Újabb orosz dróntámadások Kijevben

Az emberek szeptember 29-én kiürítették romos otthonukat az irányított bombákkal végrehajtott orosz támadás után

Eközben Vlagyimir Putyin megerősítette, hogy Oroszország továbbra is elkötelezett eredeti háborús céljai elérése mellett.

Szerhij Popko, a kijevi katonai közigazgatás vezetője arról számolt be, hogy vasárnap éjszaka az inváziós erők újabb támadást indítottak az ukrán főváros ellen. A légvédelem megsemmisítette a pilóta nélküli repülőgépek és rakéták több hullámát, nem keletkezett jelentős kár a lelőtt eszközök lehulló roncsai miatt, és áldozatokról sem érkezett jelentés. Szeptemberben ez volt a tizedik orosz légicsapáshullám Kijev ellen.

Vasárnap óta négy ember vesztette életét az ellenséges bombázásban a Donyecki, a Herszoni, a Zaporizzsjai, a Harkivi és a Dnyipropetrovszki területen, harmincheten pedig megsebesültek.

Herszonban a kritikus infrastruktúrát vették célba, megrongálva egy gázvezetéket és egy közigazgatási épületet. Mikolajivban tűz ütött ki egy kritikus fontosságú létesítményben. A károk pontos mértéke nem ismert egyelőre, és áldozatokról sincs hír.

Ehhez kapcsolódóan: Az oroszországi Tatárföld és Baskíria különösen nagy árat fizet az ukrajnai háborúért

Oroszország hétfőre virradóra hetvenhárom drónt és három rakétát lőtt ki Ukrajnára, ebből hatvanhat drónt és egy rakétát leszedett a légvédelem. Eközben az orosz elnök a négy, részben megszállt ukrajnai terület annektálásáról szóló, 2022-es döntés második évfordulóján megerősítette, hogy a Kreml elkötelezett háborús céljai elérése mellett. „Az igazság a mi oldalunkon áll. Minden kitűzött célt el fogunk érni.”

Your browser doesn’t support HTML5

Ukrainian Woman Rescued After Russian Bombing

A nemzetközi közösség azóta sem ismeri el ezeket a területeket Oroszország részeként, az ENSZ is több határozatában kiállt Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett.

Ehhez kapcsolódóan: Orbán Balázs: ’56 tanulsága, hogy nem tanácsos felvenni a harcot az orosz agresszióval szemben

A Nyugat a háború kezdete óta töretlenül támogatja Ukrajnát, annak ellenére, hogy sokan attól féltek, hogy társadalmaiban egyfajta Ukrajna-fáradtság fog kialakulni, valamint a Kreml is nagy erőkkel dolgozik az egység gyengítésén.

Az ukrán fegyveres erők sikerrel megakadályozták, hogy a megszálló orosz hadsereg teljesen elfoglalja Luhanszkot, Donyecket, Herszont és Zaporizzsját.

Your browser doesn’t support HTML5

Ukrainian Rescuers Record Deadly Russian Drone Attack

Ukrajna augusztusban váratlan hadműveletet indított Oroszország határ menti területén, Kurszkban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint ennek célja, hogy jobb pozíciókat érjenek el az esetleges béketárgyalásokon.

Putyin beszédében megismételte a Kreml invázióval kapcsolatos narratíváját, azt hangoztatva, hogy egy „neonáci diktatúra” eltávolításán dolgoznak, továbbá megkérdőjelezte az ukrán nemzet létét, illetve azzal vádolta a „nyugati eliteket”, hogy gyarmattá akarják tenni Ukrajnát, és hogy ellenségesek „mindennel szemben, ami orosz”.