„Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondta volna nekem, hogy partizán leszek, vagy hogy megölök valakit, kinevetem. De most ez van” – mondja Vlagyiszlav Nedosztup, a szociológiát végzett autóalkatrész-kereskedő, aki „véres bosszút” akart állni, miután egy volt osztálytársát és annak lányát megölte egy orosz rakéta.
Vlagyiszlav Nedosztup számára szülővárosának nyolc hónapos megszállása gyorsan a múltba veszett, amikor az utolsó orosz katona november elején egy motorcsónakon elmenekült Herszonból. A megszállás időszaka most már távolinak és irreálisnak tűnik.
De ez az időszak visszavonhatatlanul megváltoztatta őt: még mindig egy pufók, szelíd modorú szociológiadiplomás, de már olyan férfi, aki embert is ölt – öt orosz katonát –, mint ezt a felszabadult város egyik bárjában ülve pár nappal az oroszok visszavonulása után mesélte.
„Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy partizán leszek, vagy megölök valakit, kinevetem – mondta. – De most ez van.”
A 28 éves autóalkatrész-kereskedő Nedosztupnak nem volt katonai tapasztalata, mielőtt Oroszország február 24-én megkezdte nagyszabású invázióját.
Vlagyiszlav Nedosztup elmondása szerint nem tudta, hogyan kell ölni, ezért rákeresett a Google-on, és videókat tanulmányozott a YouTube-on
Elmondása szerint nem sokkal ezután úgy döntött, hogy elmegy a helyi katonai toborzóirodába, ahogy az apja is tette, aki a szovjet hadseregben szolgált. Nedosztup csatlakozott a helyi területvédelmi egységhez, ahol kapott egy Kalasnyikovot négy tárral – bár elmondása szerint soha nem töltötte ki a szükséges papírokat, a városban akkoriban nagyon kaotikus volt a helyzet.
Az orosz erők hamarosan bevonultak a Krím félszigettől északnyugatra fekvő Herszonba, a stratégiai helyen fekvő kikötővárosba a Dnyeper torkolatánál. Ez volt az egyetlen regionális főváros, amelyet sikerült elfoglalniuk az invázió során – bár mostanra elvesztették.
„Kezdték otthon érezni magukat”
Nedosztup egysége nem keveredett összecsapásokba a megszállókkal, elmondása szerint elég hamar bujkálni kényszerült. Parancsnokát és az egység két másik tagját öt napig hallgatták ki, és bebörtönözték, ő pedig többször kapott fenyegető telefonhívást.
Nem a kihallgatás fenyegetését találta a legelviselhetetlenebbnek, hanem azt, hogy „az oroszok kezdték otthon érezni magukat Herszonban”.
Nem sokkal azután, hogy a megszállók feloszlatták a kezdeti tüntetéseket, orosz zászlókat tűztek ki a városban, katonai-polgári közigazgatást hoztak létre, és fizetőeszközként bevezették a rubelt a régiós fővárosban és a térség általuk ellenőrzött részein – amelyeket Moszkva szeptemberben jogtipró módon orosz területté nyilvánított.
Amikor egyértelművé vált, hogy az ukránok részéről nem lesz több harc Herszonért, Nedosztup úgy döntött, hogy nem akar egységének néhány tagjával együtt a szomszédos Mikolajivi területen harcolni, és néhány bajtársához hasonlóan visszatért a városba.
Mint mondta, „hasznos akart maradni”, és „folytatni akarta a harcot”. Ezért elkezdett információkat gyűjteni az orosz csapatokról, és ezeket továbbadta az ukrán hadseregben szolgáló barátainak.
Ahogy egyre több szörnyűséges hír érkezett az ország minden tájáról, többek között a Kijev melletti Bucsában történt mészárlásról és a Herszontól keletre fekvő Mariupolban található Azovstal üzem ostromáról, egyre elszántabb lett, hogy többet tegyen.
Az utolsó csepp a pohárban április végén jött el, amikor egy orosz rakétacsapás odesszai lakásában megölt egy Valerija Hlodan nevű nőt kislányával és édesanyjával együtt. Nedosztup – aki gyerekkorában osztálytársa volt – úgy döntött, hogy ezért „véres bosszút” áll.
Elvágta az orosz torkát, majd az Office-t nézte
Elmondása szerint nem tudta, hogyan kell ölni, ezért rákeresett a témára a Google-on, és YouTube-videókat tanulmányozott.
Elmesélte, hogy egy héttel később odament egy orosz katona mögé – egy ismeretlen katonai egyenruhás férfihoz, aki éppen egy bárból jött ki azon a környéken, ahol Nedosztup élete nagy részében élt –, és egy késsel elvágta a torkát.
„Nem éreztem semmit, csak félelmet és az egész abszurditását” – mesélte november közepén egy bárban étkezés közben, amikor felidézte a támadást. Elmondása szerint miután elmenekült a helyszínről, visszament a lakásba, ahol élt, hosszan zuhanyozott, és a számítógépén a The Office című amerikai tévésorozat epizódjait nézte.
Parancs nélkül ölt
A bár, ahol Nedosztup elmesélte a történetét, egyike ama kevés helynek, amely ételt szolgált fel a városban az orosz erők visszavonulása után az infrastruktúrára mért csapások okozta áram- és vízhiány közepette, és ahol az egyedül elérhető cigaretta az oroszok által ellenőrzött Krímről származott.
Herszon a megszállás alatt az oroszországi importtól függött. A tulajdonos elmondása szerint cigaretta és több más termék még nem érkezett Ukrajnából.
Március elejétől november elejéig a város lakói közül sokan úgy döntöttek vagy arra kényszerültek, hogy különböző módon együttműködjenek a megszállókkal. Az autójavító cég, ahol Nedosztup az invázió előtt dolgozott, orosz járműveket javított. Mielőtt Ukrajna visszafoglalta volna Herszont, korábbi főnöke Spanyolországba távozott, néhány alkalmazott pedig az oroszokkal együtt menekült el.
Összeomlott egy tévétorony egy herszoni városi parkban
Ahogy teltek a hónapok, egyre sanyarúbbá vált az orosz megszálló hatóságokkal szemben ellenállók élete. A túlélők és ukrán tisztviselők elmondása szerint a városban található előzetes letartóztatási központban kihallgatták és megkínozták azokat, akik nem voltak hajlandók együttműködni. Azok száma, akik ott szenvedtek, egyelőre nem ismert, de a helyiek szerint naponta több tucat embert vittek a létesítménybe.
Nedosztup elmondása szerint tudta, hogy az oroszok keresik, nem utolsósorban azért, mert apja lakását is átkutatták. Úgy bujkált, hogy a város különböző részein több lakás között mozgott, és a minimálisra csökkentette a kapcsolatait, hogy „ne jelentsen veszélyt rájuk”.
„Ilyen körülmények között sok idő volt arra, hogy egyedül maradj önmagaddal, átgondold, ki vagy és mi a szereped ebben a világban – mondta. – Rájöttem, hogy az igazságosság megköveteli, hogy cselekedjek.”
Június elején Nedosztup egyik barátja észrevette, hogy több orosz katona gyakran töltötte a délutánokat tétlenül cigarettázva és teázva tömbháza udvarán. Járőrözés helyett a váltásukra vártak.
Elmondása szerint barátjával, aki őrszemként segített, két katonát lőtt agyon azzal a fegyverrel, amelyet nem sokkal az invázió után kapott a területvédelmi egységtől. Elmesélése szerint a katonák iratait és fegyvereit akarták elvenni, de túl gyorsan történtek a dolgok, ezért elszaladtak.
Nedosztup ekkorra már kiépítette saját informátorhálózatát, és elkezdett közvetlenül az ukrán katonai hírszerzésnek jelenteni – mesélte. A földalatti ellenállás szervezett diverzánstevékenységében azonban nem vett részt, azt az utasítást kapta, hogy mindig a biztonságát helyezze előtérbe.
Your browser doesn’t support HTML5
A felszabadított Herszon lakói az orosz megszállókkal szembeni ellenállásról
Önszántából, „bármiféle parancs nélkül” ölte meg az orosz katonákat – mondta. Hangsúlyozta, hogy tette „törvényes” volt, mert egy március elején elfogadott törvény lehetővé tette, hogy az ukrajnai civilek megölhessék az Ukrajnában bevetett orosz katonákat.
Jogszerűen lépett fel – az ukrán törvény szerint
A törvény 5. cikke a a civilek részvételének biztosításáról Ukrajna védelmében kimondja, hogy a civilek nem vonhatók felelősségre fegyverhasználatért olyan személyek ellen, akik fegyveres agressziót hajtanak végre Ukrajna ellen.
Ilja Vorobjov, a kijevi Miller Ügyvédi Iroda büntetőjogi tanácsadója a Szabad Európának elmondta, hogy nem lát okot arra, hogy vizsgálatot indítsanak Nedosztupnak a cikkben leírtak szerinti cselekményeivel kapcsolatban. Azt is kifejtette, hogy a nemzetközi jog szempontjából Nedosztupot nem civilként, hanem a hadsereg tagjaként kellene kezelni.
