: a rezsicsökkentés néven ismert politikai termék miatt lát a lakosság lényegében egy évtizede változatlan hatósági vízárat.
A rossz hír ugyanez. A Kádár-rendszerben felnőtt magyarok még testközelből is érezhették, hogy mi az eredménye a népszerűségi okokból bevezetett hatósági árnak: romló színvonal, aztán hiány és trükközés.
Ehhez kapcsolódóan: Közgazdász: A kormány alapvető összefüggések ellen küzd a különadók áthárításánál„Majd rádöbbennek, ha hiába nyitogatják a csapot, és nem történik semmi” – fakadt ki egy iparági mérnök tavasszal a Magyar Narancsnak.
Az ivóvíznél is ez játszódik le, a hálózatot egyre kevésbé tudják optimális színvonalon tartani a szolgáltatók,
lényegesen gyakoribbá vált a meghibásodás és az ebből is fakadó vízhiány
Magyarországon. Még úgy is, hogy az EU forintban nagyjából ezer milliárdos nagyságrendben támogatta közben a víziközmű-infrastruktúra fejlesztését az országban.
„Közel háromszorosára nőtt a csőtörések száma az elmúlt évekhez képest. Ez már olyan mérték, aminek napi szintű megoldása meghaladja a rendelkezésre álló kapacitásainkat, ezért ma már fontossági sorrendet állítanak fel a kollégáim a hibák száma és a fogyasztói kör érintettsége alapján. Ezért tapasztalhatják azt a városlakók, hogy bár bejelentették a hibát, mégis napokig, esetenként hetekig szivárog tovább a víz” – közölte nemrég Viszokai János, a Miskolci Vízmű műszaki igazgatója.
A probléma nem új vagy rejtett, évek óta folyamatosan jelzik az ágazati szereplőktől a polgármestereken át a civil szervezetekig az érintettek, hogy ez az irány minden egyes nappal drágábbá váló zsákutca. Az energiahivatal (MEKH) minden évben beszámol ugyanerről a kormánynak a parlamentben. A Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz) az elmúlt években felkért két, a kormányhoz közel álló tanácsadócéget, a Századvéget és a KPMG-t, hogy mérje fel az iparág helyzetét. Mindkét cég arra jutott, hogy a mostani felálláshoz képest évente még nagyjából százmilliárd forint hiányzik az iparágnak csak ahhoz, hogy megfelelő színvonalon lehessen tartani a víziközmű-hálózatot
„Csőtörésből pedig nem lesz kevesebb, inkább csak több, mert egyre szűkösebbek a felújításra, beruházásra fordítható forrásaink. Hiszen miközben az üzemeltetés költsége és egyéb kötelezettségeink folyamatosan nőnek, 2013 óta, azaz kilenc éve változatlan áron, literenként 22 fillérért juttatjuk el az otthonokba az ivóvizet” – figyelmeztette idén a Fővárosi Vízművek kétmillió lakossági fogyasztóját.
Milyen jelenleg a vízminőség?
A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) legfrissebb vízminőségi adatbázisa alapján ahol jön ihatónak minősített víz a csapból, az jó minőségű. A közműves ivóvíz minőségét évente legalább négyszer mérik mindenhol, de a nagyobb vízellátórendszereket akár naponta is. Ezekből áll össze az NNK éves minősítése.
Frissítés: Az NNK pontosítása alapján kifogásoltnak nem valamilyen probléma időbeli kiterjedése vagy a kezelhetőség alapján sorolják be az az adott ivóvizet, hanem ha az üzemeltetési szempontból problémás vagy ha az esztétikai gondokat okozó paraméterek lépnek át egyes küszöbértékeket. Nem elfogadható besorolást pedig akkor, ha "rendszeresen" határérték felett voltak az egészségkockázatot jelentő paraméterek.
A cikk első verziójában azt írtuk, hogy leegyszerűsítve ott nem elfogadható kategóriájú a víz, ahol nem sikerült iható minőségűre javítani azt. Kifogásolt minősítést pedig akkor, ha sokszor volt probléma, de ezeket lehetett kezelni. De az előbbi definíciók a helyesek, a félreértésért elnézést kérünk. A kifogásoltnak minősített vizet korábban is ihatónak jeleztük, de nem árthat hangsúlyozni, hogy az ilyen besorolású víz nyugodtan iható.
Az utolsó adatok 2020-ból valók, 56 ezer vízmintát elemeztek ekkor. Az NNK jelentésében nem adta meg, hogy ezek közül hány nem felelt meg valamelyik kötelező uniós határértéknek. Helyette azt közölték, hogy „a legtöbb vízminőségi jellemző” tekintetében a vizsgálatok majdnem mindig megfelelő eredményt adtak.
Az EU-s határértékek egyébként arra vannak célozva, hogy akkor se hordozzon egészségügyi kockázatot az ivóvíz, ha valaki egy életen át csak azt fogyasztja. Ezért ha valahol kevéssel léptek át egy határértéket egy nem elfogadhatónak minősített víznél, de a fogyasztó mégis beleivott egyszer, attól még jellemzően nem lesz semmi baja.
