Magyar politikus, aki háborúpártizza az ellenzéket és látványosan örül Donald Trump győzelmének. Nem a magyar kormánypárt egyik politikusáról van szó, hanem Gyimesi Györgyről, aki nagy felháborodást keltve Moszkvában nyaralt idén. A nyelvtörvény és a felvidéki politika jövőjéről beszélgettünk. Az Atlasz külpolitikai podcast különkiadása.
Gyimesi György Kassától nem messze, Királyhelmecen született 1980-ban. Államigazgatási szakon végzett, majd tíz évig a kelet-szlovákiai Nagykapos önkormányzati hivatalát vezette. 2020-ben szinte teljesen ismeretlenként kapta meg a Robert Fico ellen létrejött OL’aNO listáján a bejutásra esélytelennek gondolt 49. helyet. Végül úgy jutott be a parlamentbe, hogy pártja váratlanul jól szerepelt. A védelmi miniszteri pozíciót megkapó politikus a törvények értelmében lemondott mandátumáról. Helyette lett képviselő.
Bejutása után úgy nyilatkozott, hogy
„a machiavellizmus, a centralizmus és az etatizmus voltak azok a politikai filozófiák, amelyek befolyásoltak. Ezek alapelveit vallom a mai napig.”
A 2023-as őszi választások előtt, tavasszal bejelentette, hogy távozik az összeesés jeleit mutató OL’aNO-ból, és belép a felvidéki magyar pártba, a Szövetségbe. A kampányban béke és háború kérdésére egyszerűsítette az üzeneteket. Sokan emiatt azt mondták, a magyar kormány embere, de a Szabad Európa is írt arról, hogy ez nem olyan egyértelmű. Semjén Zsolt le akarta beszélni a Szövetség vezetését, hogy felvállalja a megosztó Gyimesit.
A Szövetség kudarcot vallott, nem jutottak be a szlovák törvényhozásba, Gyimesi György viszont azóta is sokszor a figyelem középpontjába került. A közvélemény-kutatásokat vezető Progresszív Szlovákiát háborúpártizza, és leginkább a Nyugat felelősségét veti fel az ukrajnai konfliktus kapcsán. A magyarországi sajtóban is írtak arról, hogy Moszkvában nyaralt.
A megosztó felvidéki politikus a magyarokat sújtó nyelvtörvénytervezetről is beszélt a Szabad Európának. Ha meg szeretné nézni az interjút, megteheti itt: