3 perc: Gulyás éjjel levette az ársapkát; Tiborczék egymilliárdnyi uniós pénzből ültetnek fát

„A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány, a Mol javaslatára, a benzinárstopot megszünteti” – jelentette be kedden este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Nem bírt a Mol a magyarok üzemanyagéhségével, ezért a vállalat javaslatára a kormány levette az ársapkát. Így tegnap 23 óta után már piaci áron lehet tankolni a kutaknál. Az Európai Bizottság arra számít, hogy a magyar kormány beadja a derekát és áment mond az ukrán segélycsomagra. Csak erdősítésre Tiborcz István és apja együtt már több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. Legfontosabb híreink az elmúlt 24 órából.

Kézifék

A kormány a brüsszeli szankciókra hivatkozva törölte el az üzemanyagok hatósági árát. Az intézkedés hétfő 23 órától lépett életbe. Vagyis, aki még olcsón akart tankolni, annak a bejelentés pillanatától 15 perce volt még erre, már ha talált bárhol ársapkás üzemanyagot.

„A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány, a Mol javaslatára, a benzinárstopot megszünteti” – jelentette be kedden este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki szerint a brüsszeli szankciók eredménye az, hogy ki kell vezetniük a 480 forintos üzemanyagárat.

Gulyás Gergely jelezte: a szankciók életbe lépése az elmúlt napokban mindenki által megtapasztalható módon zavarokat okozott Magyarország üzemanyag-ellátásában. „A Mol hétfőn levélben tájékoztatta az energiaügyi minisztert, hogy import nélkül nem tudja megoldani az ország üzemanyag-ellátását” – tette hozzá.

Tegnap este 23 óra óta egy liter benzin 641 forintba, míg a gázolaj 699 forintba kerül, vagyis 33-45 százalékkal drágultak az üzemanyagok.

Ehhez kapcsolódóan: Vége a benzinárstopnak: már csak piaci áron lehet tankolni

Függő játszma

Csupán egy dolog dőlt el a tagállami pénzügyminiszterek keddi, előzőleg kulcsfontosságúnak titulált ülésén: négy aktuális kérdés, benne a magyar helyreállítási és költségvetési pénzekkel végleg összeforrott az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatás és a globális minimumadó ügyével. A patthelyzet feloldására irányuló kísérlet még a héten a jogállamifék-eljárással kezdődik.

Nevük mellőzését kérő EU-források szerint a többség úgy próbálná megvásárolni a magyar kormány jóváhagyását a 18 milliárd euró összegű ukrán makrofinanszírozási támogatás közös kölcsönfelvétel útján történő biztosításához és a globális minimumadóhoz – amit különösen Franciaország tekint szívügyének –, hogy cserébe elfogadja a magyar helyreállítási tervet, és csökkenti a jogállami eljárás keretében zárolandó pénzek összegét. Hogy mennyivel, azt senki sem tudja, és e tekintetben is a bizottság naprakész értékelésére hagyatkoznának.

Miközben számos pénzügyminiszter élesen bírálta és az EU hitelessége aláásásának nevezte az ukrán támogatási csomag magyar blokkolását, lényegében mindenki elismerni kényszerült, hogy csak a csomagmegoldás nyújthat kiutat a helyzetből, egyes megfigyelők szerint nagyon hasonlatosan ahhoz, amikor Orbán Viktor 2020 végén Varsóval karöltve blokkolta a többéves költségvetési keret elfogadását.

Ehhez kapcsolódóan: A magyar uniós források négyszögesítése – Függő játszma az EU és Magyarország között

Perek, fenyítések

December végéig kell benyújtani a keresetet a bíróságra, amelyben a pedagógusok az elbocsátások jogszerűségét vitatják. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szerint a jogellenes munkabeszüntetés miatt elmaradt órák száma nem jelentős egy diákra vetítve, valamint nagyon lényeges elem, hogy nem egyszerű jogsértésről van szó, hanem tiltakozásról.

A múlt hét szerdán kirúgott nyolc gimnáziumi tanárnak a TASZ jogi segítséget nyújt a munkaügyi perben – tudta meg a Szabad Európa a szervezet jogászától. Most következik a keresetek megírása, amelyeket december végéig kell benyújtani a bíróságra. Pertársaságban tervezik megindítani az eljárást, mert az egyes esetek erősítik egymást, és rámutatnak arra a nagyon fontos elemre, hogy ez tiltakozás volt – mondta lapunknak Zeller Judit.

Ehhez kapcsolódóan: Megvan a jogi képviselője a múlt szerdán kirúgott nyolc tanárnak

Közben kirúgással fenyegettek meg egy szombathelyi tanárt is, aki ha folytatja a polgári engedetlenséget, rendkívüli felmentéssel elbocsáthatják – erről tájékoztatta a helyi tankerület levélben Szecsődi Tímea szombathelyi pedagógust. A tanár több kollégájával együtt részt vett az elmúlt hetekben szervezett tiltakozó akciókban.

Ehhez kapcsolódóan: Kirúgással fenyegettek meg egy szombathelyi tanárt is

A lágerénekesnő

A Csókolom együttessel vált ismertté, de az elmúlt évtizedben inkább Darvas Kristóf zongoristával énekelt. Emelkedetten hétköznapi dalszövegei még az alter zenei világban is különlegesek voltak. Ujj Zsuzsi a Nirvánia után című podcastunkban.

Your browser doesn’t support HTML5

Ujj Zsuzsi, a lágerénekesnő

Csak erdősítésre Tiborcz István és apja együtt már több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. Bár a Magyarországnak járó uniós pénzek jogállamisági problémák miatt továbbra sem érkeznek maradéktalanul, az előző ciklus uniós forrásai közül a vidékfejlesztési program támogatásai továbbra is elérhetők. Ebből a forrásból nyert el 156 millió forint vissza nem térítendő támogatást Tiborcz István – értesült a 24.hu.

Kellemes napot kívánok!

Báthory Róbert