Összeomlás biztosan lesz, és hatalomba kapaszkodók is – az ellenzéki Mellár Tamás a jövőről

Most nem lehet legyőzni a Fideszt, mondja Mellár Tamás, az egyike azoknak a kevés ellenzéki jelölteknek, aki egyéni mandátumot tudott szerezni vidéken. A közgazdász-politikus szerint a NER-nek csak akkor lesz vége, ha magától összeomlik, de ezt nem a külső válság hozza el, hanem a magyar gazdaság versenyképtelensége. Az ellenzék nem sürgeti a válságot, de készülnie kell rá, azzal pedig már elkésett, hogy saját „polgári köröket” építsen ki.

Lát-e esélyt arra, hogy az ellenzék hatékonyan tudja majd a hangját hallatni az Országgyűlésben?

Nem, erre nincs esély. A média a kormány kezében van: az országos rádiók mindegyike, a tévék túlnyomó többsége, övék valamennyi megyei napilap, így a parlamenti tudósításokban az ellenzéki megszólalások agyon lesznek hallgatva, vagy kiforgatják a jelentésüket.

De nemcsak ez a gond, hanem az is, hogy a választás megmutatta, a Fidesz mostanra olyannyira beépült a társadalom szövetébe, hogy a választók jelentős százaléka meggyőzhetetlen, ha kritizáljuk a kormányt. A 2022-es választáson az emberek a kényszereik és a vélt érdekeik alapján voksoltak, és nem az alapján, hogy mi az ország valós, hosszú távú érdeke. Ez fokozottan így volt a falvakban, de ez a fajta választói magatartás megjelent a városokban is. A kormánymédiumok hatására a választók azt hitték, hogy számukra a Fidesz ad biztonságot, ő szavatolja a békét, tartja távol a migránsokat, ő biztosítja a közmunkát, a 13. havi nyugdíjat, az adó-visszatérítést.

Az emberek azt is gondolták, hogy a Fidesztől függ a vállalkozók, illetve az alkalmazottaik megélhetése, hiszen a Fideszhez kötődő cégek nyerik el az állami megrendeléseket, így a kisvállalkozások az ő beszállítójukként juthatnak munkához, bevételhez. A választók attól tartottak, ezt mind elvesztik, ha nem a Fidesz nyer.

Budapesten és a nagyobb városokban azért ez a megfontolás kevésbé hatott…

Igen, mert a városok polgárai általában magasabb iskolai végzettségűek, és sokkalta több elhelyezkedési lehetőségük van, mint a falun élőknek, ezért kevésbé kell a hatalomtól tartaniuk, ráadásul informáltabbak, mint a vidékiek, így nem olyan könnyű őket átvágni. A fővárosi ellenzéki képviselők általában ennek köszönhetik a győzelmüket, és nem a saját politikai teljesítményüknek.

Ez rám is igaz, bár sokat dolgoztam a győzelemért, de elsősorban annak köszönhetem, hogy Pécsen is sok a kvalifikált, képzett, nyelveket beszélő választó, aki lépést tart a világgal, és aki ha nem talál helyben állást, akkor nem közmunkára vár, hanem elmegy külföldre dolgozni. Mindezzel nem azt akarom sugallni, hogy a falusiak buták, épphogy nem azok, nagyon is tisztában vannak a saját erejükkel és lehetőségeikkel, pontosan látják, hogy a hatalom egy kistelepülésen meg tud fojtani minden önálló kezdeményezést, autonómiát, ezért ki kell egyezni a hatalommal.

Ezt a félelemkeltő módszert nagyon jól kitalálta a Fidesz, illetve nem is kellett kitalálni, ez volt nálunk a két háború között, majd a szocialistának mondott rendszerben, és ez a módszer harminc éve remekül működik a szovjet utódállamokban.

Négy éve azt nyilatkozta, hogy a Fidesz csak akkor legyőzhető, ha az ellenzéki pártok – Orbán Viktor 2002-ben meghirdetett példáját követve – létrehozzák a maguk polgári köreit, amelyek aztán folyamatosan jelen vannak szinte valamennyi településen, és felvilágosítják az embereket a kormány visszaéléseiről, hatalomgyakorlásának igazságtalanságáról, és elmondják, mit akar ezzel szemben az ellenzék, és miért az lenne jó az országnak. Ezekből a körökből semmi nem valósult meg.

Ez igaz, nem tudtuk megszervezni a szabadság és az ellenzéki gondolkodás kis köreit. A vereségünkben ennek is szerepe volt.

Vagyis a győzelemhez továbbra is ez kell, ezért bele kell fogni a körök szervezésébe?

