A Kreml elleni májusi dróncsapást követő, Kijev elleni orosz légitámadások arra kényszerítették Irinát, Szvitlanát és Olját, hogy az ukrán nyelvre történő átmenet órájukat a nemzeti operával szembeni kávézóban tartsák a szokásos közeli hely helyett, amelyet a légiriadó miatt bezártak.
A három nő, aki Szevasztopolból, Enerhodarból és Donyeckből – az Ukrajna déli és keleti részén fekvő, az orosz agresszió különböző szakaszaiban megszállt városokból – érkezett, kilencven percet töltött együtt több mint egy tucat diákkal. A tanulók többsége nő, szintén kitelepített, és azért gyűltek össze, hogy feljavítsák ukránnyelv-tudásukat, vagy – ahogy egyesek mondták – kitörjenek az orosz nyelv béklyójából.
Irinának van egy fia, aki az ukrán hadseregben szolgál. A nő elhagyta szülőföldjét, a Krímet, mint mondta, azért, mert „nem tudtam a hazánkat rakétákkal lövő fekete-tengeri flotta mellett élni”. Azért akar ukránra váltani, hogy „megszabaduljon a bűntudattól”.
Szvitlana mindössze két hónapja érkezett Kijevbe. Férje Enerhodarban maradt, ahol a zaporizzsjai erőműben, Európa legnagyobb atomerőművében dolgozik, amelyet az oroszok inváziójuk kezdetén foglaltak el. Az asszony ukránul tanul, hogy „elfelejtse a megszállás hónapjait”.
Olja 2014-ben hagyta el Donyecket, abban az évben, amikor a Moszkva által szított szeparatista háború kitört a régióban és a szomszédos Luhanszkban. Azt remélte, hogy néhány hónapon belül visszatérhet. Most, hogy már nyolc éve él távol donbászi otthonától, ukrán nyelvre vált, mert úgy döntött, hogy „a jövőre összpontosít”.
Milliónyi hasonló történetből áll össze az orosz nyelv használatától való leggyorsabb elfordulás Ukrajna legújabb kori történelmében. A 2017-es 49 százalékról 2022-re 58 százalékra nőtt azoknak az ukránoknak a száma, akik mindennapi életükben kizárólag vagy leginkább az ukrán nyelvet használják, az orosz nyelvet többségében használók esetében pedig 26 százalékról 15 százalékra csökkent az arány – derül ki Volodimir Kulik neves ukrán politológus és a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet 2022 decemberében készített tanulmányából.
A tendencia még erősebb a közszférában: 68 százalék választja az ukrán nyelvet, és csak 11 százalék az oroszt munkahelyén és az oktatás során. Az átállás az ország déli és keleti részén a legjelentősebb, ahol hagyományosan inkább oroszul beszélnek, mint Nyugat- és Közép-Ukrajnában, ahol az ukrán nyelvre való átállás a megszállókkal szembeni ellenállás széles körben elterjedt szimbólumává vált.
A számok mögött meghúzódó valóság az ukrán kétnyelvűség jellege miatt összetett, mivel passzívan szinte mindenki ismeri az ukrán és az orosz nyelvet is, sokan beszélik a keveréküket, a surzsikot, valamint vannak, akik a kisebbségi nyelveket, így a krími tatárt vagy a magyart beszélik, továbbá vannak új tendenciák. Például az ötmilliós menekült ukrán népesség külföldön új nyelvi gyakorlatot alakít ki.
Miközben sok ukrán továbbra is mindkét nyelvet használja a mindennapi életben (annak ellenére hogy az oroszországi invázió haragot gerjesztett Oroszországgal szemben), Ukrajnában mindenhol érzékelhető az oroszról az ukránra való gyors átállás: az utcán, a közösségi médiában, a könyvesboltokban és – ami talán a legfontosabb – a magánéletben.
Ukrajnában sokan ünneplik a folyamatban lévő nyelvváltást, de a folyamat, amelyet felgyorsítottak Oroszország újabb kísérletei az ukrán kultúra eltörlésére és a megosztottság felszítására a megtámadott országban, korántsem fájdalommentes.
A tiszta fogalmazás nyelve
„Az Orosz Föderáció a gyilkosok és nemi erőszakolók szövetségi állama, amely az orosz ajkú lakosság védelmére hivatkozva hadat üzent a hazámnak – mondta a Szabad Európának Volodimir Rafejenko donyecki születésű ukrán író. – A puszta létezésemet használták fel arra, hogy igazolják a háborújukat.”
A donbászi konfliktus kezdete óta Vlagyimir Putyin orosz elnök többször is hamisan vádolta Kijevet azzal, hogy népirtást hajt végre a régió orosz ajkú lakossága ellen. Rafejenko, a kizárólag orosz nyelven író regényíró és költő, aki pályafutása nagy részében az orosz irodalmi élet része volt, egészen másként emlékszik vissza az orosz nyelv helyzetére szülőföldjén.
„A szüleim és a nagymamám oroszul beszélt, ahogy mindenki más körülöttem. Húszéves koromra kívülről tudtam Dosztojevszkijt és Csehovot, orosz filológusnak tanultam, és soha nem gondoltam, hogy aktívan fogom használni az ukrán nyelvet, amíg 2014-ben egy Donyeckből Kijevbe tartó vonaton nem találtam magam, miután a városomat elfoglalták a szeparatisták” – mondta gúnyosan az Oroszország által támogatott erőkre és egyes esetekben orosz csapatokra utalva, amelyek elfoglalták a Donbász egyes részeit, miután Moszkva szeparatizmust szított Kelet- és Dél-Ukrajnában.
Volodimir Rafejenko ukrán író (archív fotó)
A 2014-ben kitört háború arra késztette a most 53 éves Rafejenkót, hogy megszakítsa kapcsolatait az orosz irodalmi világgal.
Megírta 2017-es sikeres regényét, a Napok hossza: egy városi ballada című művét, amely a szürreális donbászi Z város életét mutatja be keserű iróniával – maga a Z betű 2022-ben kapott új jelentést az orosz agresszió egyik jelképeként.
Az író elmagyarázta, hogy akkoriban kétnyelvű szerzőként pozicionálta magát. 2019-ben jelent meg első ukrán nyelvű regénye, a Mondegreen: Dalok a halálról és a szerelemről című könyve, amely az emlékezet, a nyelv és az identitás kérdéseit feszegeti egy donbászi menekült történetének prizmáján keresztül.
A 2022. február 24-i teljes körű orosz invázió idején az addigra Donyeckből elmenekült Rafejenko egy Bucsa és Kijev közötti faluban élt, amely hamarosan orosz megszállás alá került – erre az időszakra nem akar visszaemlékezni.
„Február 24. óta kísért egy rögeszmés gondolat, hogy haza akarok menni – mondta, majd egy kis szünetet tartott, mielőtt hozzátette volna: – De nincs otthonom.”
Rafejenko esküszik, hogy soha többé nem tér vissza az „obszcén” és „kompromittált” orosz nyelvhez sem írásaiban, sem a köz- és magánéletben. „Talán az orosz nyelv teljes elutasítása többet mond el a traumámról, mint bármilyen átfogó filozófiai gondolat – mondta, hozzátéve: bárhogy is próbálkozik, nem tud teljesen elszakadni a könyvektől, amelyeket olvasott, és attól az élettől, amelyet élt. – Ez a személyiségem része; velem együtt el fog pusztulni.”
Egy másik nyelvre váltani hosszú, fáradságos és néha kimerítő folyamat neki mint írónak – mondta az asztalán hat szótárt tartó Rafejenko –, de ez egy „önterápiás erőfeszítés, amely eredménnyel jár”.
„Az ukrán új lehetőségeket nyit meg, és arra kényszerít, hogy nyíltan beszéljek – mondta. – Ez a tisztaság nyelve, amely lehetővé teszi, hogy felelősséget érezzünk magunkért és a világért.”
„Birodalmi maradvány”
Bár az ukrán nyelvre való önkéntes áttérés – mint Rafejenko vagy a kijevi nyelvtanfolyamon részt vevő nők esetében – mostanában egyre nagyobb teret nyer, egy nagyobb folyamat része, amelynek dinamikája alulról felfelé és felülről lefelé egyaránt érvényesül.
A közvéleményt januárban emlékeztették erre, amikor a Kijev-Mohila Akadémia, Ukrajna egyik legrégebbi és legelismertebb egyeteme betiltotta az orosz nyelv használatát a területén. Az egyetemen több mint harminc éve ukránul és angolul folyik az oktatás, így az új tilalom a diákok, tanárok és az adminisztráció közötti magánbeszélgetésekre vonatkozott.
„Nem számítottunk arra, hogy ilyen visszhangot fog kiváltani – mondta a Szabad Európának Szerhij Kvit, az egyetem elnöke, utalva a közösségi médián végigsöprő támogató és kritikus reakciók hullámára. Mint mondta, a tiltást egyértelműen támogatták az egyetem valamennyi tagozatának képviselői, és nem irányoz elő semmilyen büntetést: – Ez a vállalati kultúránk kifejeződése, amely elsősorban az újonnan érkezőknek szól.”
Az ukrajnai Kijev-Mohila Akadémia
A Kijev-Mohila Akadémián megkérdőjelezték a tiltás jogszerűségét, amely azonban nem terjed sokkal messzebb, mint a jelenlegi ukrajnai nyelvpolitika. Egy 2019-es törvény kötelezővé tette az ukrán nyelv használatát a közélet számos területén, így a közigazgatásban, az oktatásban, a médiában, sőt az éttermekben és az üzletekben is. A 2022. februári nagyszabású invázió után további korlátozásokat vezettek be az orosz könyvekre és zenére.
