Németország havi 49 eurós tömegközlekedési bérletet akar bevezetni, amely országszerte érvényes lesz – ha az illetékesek meg tudnak egyezni a finanszírozásról.
A javaslat a rendkívül sikeres kilenceurós jegyet követi, amelyet idén nyáron három hónapig kínáltak Németországban, hogy segítsék az embereket az átállásban a környezetbarát közlekedésre, csökkentve a benzinhasználatot és segítve az infláció elleni küzdelmet.
Az egyik legnagyobb vonzereje az, hogy az ország összes regionális busz-, vonat- és villamoshálózatán érvényes lesz, amelyek mindegyike számtalan viteldíjopciót kínál, és sokan zavarba jönnek, amikor ezek között kell navigálniuk.
Ehhez kapcsolódóan: A nagy német autócégek szerint a hidrogénmeghajtású kocsiké (is) a jövő„A kilenceurós jeggyel megmutattuk: jobb az egyszerűség” – mondta Volker Wissing közlekedési miniszter csütörtökön, miután találkozott kollégáival Németország 16 tartományából.
Wissing arról is beszélt, hogy az új jegy papírmentes lesz, és egész hónapra vagy gördülő bérletként is megvásárolható. A nyári kilenceurós jegyhez hasonlóan ez sem lesz érvényes az InterCity-vonatokra.
A jegy finanszírozásával kapcsolatos kérdéseket azonban még meg kell oldani. Németország szövetségi kormánya felajánlotta, hogy évente másfél millió euró támogatást biztosít; a tartományok hajlandóságot mutatnak ugyanerre a regionális vasúti szolgáltatások szövetségi finanszírozásáról szóló megállapodás megkötéséig.
A Greenpeace bírálta a tervet, mondván, a 49 euró sok ember számára túl drága.
A környezetvédelmi csoport azt állítja, hogy saját kutatása szerint egy 29 eurós jegy megduplázná a felhasználók számát, miközben a drágább javaslatnál nem igényel több állami támogatást.
Ehhez kapcsolódóan: A rezsicsökkentés elvesztegetett évtizede