Tízből öt egészségügyi szakdolgozó elégedetlen a béremelés utáni összeggel

Egy egészségügyi dolgozó egy idős betegnek segít az egri Markhot Ferenc Kórház hospice-osztályán 2019. szeptember 18-án (képünk illusztráció)

A tavaly júliusi 18 százalékos emelés után idén márciustól átlagosan újabb húsz százalékot kaptak az egészségügyi szakdolgozók, a Független Egészségügyi Szakszervezethez (FESZ) érkező jelzések szerint azonban nem mindenki kapta meg ezt.

Tíz egészségügyi szakdolgozóból öt elégedetlen a béremelés után megkapott összeggel – közölte a szakmai érdekképviselet a hozzá érkező dolgozói jelzések alapján a Népszavával.

A cikk emlékeztet arra, amit Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár február végén, a Magyar Kórházszövetség konferenciáján mondott a béremelésről. E szerint az alapbért kell átlagosan húsz százalékkal emelni, és az alapján kiegészíteni a havi jövedelmet a pótlékokkal.

A szakszervezethez érkező jelzések szerint ugyanakkor előfordul, hogy az emelés ellenére egyáltalán nem változott valakinek a jövedelme, legfeljebb a korábbi pótlékait béresítették. A pótlékok beépítése nélkül csak öt-tíz százalékos a többlet.

A pótlékok bérbe foglalása nem béremelés, csupán technikai módosítás, hogy ne kelljen annyiféle módon számfejteni a juttatásokat – hangsúlyozta a lapnak a szakszervezet elnöke. Soós Adrianna szerint ez a hiba szisztematikusan előfordul a mostani emeléseknél. Hozzátette: a szakszervezet kezdeményezi az érintett munkáltatóknál a béremelés korrigálását a dolgozó javára

Ha egy adott egészségügyi intézménynek volt erre kerete, adhatott saját hatáskörben magasabb fizetést a szakemberhiánnyal küszködő területeken dolgozóknak, de engedélyeztetnie kellett az Országos Kórház Főigazgatósággal, amely azonban csak egy hónapra adja ki az engedélyt, vagyis minden hónapra vonatkozóan új kérelmet kell benyújtania a munkáltatónak.

Ehhez kapcsolódóan: Stockholmban dolgozó magyar orvos: Már nem a fizetés az elvándorlás oka