Huszonhat magyar várja, hogy kimenekítsék Afganisztánból

Francia katonák és civilek szállnak be egy repülőgépbe Kabulban

Hétfőn még azt állította a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy nem tartózkodnak magyar állampolgárok Afganisztánban. Keddre kiderült, hogy huszonhat, korábban a holland nagykövetség védelmét ellátó magyar biztonsági szakember várja, hogy kijusson az országból.

Egy magyar érdekeltségű dubaji cég látta el Hollandia kabuli nagykövetségének objektumvédelmét, a társaságnak huszonhat magyar alkalmazottja dolgozott az afgán fővárosban. A hvg.hu információi szerint a magyar biztonsági szakemberek még Kabulban várják, hogy elrepülhessenek.

Értesülésük szerint a kint rekedt magyarok várhatóan a britek segítségével jutnak majd ki az országból. Ez azért érdekes fejlemény, mert a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn még azt közölte, hogy nem tartózkodnak magyar állampolgárok Afganisztánban.

Ehhez kapcsolódóan: „Nincs választásunk”: afgánok ezrei menekülnek külföldre a tálib erőszak elől

A 24.hu-nak sikerült telefonon elérnie az egyik magyart, aki a lapnak elmondta: szombat hajnal óta vannak a kabuli repülőtéren. Azt mondta, biztonságban vannak, és úgy tudja, hogy vagy kedden, vagy szerdán elrepülnek Afganisztánból, de nem a magyar kormány segítségével, hanem a holland külügy közreműködésével. Beszélt arról is, meglepve olvasta, hogy a külügy nem tud kint tartózkodó magyarokról, miközben huszonöt társával már hosszú idő óta kint dolgoznak.

A hvg.hu a U.S. Newsra hivatkozva azt írta, hogy az Afganisztánban működő katonai magánvállalkozók száma az elmúlt hónapokban nagyon lecsökkent.

Az elmúlt három hónapban kevesebb mint felére apadt, az áprilisi közel tizenhétezerhez képest ebben a hónapban már csak hétezer-nyolcszázan lehetnek.

Köztük kevesebb mint kétezer-hétszáz amerikai van. Az amerikai lap szerint a csökkentés különösen a biztonsági magánvállalkozók, valamint a logisztikusok és a szerelők, köztük az afganisztáni légierő fenntartásához szükséges személyzet esetében szembeötlő.

Ahogy a Szabad Európa is beszámolt róla, számos ország nagy erőkkel menekíti ki az állampolgárait, több pedig bejelentette nagykövetsége teljes bezárását. A tálibok vasárnap hirdettek győzelmet Afganisztánban, miután átvették az ellenőrzést a főváros felett is.

Közös közleményt adott ki több mint hatvan kormány, ebben az Afganisztánból távozni kívánók dolgának megkönnyítését, biztonságuk garantálását sürgették az egyre romló helyzetben. „A hatalmi pozícióban lévők Afganisztán-szerte felelősséggel – és elszámoltathatósággal – tartoznak az emberi élet és a magántulajdon védelméért, illetve a biztonság és a polgári rend azonnali helyreállításáért.”

Menekülés Kabulból a tálib hatalomátvétel után

A washingtoni külügyminisztérium honlapján közzétett nyilatkozatban kiemelték, hogy nyitva kell tartani a repülőtereket, az utakat és a határátkelőket, meg kell őrizni a nyugalmat. „Az afgán emberek megérdemlik, hogy biztonságban és méltóságban éljenek. Mi a nemzetközi közösségben készen állunk támogatni őket” – hangsúlyozták.

FRISSÍTÉS
"A 26 fős magyar csapat kihozataláról már megállapodtunk egy katonai szövetségesünkkel és folyamatosan nyomon követjük a folyamatot" - közölte a Szabad Európával a Külgazdasági- és Külügyminisztérium. A tárca szerint időközben további magyar állampolgárok is jelentkeztek a Külügyminisztériumnál. "Velük is folyamatos a kapcsolattartás, számukat és kihozataluknak pontos részleteit biztonsági okokra való tekintettel nem hozhatjuk nyilvánosságra" - tette hozzá a Külügyminisztérium. Hozzátették: ahogy minden válsághelyzetben lenni szokott, a külföldön rekedt magyar állampolgárok jelentkezése folyamatos, az adatok napról napra változnak.