3 perc: Egyre kevesebb fiatal diplomázik le Magyarországon

A Budapesti Corvinus Egyetem központi épülete 2012. október 31-én

Egyre kevesebb a diplomás fiatal Magyarországon. A Lukoil elnöke a legújabb a titokzatos körülmények között meghalt orosz üzletemberek sorában. A magyar levélcsomagokat a Vajdasági Magyar Szövetség székhelyére vitte a Szerb Posta.

Az egyetemek visszakapják az állami oktatásirányítástól a jogot annak eldöntésében, hogy kit vesznek fel. A változtatások lényege kimondatlan, de egyértelmű: lejjebb viszik a belépési küszöböt a felsőoktatásba, ahová és ahol egyre kevesebben jelentkeznek és végeznek. A 25–34 évesek között nálunk a harmadik legalacsonyabb a diplomások aránya az EU-ban.

Varga Júlia, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaságtudományi Intézete tudományos tanácsadója szerint a változtatások oka a közoktatás egyre rosszabb színvonala. „Javítani kellene a középfokú oktatás minőségét, kellene valamilyen közoktatáspolitika, mert nagyon nagy a baj” – mondta lapunknak a kutató.

Sok szakember attól tart, hogy a szelektív magyar közoktatás után politikai vagy a politika által kijelölt társadalompolitikai szelekció következhet a felsőoktatásban is.

Ehhez kapcsolódóan: Hogyan szelektálnak majd a magánosított egyetemek a jelentkezők közül?

Elindult a tanév, a Vörösmarty Mihály Gimnázium több tanára nem vette fel a munkát szeptember elsején. Polgári engedetlenségi akciókkal tiltakoznak az oktatási rendszerben uralkodó lehetetlen körülmények ellen. Egy fiatal osztályfőnököt kérdeztünk, bízik-e abban, hogy hatni lehet a döntéshozókra. Erről szóló videónkat itt nézhetik meg.

Your browser doesn’t support HTML5

"Ha nem változik semmi, elhagyom a pályát" – a téren csöngettek be az iskola helyett

Moszkva és Zaporizzsja

„Mély sajnálattal jelentjük be, hogy Ravil Maganov súlyos betegség következtében elhunyt” – közölte a Lukoil szeptember 1-jén, néhány órával azután, hogy a helyi média olyan forrásokat és meg nem nevezett rendészeti tisztviselőket idézett, akik szerint az igazgatótanács elnöke kiesett az orosz főváros egyik kórházának ablakán, és meghalt. A Lukoil Oroszország legnagyobb magán-olajtársasága, és azon kevesek egyike, akik ellenzik a Kreml ukrajnai háborúját.

Ehhez kapcsolódóan: A Lukoil elnöke a legújabb a titokzatos körülmények között meghalt orosz üzletemberek sorában

A dél-ukrajnai Zaporizzsja kormányhivatala közzétett egy videót, amelyen a hatóságok egy esetlegesen bekövetkező sugárszennyezésre készülnek. Az Európa legnagyobb nukleáris reaktoraként számontartott zaporizzsjai atomerőműhöz megérkeztek az ENSZ ellenőrei.

Your browser doesn’t support HTML5

Zaporizzsjában sugárszennyezésre készülnek

Európa legnagyobb atomerőművének helyzete továbbra is komoly aggodalomra ad okot a nemzetközi közösség számára. Az orosz és az ukrán erők még mindig egymást vádolják az erőműkörnyéki támadásokkal, ami növeli a lehetséges nukleáris katasztrófa miatti aggodalmakat.

A NAÜ szakértői az erőmű fizikai kárainak felmérésére, a biztonsági és védelmi rendszerek működőképességének ellenőrzésére, a személyzet körülményeinek értékelésére és sürgős biztonsági lépések elvégzése céljából utaztak a helyszínre.

Ehhez kapcsolódóan: A harcok ellenére folytatja útját a NAÜ-misszió a zaporizzsjai atomerőmű felé

Vajdasági levélszavazatok, sorkatonaság

Megbírságolták a Szerb Posta állami vállalat közérdekű adatokért felelős illetékesét, mert nem adta ki a törvényben meghatározott módon és határidőre, kire ruházta át a Magyar Postától kapott, az áprilisi választásokkal kapcsolatos választási csomagok kézbesítését.

A Vajdasági Magyar Szövetség – amely a Fidesz meghosszabbított vajdasági keze – korábban, a választás ideje alatt azt mondta, az aktivistáik viszik ki a leveleket. Amikor kiderült, hogy ez jogellenes, és az aktivisták még zaklatják is a szavazókat, a párt elnöke, Pásztor István már tagadta, hogy a pártaktivisták a postások. Azóta kiderült, hogy a Szerb Posta egyenesen abba az épületbe szállította a magyarok levélcsomagjait, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács irodái is vannak.

Ehhez kapcsolódóan: Kiderült: a magyar levélcsomagokat egyenesen oda vitte a Szerb Posta, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség székhelye van

Európában tizennégy országban működik sorkatonaság, és három állam készül arra, hogy visszahozza. A magyar kormány nem gondolkodik rajta, legfeljebb politikai megmondóemberek nosztalgiáznak időnként a 2004-ben megszűnt sorkötelességről. Nyugalmazott tiszteket és a Honvédelmi Minisztériumot kérdeztük arról, mit mondana a sorkötelezettség mellett és ellen.

Ehhez kapcsolódóan: Szükségünk van-e a sorkatonaságra?

Amit még érdemes tudni

„Az előző válság óta nem tapasztalt jelenségek bukkannak fel a magyar hitelpiacon, komoly problémákkal néznek szembe a kisvállalkozások.” (G7.hu)

A vállalatok is kezdik érzékelni a szigorodó monetáris politika következményeit, növekszik az érdeklődés a devizakölcsönök iránt, a kkv-k kevesebb beruházással terveznek.

„Durván megnő egy szentesi társasház áramszámlája, mert telerakták a tetőt napelemmel.” (Rtl.hu)

Emiatt nagyfogyasztónak számítanak, és csak piaci áron kapják az áramot.

„A NER fontosabb volt, mint a kistérség, a beruházót sínre tették, a környék dugóba szorult.” (Népszava.hu)

Buszsávot avatott Dunaharasztiban a Palkovics-féle Technológiai és Ipari Minisztérium, bár inkább gondolkodnia kellett volna, hogy rájöjjön, talán nincs is rá szükség.

Szép napot!

Wiedemann Tamás