Kvit szerint a tilalmat annak a kárnak az összefüggésében kell vizsgálni, amelyet a folyamatban lévő háború ró az ukrán kultúrára és a Kijev-Mohila Akadémiára. „Az egyetem diákjainak és oktatóinak egy része a megszállt területeken él. (…) Néhányan csatlakoztak a hadsereghez. Az invázió kezdete óta tizenegy diákot és végzőst öltek meg” – mondta. Az egyetem régi épületeiben a XVII. századból származó folyosók falait olyan plakátok borítják, amelyek katonai képzésre buzdítják a diákokat.
Az irodalomkritikusként is tevékenykedő Kvit számára a jelenleg zajló háború „az ukrán nemzet és múltú, évszázados elnyomásának újabb fejezete”. Szerinte az orosz nyelvnek nem lenne szabad jelen lennie Ukrajnában, „birodalmi maradványnak” és „az orosz állam fegyverének” nevezte.
Ugyanakkor megjegyezte, hogy a tiltás ellenére maradtak orosz könyvek az egyetem könyvtárában. „Meg kell védenünk magunkat, de nem fogunk könyvet égetni. Mi nem vagyunk oroszok, politikai kultúránk központi elemének tekintjük a szabadságot” – mondta.
„Nyelvgyilkosság”
Ukrán tudósok szerint az ukrán könyvek – pontosabban az óegyházi szláv nyelv ukrán változatában írt könyvek – első elégetésére 1627-ben került sor, abban az időszakban, amikor az orosz és az ukrán nyelv külön nyelvként kezdett fejlődni. Azt mondják, hogy Filaret moszkvai pátriárka elrendelte a Kijevben a cirill írás népi változatában kiadott didaktikus evangéliumok elégetését, hogy biztosítsa Moszkva monopóliumát a nyomtatásban.
A Kijev-Mohila Akadémia látogatói a főváros történelmi Podil kerületében, az egyetem mellett elhelyezett emléktábláról értesülhetnek erről. Kijev történelmi belvárosában tavaly nyáron és ősszel helyeztek el ilyen emléktáblákat a Linguicide (Nyelvgyilkosság) nevű emlékprojekt aktivistái, amelynek célja, hogy nyomon kövessék, amit a kezdeményezők a birodalmi Oroszország és a Szovjetunió manipulációjának neveznek.
Az Ukrajna feletti orosz politikai uralom évszázadai során – az ukrán értelmiség nemzedékeinek ellenkezése közepette – széles körben a hatalomhoz és a társadalmi státuszhoz kapcsolódó „magasabb rendű” nyelvnek állították be az oroszt, míg az ukránt a vidék „alantas” nyelveként jellemezték.
A legutóbb elhelyezett emléktáblán a 2022-es évszám szerepel. A tábla a ruszifikációs politikának van szentelve, amelyet Kijev és a szemtanúk szerint Oroszország a megszállt területeken folytat – beleértve a múzeumok kifosztását, a kulturális műtárgyak ellopását, az ukrán emlékművek lerombolását, az orosz kulturális és történelmi személyiségek szobrainak újbóli felállítását, valamint az iskolai oktatás ruszifikálását.
Kukába velük!
Mindez nem marad válasz nélkül.
A Szjajvo Knyihi, Kijev egyik legrégebbi és legnagyobb könyvesboltja hetente mintegy két tonna orosz nyelvű könyvet gyűjt össze, és elszállítja újrahasznosításra. A pénzt az ukrán hadseregnek adományozzák.
„Voltak hetek, amikor mintegy hét tonnát gyűjtöttünk, naponta többször is ki kellett hordanunk a könyvekkel teli dobozokat” – mondta a Szabad Európának Hlib Malics, a könyvesbolt 27 éves igazgatója.
Hlib Malics, a Szjajvo Knyihi könyvesbolt igazgatója és Anasztaszija Hazova, az üzlet sajtóreferense az újrahasznosításra előkészített orosz könyvek előtt
Malics szerint az, hogy az orosz nyelvű könyvgyűjteményüket újrahasznosításra elhozó emberek különböző korosztályokból kerülnek ki és sokféle háttérrel rendelkeznek, azt tükrözi, hogy egyre több ukrán egyetért abban, hogy minden orosz tartalom haszontalan és potenciálisan veszélyes Ukrajnára nézve.
Az orosz nyelv mégis megőrizte státuszának egy részét Ukrajnában, részben azért, mert világszerte mintegy 258 millió használójával a kulturális javak – például a televízió, a zene vagy a könyvek – olyan piacán működik, amely jóval nagyobb, mint az ukrán.
Ukrajnán belül ez az egyensúlyhiány a Szovjetunió 1991-es összeomlása óta fokozatosan változik. A közelmúltban azonban az orosz tartalmakra vonatkozó korlátozások és az ukrán nyelv felé történő országos elmozdulás miatt az ellentétes helyzet kezd az új status quo állapotává válni.
Ennek a változásnak látható jelei a Kijevben a háború ellenére felbukkanó, divatos független könyvesboltok. Találhatunk népszerű kortárs ukrán szerzőktől – mint Szerhij Zsadan vagy Okszana Zabuzsko – könyveket, ukrán klasszikusok új kiadásait, ma már nagyon keresett történelemkönyveket és egyre több külföldi irodalmi mű ukrán fordítását.