EU-riporter

Orbán Viktor politikai kommunikációját gyakran jellemzik harcias, militarista kifejezések, egyik kedvenc szófordulata például az, hogy „csapataink harcban állnak”. A magyar miniszterelnök tizenkét éve tulajdonképpen szüntelen küzdelmet folytat az ellen, amit ő és kommunikációs csapata leegyszerűsítően Brüsszelnek nevez. Váltakozó eredménnyel, mégis az a benyomás alakult ki szinte mindenkiben, hogy a magyar vezető előbb-utóbb mindig elérte célját, amelyet annak idején saját maga az illiberális demokrácia építésében jelölt meg.

A bizottság vasárnapi javaslata a Magyarország ellen indított eljárás folytatásáról az eddigi legnagyobb visszavonulás, amit a magyar kormány a tizenkét éve tartó háborúban végrehajtani kényszerül. Brüsszel szempontjából pedig az eddigi legnagyobb siker abban az évtizedes erőfeszítésben, amely a magyar jogállamiság helyreállítására irányul. Azt csak a jövő fogja eldönteni, hogy tényleges és fenntartható fordulatról vagy csak egy kérészéletű epizódról van szó.

Rövid pórázon

A döntés részleteiben és körülményeiben elmélyülve ugyanakkor erősen valószínűsíthető, hogy a bizottság olyan rendszert kényszerítene a magyar kormányra, amely ha nem is tenné teljesen lehetetlenné, de nagyon megnehezítené az uniós költségvetési pénzekkel való visszaélést úgy, hogy annak ne legyenek következményei. Ráadásul Brüsszelben olyan pókhálót szőttek, amely a feltételrendszerről szóló eljárás lezárását követően is rövid pórázon tartja majd a magyar hatóságokat, gondoskodva arról, hogy ne lehessen büntetlenül visszafordítani a bevállalt reformokat.

Ahhoz, hogy így alakult a helyzet, két tényezőnek a kormány szempontjából szerencsétlen találkozása kellett. Az egyik az a rendelet és eljárás, amely indokolt esetben pénzelvonással sújthatja a jogállami elvektől való eltérést, főleg a korrupciót. Johannes Hahn költségvetési biztos sajtótájékoztatóján meg is jegyezte, hogy látványosan akkor változott meg a magyar kormány hozzáállása, amikor Brüsszel július végi szándéklevelében elétárta a jogsértés várható anyagi következményeit, a 2021 és 2027 közötti uniós pénzügyi transzferek durván egyötödét. Budapest egészen addig minden vádat cáfolt és visszautasított.

Ehhez kapcsolódóan:

Próbaidőre bocsátja Magyarországot javaslatával a Bizottság

Megtalálták Orbán gyenge pontját?

Most sokan gondolják azt EU-szerte, hogy no lám, mennyire igazuk volt, hogy Orbán Viktort csak a pénzzel lehet sarokba szorítani. Ez igaz, de az eljárás önmagában kevés lett volna ahhoz, hogy a magyar miniszterelnök beadja a derekát. Ehhez arra is szükség volt, hogy a kormányt a tizenkét év során először cserben hagyja „legendás szerencséje”, ahogy egy brüsszeli forrás lapunknak megjegyezte. Az évek óta tartó laza monetáris és költségvetési politika, az energiaválság, majd az ukrajnai háború nyomán tökéletes vihar kezdett kibontakozni a magyar gazdaság felett vágtató inflációval és az egyre gyengülő forinttal. Ennek egyik oka, hogy a pénzpiacok beárazták a geopolitikai kockázatokat, alaposan megnehezítve a kormány számára, hogy az adósság elszállása nélkül a piacról finanszírozza magát.

A stabilitás záloga egy pozitív üzenet, és ez nem más, mint a megegyezés az Európai Bizottsággal, ami megnyithatja az utat a várva várt pénzügyi források felé. A két folyamat – egyfelől az uniós jogállamisági mechanizmus, másfelől a drámaian romló gazdasági körülmények – egy ponton összeért, nem hagyva más választást Budapestnek, mint hogy elfogadja a felkínált alkut.

Bizonyára lesznek nem is kevesen, akik ezután is fanyalogni fognak, azt kifogásolva, hogy Orbán végül mégis „elfuthat majd a pénzzel”. Erre legalább három válasz van. Egy: ha így is lesz, azért meglehetősen drága politikai árat fog fizetni. Olyan árat, aminek néhány hónapja még a töredékét sem volt hajlandó elfogadni.

Kettő: az uniós szankciókat éppen azért hozták létre, hogy elrettentő erővel bírjanak, és ne kelljen alkalmazni, és ami még fontosabb: kicsikarják a kívánt változásokat. Ilyenformán az eljárás célja nem Orbán és a NER megbüntetése volt, hanem a hibás és törvénytelen gyakorlatok megszüntetése és az uniós pénzek rendeltetésszerű felhasználásának biztosítása. Még nem tartunk itt, de jól láthatóan ebbe az irányba halad a folyamat.

