Még drágábban dolgoznak Balásyék, és elismerték: valódi a birtokunkban lévő belső dokumentum

Miután megjelent cikkünk az állami reklámokat gyártó és rendezvényeket szervező Lounge cégcsoport belső működéséről és árazásáról, Balásy Gyula cége több szerkesztőséghez eljuttatott egy közleményt. Ebben megerősítették, hogy a birtokunkban lévő táblázat hiteles, ugyanakkor a közlemény több valótlan állítást is tartalmaz például az ellenük folyó nyomozással kapcsolatban.

Március elején a Szabad Európa tényfeltáró anyagot közölt arról, milyen módszerek állnak amögött, hogy a Balásy Gyula tulajdonolta Lounge cégcsoport (New Land Media, Lounge Design Kft.) kiemelkedően sikeres tud lenni. A cégcsoport nemcsak bevételi rekordokat dönt monopolhelyzetének köszönhetően (2015-től minden állami szerv és cég csak a Rogán Antal vezette Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül rendelhet meg bármiféle kommunikációs munkát, később csatlakoztak a rendezvények is), de bevételarányos nyeresége is sokkal magasabb a piaci átlagnál. Cikkünkben bemutattuk egyebek között, hogyan játszanak az óraszámokkal, számos tételt túlárazva kínálnak az állami szereplőknek.

Frissítés: Ezen cikk megjelenése után küldött levelében a Lounge Csoport cáfolta, hogy megerősítették volna a Szabad Európa birtokába került dokumentum hitelességét. Álláspontunk szerint ez közvetetten megtörtént, mert a Lounge Csoport a jogi képviselője útján üzleti titok megsértése miatti eljárásokat helyezett kilátásba, melyből következik, hogy a dokumentumban foglalt üzleti információk jogosultjainak tartják magukat.

Követték az inflációt

Csütörtökön ráadásul a 24.hu arról számolt be, hogy Balásy cégcsoportja márciusban körlevélben értesítette ügyfeleit: inflációkövető módon, 17,6 százalékkal megemeli szolgáltatásai árát. A Lounge Csoport arra hivatkozott, hogy erre lehetőséget ad az állami Nemzeti Kommunikációs Hivatallal kötött szerződésük.

Korábbi cikkünkben már bemutattunk jó néhány olyan szolgáltatást, amelyet gyakran irreálisan lebontott tételenként kell megrendelniük az állami szereplőknek a Balásy-cégektől. Ezek egy része szakmai forrásaink és/vagy nyilvánosan is könnyen elérhető árajánlatok alapján megfelel ugyan a piaci árszint felső kategóriájának, de vannak jelentősen túlárazottak is.

Így például a korábbi cikkünkben említett fotózási díjaknál portré elkészítéséért stúdióban darabonként 379.098 forint helyett – ha figyelembe vesszük a 17,6 százalékos emelést – már 445.819 forintot számlázhatnak Balásyék. Csoportképnél 450.100 helyett 529.318 forint/darab lehet az új ár, amihez még ki kell fizetni a stúdió bérleti díját is.

Falatkák, kávé, aprósütemény még a 17,6 százalékos áremelés előtti árakkal

Cikkünk megjelenése után a Lounge Csoport kiadott egy közleményt, amelyben többek között ezekről az árakról azt írják, hogy „megfelelnek a piacon alkalmazottaknak, amelyet a közbeszerzési eljárás is megerősített”.

Cikkünk megjelenése előtt egy héttel küldtünk részletes kérdéssort a Lounge Csoportnak, amelyben azt is megírtuk, hogy birtokunkban van a táblázat, amely a szolgáltatásaik árát tartalmazza. Erre azóta sem kaptunk semmiféle reakciót. A csoport ugyan közleményében azt írja, cikkünkkel kapcsolatban „a sajtótermék kiadójához és a szerkesztőséghez is fordultunk, ahonnan ez idáig semmilyen válasz nem érkezett”, ez nem igaz, mert a Lounge Csoporttól (vagy bármely tagjától) a mai napig nem érkezett megkeresés a Szabad Európához. Nem kaptunk semmiféle helyreigazítási kérelmet sem tőlük.

Balásyék közleménye szerint nem tudnak arról, hogy nyomozás indult volna ellenük. „Ennek megfelelően dokumentálhatóan valótlan minden arra vonatkozó információ, hogy a Lounge Group ellen nyomozás vagy bármilyen vizsgálat indult volna.” A cégcsoport ezzel nem lapunkat, hanem Polt Péter legfőbb ügyészt és az Országos Rendőr-főkapitányság közleményeit próbálja cáfolni.

Helyreigazítás: A fenti bekezdésben tévesen állítottuk, hogy a Lounge Csoport ellen van folyamatban büntetőeljárás. A Legfőbb Ügyész tájékoztatása szerint a nyomozás ismeretlen tettes ellen zajlik és felderítési szakaszban van.

Programlehetőségek az állami szervezeteknek és cégeknek. Még a 17,6 százalékos emelés előtti árak

Polt Péter: Hűtlen kezelés miatt nyomoznak

Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője a legfőbb ügyészt kérdezte a Szabad Európa cikkében feltártakkal kapcsolatban. Polt Péter válaszában arról tájékoztatta Vadait, hogy az általa említett szerződésekkel kapcsolatban a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást. Később lapunknak az Országos Rendőr-főkapitányság is megerősítette Polt kijelentését a nyomozás megindításáról.

Pár héttel korábban egyébként a Momentum is a legfőbb ügyészhez fordult, a DK pedig költségvetési csalás, hűtlen kezelés és pénzmosás miatt tett feljelentést a cégcsoport szerződései miatt. A két párt azért kért lépéseket, mert Magyar Péter első interjújában arról beszélt, hogy a Diákhitel Központ vezetőjeként olyan szerződéseket kellett aláírnia, amelyekben Balásy Gyula cégei a piaci ár három-hatszorosát számolták fel. Magyar azt is állította, hogy amikor vonakodott aláírni a túlárazott szerződéseket, felhívta Rogán Antal kabinetfőnöke, és azt mondta, következményei lesznek, ha nem írja alá a megállapodásokat.

Ehhez kapcsolódóan: A túlárazás csak az egyik trükk – így tarol Balásy Gyula az állami megrendeléseken