„Nincsenek rémálmok”
Herszon visszakerülése után Nedosztup barátnője, Anasztaszja Burlak megdöbbenve értesült arról, hogy orosz katonákat ölt, de azt mondta, meggyőződése, hogy azokat az embereket, akik „likvidálják a megszállókat, hősként kell kezelni”.
Burlak, aki a megszállás alatt étteremvezetőként dolgozott, leírta az állandó nyomás alatt zajló életet, ahol az orosz katonák hatalmi pozíciójukat kihasználva zaklatták a nőket és fenyegették a férfiakat. Azt is elárulta, hogy mindent elmondott a Nedosztupnak, amit csak tudott az ügyfeleiről.
Anasztaszia Burlak
„Egy idő után már tudtam, hogy ki hova jár, hol iszik, és kezdtem felismerni az arcukat” – mondta Nedosztup a városban tartózkodó orosz katonákról.
Elmesélte, hogy két másik orosz katonát is megölt Herszonban, amikor az ukrán hadsereg sikeres ellentámadást hajtott végre az északkeleti Harkivi területen. Elmondása szerint szeptember elején két ismerősével együtt késsel ölte meg a két katonát, amikor egy karaokebárból sétáltak ki egy külvárosi kerületben. Elvették az útlevelüket, a holttestüket pedig egy csatornanyílásba dobták.
Állítólagos tetteiről beszámolva Nedosztup azt mondta, hogy „nincsenek rémálmai azokról az emberekről, akiket megölt”.
„A legrosszabb rémálmomban egy sötét szobában ültem közel a Szabadság térhez, ahol laktam, és az ablakon keresztül láttam, hogy egy orosz járműoszlop halad végig Herszon főutcáján – mondta. – Aztán felébredtem, és pontosan azon a helyen láttam egy katonai járművet.”
Nedosztup folytatni akarja harcát Herszon felszabadítását követően is. Várja a katonai egyenruhát és azt, hogy az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) együttműködve azonosítsa a feltételezett kollaboránsokat – mondta.
Mihajlo a taxijában
Nedosztupot egy barátja, Mihajlo vette fel a bárból, aki biztonsági okokból inkább nem adta meg a vezetéknevét.
A másik oldalon
A harmincas évei elején járó Mihajlo az orosz megszállás teljes időszakában taxisofőrként dolgozott. Amikor feleségének és fiának sikerült elhagynia a várost, Nedosztup és más ellenállók besúgója lett.
Mihajlo elmondta, hogy ismer minden olyan helyet Herszonban, amelyet az ukrán hadsereg lőtt, beleértve azokat is, amelyeket az Egyesült Államok által szállított HIMARS tüzérségi rendszerrel lőttek, amely a lakosok szerint nagy pontossággal találta el az orosz katonák egységeit.
„Mindig mozgásban voltam, így pontos információim voltak” – mondta Mihajlo, miközben kopottas Mazdájával kihajtott a városközpontból, hozzátéve, hogy egy esetben „a célpontot húsz perccel azután semmisítették meg, hogy jelentettem róla”.
„Nem szeretem azonban a »csak a halott orosz a jó orosz« kifejezést” – mondta néma csend után, hozzátéve, hogy a taxijában utazó orosz katonák többsége „a propaganda által agymosott” volt, és „nem volt más választásuk, mint szolgálni a hadseregben”.
Ami az Antonivszkij hídból maradt
„A háború gonosz dolog, a halálban nincs semmi jó” – mondta, miközben autóját a Dnyeperen átívelő Antonivszkij híd mellett parkolta le, amelyet néhány nappal korábban leromboltak a visszavonuló oroszok.
Mihajlo apja a folyó túloldalán rekedt, amely még mindig orosz ellenőrzés alatt áll. A gyenge mobiljel miatt alig tudnak kapcsolatba lépni egymással.
Egy golyó hangos sziszegése és egy géppisztoly hangja szakítja félbe a folyóparton tartott cigarettaszünetet, Mihajlo bepattan az autóba, és gyorsan elhajt.
Az ilyen hangok a következő hetekben ismét gyakoribbá váltak, ahogy az orosz erők a várost lőtték, és alig több mint egy hét alatt legalább 17 embert öltek meg. Így a felszabadulás eufóriáját elhomályosította a folyó túlpartjáról érkező fenyegetés.
„A háború valójában elég idióta és értelmetlen, különösen a XXI. században” – mondta Mihajlo, miközben visszasietett a városba.