Az ábrákon az összesített szennyezési adatokat lehet látni. De az sem mindegy, hogy például a szennyvíz jelenlétére utaló fekális baktériumok okoztak-e gondot, vagy mondjuk a víz arzéntartalma lépte-e át a határértéket. Az arzénnál is jó tudni, hogy a jelenlegi határérték 10 μg/l, ami pár éve még 50 μg/l volt. A WHO szerint nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy 10–50 μg/l arzéntartalmú víz egy életen át tartó fogyasztása biztosan pluszkockázatokat hordozna, de az ellenkezőjére se, így inkább jobb vigyázni szerintük.
A 39 hazai víziközmű-cég döntő többsége kizárólag állami vagy önkormányzati tulajdonban van. A szolnoki szolgáltató magántulajdonban van, illetve három közműcégben van kisebbségi részesedése a Veolia francia iparági nagyvállalatnak.
Az arzén kapcsán például régóta problémás Makó és környéke, és az NNK vonatkozó településlistája alapján még mindig az. Ami azért is jó ideje feltűnő, mert az EU egyszer már adott több mint hárommilliárd forintot ennek megoldására, a projektet évekkel ezelőtt le is zárták, „lényegében minden készen van”, csak a víz maradt szennyezett.
Ahol nem iható a víz, de például fürödni még nyugodtan lehet benne, ott jellemzően nem zárják el a csapokat. De a közműcégnek ezeken a helyeken biztosítaniuk kell napi néhány liter ivóvizet a lakosságnak, amíg el nem hárítják a bajt.
„Minimális az olyan települések száma, ahol tartós probléma van az ivóvíz minőségével. Az viszont utópisztikus elvárás, hogy 3200 településen egy időben mindig mindenhol tökéletes legyen a vízminőség, pláne ilyen elöregedett rendszerek mellett” – mondta a Szabad Európának Nagy Edit, a Mavíz főtitkára.
A legjellemzőbb csőtörések, rendszerhibák elsősorban bakteriológiai problémákkal járnak, de Nagy szerint ezek általában egy-két napon belül megoldhatók. Egy sok csőtöréses terület például akkor is lehet kifogásolt minőségű az NNK éves értékelésében, ha a rendszer egyébként jól működik. Ilyenkor addig kell mintát vennie a szolgáltatónak, amíg nem igazolja az NNK-nak, hogy megszűnt a probléma.
Vannak olyan indikátorparaméterek, ahol jellemzően a határérték átlépése sem jelent egészégügyi kockázatot. Ezek az indikátorok azt jelezhetik a szolgáltatónak, hogy valamilyen változás történt a kitermelésben vagy a hálózatban, és ellenőrizni kell.
A vízi közművek leegyszerűsítve csak a házig, a vízóráig viszik el a vizet, arra nincs befolyásuk, hogy az épületen belül szennyeződik-e. Ez leginkább az ólomkockázat kapcsán merül fel, sok épületnél ugyanis a régi vízvezeték miatt a tisztán érkező víz ólomszennyezett lesz, mire kijön a fogyasztónál a csapból. Minderről itt olvashat bővebben.
„A kitermelt víz minősége és a vízellátás európai szinten is különösen jónak számít Magyarországon. Hogy mennyire vigyázunk vízkincsünkre, és mennyire tartjuk rendben meglévő rendszerinket, az más kérdés. A rezsicsökkentés óta utóbbira szinte már egyáltalán nincs forrása a víziközmű-társaságoknak. Gyakran szó szerint már csak a lyukakat tudják betoldozgatni. A karbantartás elmaradása egyre jellemzőbb, ehelyett már főleg csak hibaelhárításra van mód, ami jelentős különbség” – mondta Nagy Edit.
Az állam végül ingyen elkérné a közművagyont
Röviden áttekintve: a kormány 2012-ben befagyasztotta vízdíjat, 2013-tól pedig a rezsicsökkentéssel tíz százalékkal vissza is vágta a lakosságnál, és a vállalkozások tarifáit is befagyasztotta. Azóta lényegében a 2010-es árszinten végzik a tevékenységet szolgáltatók.
Ezek területenként erősen különböző árak, egyrészt a települések – a nagyvárosokban fajlagosan sokkal olcsóbb az üzemeltetés – és a műszaki feltételek eltérő jellemzői miatt. De még inkább a 2012 előtti helyi politikai döntések eltérései miatt: volt, ahol az alacsony vízdíjra fókuszáltak az önkormányzati közműcégnél, máshol a várható fejlesztési feladatokat is beépítették az árba, ott magasabb áron fagyasztódott be a víz- és csatornázási díj.
Ezután jött még az áfaemelés és más új adók, különösen például a csatornahálózat hossza alapján megállapított közműadó. Csakhogy közben jelentősen emelkedtek az árak, mára nagyjából a 2011-es áraik reálértékének felén szolgáltathatnak csak a cégek, ami által
az egész szektor évek óta egyre komolyabban veszteséges.
Ezzel párhuzamosan pedig a várható pótlási és felújítási költségek is gyors ütemben nőnek.
„Ez hasonlóan működik, mint egy háznál: ha folyamatosan karbantartjuk, vigyázunk rá, az sokkal olcsóbb, mint ha tíz évig elhanyagoljuk, aztán jut eszünkbe, hogy mi mindennel van már gond. Itt ráadásul nem is látjuk nap mint nap, hogy a föld alatt pontosan milyen állapotban vannak a csöveink. Emellett a klímaváltozás a talajt is megváltoztatja, ami további fejlesztéseket indokolna” – mondta erről Nagy Edit.
Az évek során a településszerkezet is sokat változott, többen költöztek Budapest környékére vagy nyugati országrészbe. Ezzel viszont források hiányában sokszor nem igazán tudott lépést tartani a vízi közművek kapacitása. Külön probléma, hogy a rezsicsökkentés általános, a gazdagokra is ugyanúgy vonatkozik. Így némi túlzással ha valaki a harmadik medencéjét kívánja ivóvízzel feltölteni, akkor is ugyanazt a leszorított árat fizeti, mint a szegényebbek, így a magasabb jövedelmű környékeken különösen pazarlóan bánhatnak a vízzel.
A MEKH szerint 2020-ban az ágazati szintű üzemi veszteség nagyságrendileg ötvenmilliárd forintra tehető a különleges állami támogatások nélkül. Az azonnali összeomlást ugyanis az állam eddig főképp azzal akadályozta meg, hogy különböző megoldásokkal rendre évi negyveb-ötvenmilliárd forintos külön támogatást adott a szinte kizárólag a saját tulajdonában lévő közműcégeknek.
Az ellátást viszont közben muszáj fenntartaniuk: a szolgáltatók nem csökkenthetik a költségeiket azzal, hogy a drágábban ellátható falvaknak nem adnak vizet ezen az áron. Az iparágnak amúgy is magas, hetven százalék körüli a fix költsége, amit attól függetlenül ki kell fizetniük, hogy mennyi vizet használnak a fogyasztók.
A Duna Menti Regionális Vízmű szerint jelentősen nehezítette a helyi szolgáltatásukat, amikor Nagykovácsiban szinte pontosan ráépítettek egy villanyoszlopot a vízvezetékre. 2020. november 16.
Több, elsősorban falusi, kisvárosi területet kiszolgáló, súlyosan veszteséges önkormányzati víziközmű-cég már eddig is a csőd szélén táncolt, nekik az idei áremelkedés után lényegében csak egy lehetőségük maradt. Ez az, hogy a kivéreztetett önkormányzati közműcégeknek a kormány felajánlotta, hogy ingyen átvennék a teljes vagyonukkal, és majd finanszírozzák utána a központi költségvetésből a működésüket.
„A tavalyi évben 18–21 Ft/kWh között szerezték be a szolgáltatók a villamos energiát, az idén ez már 40–80 Ft/kWh között van, jövőre pedig 200 Ft/kWh feletti ajánlatokat adnak a kereskedőcégek. Az önkormányzatok jellemzően nem fognak tudni pluszmilliárdokat betenni a közműcégeikbe csak arra, hogy az áramot ki tudják fizetni. Ettől nem független a kormány ajánlata, hogy az önkormányzatok adják át nekik ingyen a teljes víziközmű-vagyonukat” – mondta Nagy Edit.
Az önkormányzatoknak ez azért is kényes kérdés, mert számos helyen éveken át komoly pénzt fektettek abba, hogy fejlesszék a közszolgáltatójukat, de sok helyen valószínűleg nem marad más választásuk. Nagy szerint a 39 működő közszolgáltatóból tizenöt-húszat is ingyen átadhatnak az államnak a következő másfél évben.
„Csak azok a cégek fognak támogatást kapni, ahol az önkormányzatok átadják a tulajdonukat ingyen a magyar államnak. Sosem gondoltam, hogy ezt fogom írni, de amelyik önkormányzat veszteséges üzemeltetésű cégnél van, és tulajdonos a cégben, az adja át, vagy semmilyen segítségre nem számíthat” – írta a minisztériummal való tárgyalások után Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke az önkormányzatoknak augusztus közepén.
Az ágazat jövője szempontjából azonban szinte mellékes, hogy ki a tulajdonos, ahhoz képest, hogy ki fizeti a fenntartás és megújítás költségeit. Ha ezt a lakosság és a kormány továbbra is a következő generációkra kívánja tolni, akkor a színvonal várhatóan tovább fog romlani, miközben a felújítás várható költségei is meredekebben nőhetnek. Ráadásul más adókból ebben az esetben is vissza kell majd csatornázni jelentős közpénzt, csak közben még pazarlásra is lesznek ösztönözve a fogyasztók.