Sajnos, ezzel már elkéstünk. Egyszer majd meg kell ezt tennünk, ezt a munkát nem ússzuk meg, de most erre alkalmatlan az idő. Jelenleg az a helyzet – ezt megtapasztalhattuk a kampány során –, hogy ha egy ellenzéki politikus elmegy egy faluba vagy egy kisvárosba, és ott rendezvényt akar szervezni a helybélieknek, jó esetben egy-két ember megy el, őket meg nem kell semmiről meggyőzni, merthogy amúgy is ellenzékiek. A többiek viszont nem mernek elmenni, mert a település vezetése lebeszéli az embereket a részvételről. Ha fideszes a vezetés, azért, ha meg függetlennek mondja magát, azért, mert fél, hogy a kormány értesül az ellenzéki rendezvényről, és az önkormányzat mindjárt kevesebb állami támogatáshoz jut.

A szavai alapján az ellenzéknek nincs tere se a parlamentben, se a terepen. Akkor mit tehet az ellenzék, mi lesz a dolga?

Ki merem mondani, hogy a Fideszt most nem lehet legyőzni, ez a rendszer nem legyőzhető, ennek csak akkor lesz vége, ha magától összeomlik.

De ez a rendszer csak az államcsőd esetén ismerné el a bukását. Nem így látja?

Akkor se ismerné el, az ukránokat, az oroszokat, a szankciókat áterőltető uniót, Sorost, a migránsokat, a Covidot és a világválságot okolná, önmagát soha. Pedig egy politikai rendszer nem a válságtól omlik össze, hanem attól, hogy nem tud jó választ adni a válságra. A Fidesz rendszere erre lesz alkalmatlan. Az ő rendszerük és nomenklatúrájuk ugyanis a külső támogatásokból él. Az ország kap uniós pénzeket, ez nagyjából a GDP négy-öt százaléka, ebből finanszírozza a fejlődést. Ennek hiányában a GDP stagnált vagy csökkent volna az elmúlt tíz évben. A NER-lovagok meg abból gazdagodnak, hogy az állam folyamatosan támogatja cégeik működését, és túlárazott megrendelésekkel látja el őket.

Csakhogy az a cég, ami az állami preferálás miatt tud mindig nyerni, nem versenyképes a nemzetközi piacon. Márpedig ha a legnagyobb magyar cégek nem versenyképesek a világban, akkor Magyarország sem az. Az ország gazdasági versenyképtelenségéről vall, hogy az export nagyjából nyolcvan százalékát a multicégek itteni – európai szinten alacsony béreket fizető – üzemei produkálják, a húsz százalékot meg a mezőgazdaság hozza, ami többnyire feldolgozatlan termékeket ad el külföldön.

A NER-lovagok cégeinek csaknem nulla az exportteljesítményük, s ami különösen fájó, hogy nagyon kevés olyan magyar termék van, amely a hozzáadott értéknek köszönhetően keresett és jól megfizetett áru. Emiatt amint elfogynak az uniós támogatások, a GDP csökkenni fog, a NER-cégek pedig állami segítség és megrendelés nélkül megrogynak, leépülnek. Nem a külső válság miatt jön a csőd, hanem a magyar gazdaság versenyképtelensége miatt. A csőd konkrét időpontját nem lehet előrejelezni, attól függ, hogy sikerül-e a kormánynak újabb külső forrásokat bevonnia, illetve hogy a nemzeti burzsoázia és a polgárok mennyire türelmesek.

Egyébként ugyanez történt a rendszerváltás előtt, a hitelekből, támogatásokból élő magyar gazdaság és a versenyképtelen szocialista vállalatok külső segítség híján életképtelenné váltak. Ezt már a bukás előtt felismerték a reformkommunisták, és saját maguk építették le és döntötték meg azt a rendszert. Nem mi, MDF-esek meg az SZDSZ-esek vagy a Fidesz, a rendszer magától bukott meg, miután az oroszok nem tudták tovább finanszírozni, a Nyugatnak meg nem állt érdekében. Most is hasonló lesz a forgatókönyv: vagy a Fidesz-nomenklatúra egy része puccsolja meg a vezetést, vagy az emberek fellázadnak az elviselhetetlenül növekvő terhek miatt.

Ezek szerint az ellenzék a csődöt várja?

Nem arra várunk és főleg nem azért drukkolunk, hiszen a csőd leginkább a kisemberek életét keseríti meg. Ám ha nem várjuk, a csőd akkor is jönni fog, az ország gazdasági teljesítményéből, az állam túlköltekezéséből és eladósodásából, az inflációból egyértelműen ez következik.

Az ellenzék dolga nem az, hogy várjon a válságra, hanem hogy dolgozzon ki az elkerülhetetlenül bekövetkező válságra kezelési módokat. Hogy legyenek az ellenzéknek olyan szakemberei, akik megmondják, miképp lehet legyőzni a válságot, és ennek a szakembergárdának legyen ütőképes programja a gazdaságélénkítésre és a társadalom minden területére, így az egészségügyre, az oktatásra, a nyugdíjak értékállóságának megőrzésére, na és arra, hogy legyen terve az alkotmány széles körben elfogadott módosítására. És persze arra is figyelni kell, hogy a válságot okozó elit ne menthesse át a gazdasági és politikai hatalmát, mint az 1989–90-ben történt, ne ők legyenek a nyertesei a válság legyőzésének, hanem a kisemberek.