Három: ha Orbán Viktor nem is egyenlő Magyarországgal, különválasztani sem lehet teljesen a kettőt. Ezért a pénzmegvonás az egész országot érintené, így senkinek sem állhat az érdekében.

Ehhez kapcsolódóan:

2060-ig tartó Fidesz-kormányzásról is beszélt Kötcsén Orbán Viktor

Hosszú távra szól

És bár a testületnél is sokan fenik a fogukat a magyar kormányra, az Európai Bizottságnak egyetlen célja lehetett az eljárással: az unió pénzügyi érdekeinek védelme. Ha ezt biztosítva látja, javasolni fogja az eljárás lezárását. A történet azonban itt még nem ér véget. A Brüsszel által javasolt megoldás ugyanis huzamosan intenzív megfigyelés alá helyezné Magyarországot jóval az eljárás lezárása után is. Ha visszalépést vagy erre irányuló kísérletet tapasztal, elvileg bármelyik pillanatban újraindíthatja a procedúrát.

Egy további nyomásgyakorlási eszköz lesz az Európai Bizottság kezében az eljárás keretében tett magyar vállalások kulcsfontosságú elemeinek beemelése a helyreállítási tervben rögzítendő mérföldkövek közé. Ezek egyike az egyszereplős pályázatok arányának csökkentése. Ha a mérföldkövekben kitűzött célok nem teljesülnek, a kifizetésekre sem kerülhet sor – mutatnak rá a testületnél. Végezetül a kormánynak az eljárás lezárását követően is háromhavonta tájékoztatnia kell majd a bizottságot a vállalt intézkedések végrehajtásáról.

Az idő majd megmutatja, mennyire szilárd és kijátszhatatlan védőhálót sző most Brüsszel Magyarországon az uniós pénzek köré. De még ezután is maradnak majd kérdőjelek, így az, hogy mennyire tudja majd függetlenül végezni a tevékenységét a közbeszerzéseket felügyelő Integritási Hatóság a magyar környezetben. Aztán működőképes lesz-e egy olyan hibrid rendszer, amelyben az uniós pénzeket különleges óvintézkedések és szabályok védik, a hazai költségvetési pénzeket viszont nem? A magyar kormány egyébként bizonyos esetekben, ott, ahol az uniós és a nemzeti pénzek érintkeznek egymással, az új szabályok alkalmazására a magyar közbeszerzésben is kötelezettséget vállalt.

Ursula von der Leyen annak idején az ígérte, hogy egyetlen ügy sem marad következmények nélkül. Ennek tükrében is érdekes, hogy a csomag már nem tartalmazza az agrárföldek árverése körüli anomáliákat, amelyek a korábbi bizottsági anyagokban még fajsúlyosan szerepeltek. Brüsszelben talán úgy gondolták, hogy ennek bizonyításához hosszabb idő kellett volna. Ez nem jelenti azt, hogy valamikor a későbbiekben nem porolják majd le a dossziét.

A javaslat egyértelműen november 19-ét jelöli meg határidőként a magyar kormánynak a vállalások zömének teljesítésére. „Magyarországon pontosan értik, hogy teljesíteniük kell” – szögezte le vasárnap Johannes Hahn, az EU költségvetési biztosa.

Ehhez kapcsolódóan:

A korrupció az EU első számú közellensége

A magyar kormány tizenhét vállalása

1. Az uniós források végrehajtásával kapcsolatos jogsértések és szabálytalanságok megelőzésének, feltárásának és kijavításának megerősítése az újonnan létrehozott Integritás Hatóság révén;
2. a Korrupcióellenes Munkacsoport létrehozása;
3. a korrupcióellenes keret erősítése;
4. az uniós támogatás közérdekű vagyonkezelő alapítványok általi felhasználása átláthatóságának biztosítása;
5. a közhatalom gyakorlásával vagy a közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmények esetén alkalmazandó külön eljárás bevezetése;
6. az audit- és ellenőrzési mechanizmusok megerősítése az uniós támogatás megfelelő felhasználásának biztosítása érdekében;
7. az uniós forrásokból finanszírozott egyajánlatos közbeszerzési eljárások arányának csökkentése;
8. a nemzeti költségvetésből finanszírozott egyajánlatos közbeszerzési eljárások arányának csökkentése;
9. jelentéstételi eszköz kialakítása az egyetlen ajánlattal lezárt közbeszerzési eljárások ellenőrzésére és bejelentésére;
10. az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer fejlesztése az átláthatóság fokozásáért;
11. a közbeszerzések hatékonyságát és költséghatékonyságát értékelő teljesítménymérési keretrendszer kidolgozása;
12. cselekvési terv elfogadása a közbeszerzési verseny szintjének fokozása érdekében;
13. a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak nyújtandó, a közbeszerzési gyakorlatokról szóló képzés;
14. támogatási rendszer kialakítása a mikro-, kis- és középvállalkozások közbeszerzésben való részvétele költségeinek megtérítésére;
15. az Arachne – a bizottság kockázatértékelési eszköze – alkalmazása;
16. az OLAF-fal való együttműködés megerősítése;
17. jogszabály elfogadása a közkiadások fokozott átláthatóságának biztosítása érdekében.

