Hidegháborús remények és tragédiák: Samantha Smith vakációja a Szovjetunióban
Moszkvából repülővel érkezett a Krím-félszigetre Samantha. Már Szimferopol repülőterén az úttörőtáborban vakációzó gyerekek fogadták, és több mozgalmi dalt is megtanítottak neki.
Az Artekben tánccal és a karavájjal, a vendégszeretet szimbólumának számító péksüteménnyel köszöntötték az Egyesült Államokból érkezett vendéget. Mint elmondta, a szava is elakadt, amikor egy egész zenekar játszott neki, a gyerekek pedig a nevét skandálták.
Több gyereknél volt „Örülünk, hogy az Artekben találkozhatunk” feliratú hatalmas vászon. Olga Szakatova, az arteki Morszkoj gyerektábor egyik felügyelője úgy emlékezett vissza, hogy nem örült mindenki az amerikai látogatónak. Mint mondta, sokszor büszkélkedtek a táborral a külföldi vendégek előtt, és emiatt gyakran kellett mindent fényesre suvickolni, hogy a legjobb benyomást keltsék.
Samantha elmondta, hogy tetszett neki az Artekben kapott egyenruhája, meg is szerette volna tartani. Olgát azonban ez aggodalommal töltötte el, bármennyire is szimpatikus volt az amerikai lány neki: a hiányzó egyenruha árát a dolgozók béréből vonták volna le. Végül elérték, hogy az egyenruha ajándék legyen.
Samanthát meglepte a Fekete-tenger sós vize. Korábban csak édesvízi tavakban és uszodákban fürdött.
Szovjet vendéglátói a vele egykorú Natasa Kasirina gondjaira bízták az amerikai lányt. Natasa beszélt angolul, nyelvtanár édesanyjától tanulta meg a nyelvet. Hamar összebarátkozott a két lány, és a látogatás után is kapcsolatban maradtak. A 90-es évek elején Natasa és Olga is dolgozott felügyelő tanárként az amerikai Samantha Smith Táborban, amelyet Samantha édesanyja alapított. Natasa ott találkozott későbbi férjével, akivel Kaliforniában telepedtek le.
Hajókirándulás a krími partoknál az új szovjet barátokkal.
Natasa Kasirina (jobbról a harmadik) és Samantha (középen) a tábor Neptun Fesztiválján. Úszóversenyek, vízi színházi előadás szerepelt a programban. Samantha szerint sokat nevettek és viccelődtek, a végén még a tanárokat is a vízbe dobták.
Samantha elmondta, hogy sosem érezte magát egyedül, és sok barátra tett szert az Artekben.
Sokat kérdezték a táborlakók Natashát az amerikai életről. Elsősorban a ruhák és a zene érdekelte őket. Mint mondta, esténként beszéltek a háborúról és a békéről is. Mint kiderült, a táborban szinte minden gyereknek volt olyan rokona, akit a második világháborúban veszített el. Itt jött rá: mivel a háború mindent elpusztít, sosem nem szabad ismét harcolni.
Samantha és édesapja gyerekek és újságírók gyűrűjében. Az Artekban töltött utolsó napja a nyári vakáció utolsó napja is volt egyben. A táborzáró felvonulást tánc, jelmezbál és látványos tűzijáték követte.
Édesanyja elmondása szerint az utazásról érettebben tért vissza a lánya, nem hitte volna, hogy egy nyár alatt ennyit változhat. Samantha később úgy fogalmazott, a látogatás legfontosabb tanulsága számára az volt, hogy a világon élő emberek nem idegenek, hanem szomszédok.
Egy évvel halálos repülőgép balesete után egy kirándulóhajót és egy utcát neveztek el róla Artekben.