Az orosz haderő kamikaze drónokkal és tüzérséggel támadja Dnyipropetrovszk és Zaporizzsa régiót, miközben folytatódtak az intenzív összecsapások Donyeckben.
Valentin Reznyicsenko, a Dnyipropetrovszki terület kormányzója arról számolt be, hogy a légvédelem szerdára virradóra megsemmisítette az összes érkező pilóta nélküli repülőgépet.
„A keleti légi parancsnokság emberei remek munkát végeztek. Lelőttük mind a nyolc ellenséges drónt” – írta a Telegramon.
Majd hozzátette, hogy az inváziós erők elsősorban Nikopolt és körzetét ágyúzták, nagy károkat okozva az ott futó gázvezetékekben, lakóházakat, farmépületeket, üzleteket és irodákat rombolva le, azonban az eddigi hírek szerint senki nem sebesült meg.
Olekszandr Sztaruh, Zaporizzsja megye kormányzója hasonlókról tájékoztatott, mondván, hogy két ház teljesen megsemmisült, míg nyolc másik megrongálódott az orosz légicsapásokban. Három sebesültről tudnak, köztük egy 15 éves lányról.
Eközben az Egyesült Államok törvényhozása jóváhagyta, hogy jövő évben legalább további 800 millió dollárral fokozzák az Ukrajnának nyújtott védelmi támogatást, nagyobb mértékben, mint amit az elnök, Joe Biden kért korábban.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán leszögezte, hogy országa „sem nem bátorította, sem nem tette lehetővé”, hogy az ukrán hadsereg Oroszországban lévő célpontokat támadjon. Erről azután beszélt, hogy az előző két nap során három oroszországi légibázist is dróntámadás ért, távol az ukrán határtól.
Az amerikai diplomácia vezetője fontosnak nevezte annak megértését, hogy min mennek keresztül az ukránok az orosz agresszió miatt, és azzal vádolta meg Moszkvát, hogy fegyverként használja fel a telet az energetikai infrastruktúra módszeres pusztítása révén.
Az ukrán határtól mintegy 90 kilométerre északra fekvő, oroszországi Kurszk vezetése fényképeket tett közzé arról, amint fekete füst gomolyog a közeli repülőtér felett, ahol a kormányzó szerint dróncsapás következtében kigyulladt egy olajtartály.
Ehhez kapcsolódóan: Ukrajna nagy hatótávolságú rakétákkal használja ki a hézagokat az orosz légvédelembenBár Ukrajna közvetlenül nem vállalta magára a három támadás egyikét sem, egy névtelenséget kérve nyilatkozó, magas rangú kijevi tisztségviselő azt mondta a The New York Times című lapnak, hogy ezen drónokat hazája területéről indították.
Mint közölte, legkevesebb két repülőgépet megsemmisítettek az egyik orosz támaszponton, míg több másikban károk keletkeztek.
Olekszij Aresztovics ukrán elnöki tanácsadó kiemelte: a Szaratov megyei létesítmény, amelyet hétfőn támadás ért, jelenleg Oroszország egyetlen olyan katonai repülőtere, amely teljes mértékben alkalmas az ukrajnai energetikai létesítmények pusztítására többször is használt bombázók indítására.
„Mindez nehezíti az Ukrajna elleni műveleteiket. A tegnapi ’sikertelen dohányzásuknak’ köszönhetően rendkívül nagy eredményt értünk el” – jelentette ki, a Kreml azon korábbi állításait gúnyolva, amelyek szerint egy nem megfelelő elnyomott cigaretta okozott robbanásokat az egyik bázisukon.
Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes arról számolt be, hogy heves harcok zajlanak a keleti Donyeck régióban, az ellenség ide fókuszálja most háborús erőfeszítéseit, azonban nem tudnak áttörni.
„Meg kell értenünk, hogy amikor ideiglenesen megszállt területeket szabadítunk fel, az győzelem. És amikor szilárdan tartjuk az állásainkat és nem engedjük be az ellenséget, az is győzelem” – fogalmazott.