Ehhez kapcsolódóan:

Ukrajna korrupcióellenes ügyészt nevezett ki az EU kérésére

Macron francia elnök nemrég az EU-csatlakozásra váró országok párhuzamos közösségéről beszélt. Mindez klasszikus újragondolása a kétsebességű Európa nevű elképzelésnek, amely szerint a kontinens különböző szintű uniós integrációt élvező országok gyűrűiből állna, epicentrumban az eurózónával.

Ez egy olyan gondolat, amely valószínűleg nem fog megvalósulni, mivel túl nagy az ellenállás vele szemben, nemcsak az EU-n kívül, hanem döntően a klubon belül is.

Az EU igazi előszobája az uniós csatlakozási folyamat, és valószínűleg az is marad. Mivel Georgia, Moldova és Ukrajna most már hivatalosan is kérelmezte a blokkhoz való csatlakozást, ez egyre nyilvánvalóbbá válik.

Ám miközben Macron új európai politikai architektúrákról szóló elmélkedései talán messze elrugaszkodnak a céltól, egy másik, látszólag ellentmondásos dologban teljesen igaza van: évtizedekbe telik, amíg egy olyan ország, mint Ukrajna (és e logikát követve Georgia és Moldova) csatlakozik az EU-hoz.

Ez annak ellenére van így, hogy az ukrán nép hősies küzdelmet folytat, és a világ sok országában széles körű szimpátiát élvez, beleértve az uniós államok polgárait, akik támogatják, hogy egy nap taggá váljon.

A keserű igazság azonban továbbra is keserű igazság: egyetlen ország sem lépett be a blokkba pusztán érzelmi megközelítés alapján.

Évekig tartó, fáradságos politikai és gazdasági reformokra, az ország újjáépítéséhez szükséges eurómilliárdokra és mind a huszonhét EU-tag jóindulatára szükség van az út során – és ez nem mindig lesz meg. Egy olyan ország számára, amely háborúban áll, gazdasága és ipari bázisa romokban hever, és amelyet vérszomjas szomszédja meg akar semmisíteni, lehetetlennek tűnhet a feladat.

Ehhez kapcsolódóan:

Kik azok a vezetők, akik ellátogattak Ukrajnába?

Kijevnek jó lesz vigyázó szemét a Nyugat-Balkánra vetnie

Még egy jóindulatú demokrata hirtelen és meglehetősen valószínűtlen felbukkanása a Kremlben sem fogja Kijev Brüsszelbe vezető útját évtizedekről évekre rövidíteni.

Hogy ez mennyire fárasztó menetelés lesz, azt jól példázza a tagságban reménykedő nyugat-balkáni országok helyzete.

Igen, a földrajzi összehasonlítások általában nem igazságosak, és a politikai, történelmi és gazdasági kontextus is nagyon eltérő, de túl sok olyan párhuzam van, amelyet egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A legszenvedélyesebb érv amellett, hogy Ukrajna gyorsított ütemben kapjon tagságot, az a hősies áldozat, amelyet az ukránok az orosz megszállókkal szembeni harcban hoztak. Nemcsak a saját nemzetükért harcolnak, hanem mindazért, amit a Nyugat valójában képvisel.

Ez mind igaz, de ez igaz volt Bosznia-Hercegovinára és Koszovóra is. Ők is láttak mészárlásokat, háborús bűnöket, emberiség elleni bűncselekményeket, és lenyűgöző sztoicizmust és hősiességet tanúsítottak, hogy népként és nemzetként túl tudják élni.

Mindez azonban nem sokat segített nekik az uniós tagsági törekvésükben, mivel Szarajevó és Pristina továbbra is csak potenciális tagjelölt országként őrlődik.

Érvelhetnénk azzal, hogy ez nagyon problematikus helyzetüknek köszönhető, mivel Koszovót még mindig nem ismeri el néhány EU-tagállam, Bosznia pedig rosszul működő politikai berendezkedésével nem tudott eleget tenni a követelményeknek.

Milyen Ukrajna jön ki valójában ebből a háborúból?

Melyik Ukrajna jelentkezik egyáltalán? Az egész Nyugat támogatja az ország területi integritását, beleértve a Krímet és Donbászt is, de mekkora az esélye most, az elkövetkező hónapokban és években annak, hogy a kijevi kormány politikai ellenőrzést szerezzen e területek felett?

Ugyanezeket a kérdéseket fel lehet tenni Moldovának és Georgiának is szakadár régióik kapcsán. És ha ezekre a kérdésekre nincsenek egyértelmű válaszok, akkor nehéz elképzelni az uniós tagság lehetőségét, mivel Moszkva továbbra is arra fogja használni a megszállt régiókat, hogy a befolyási övezetéhez láncolja a triót.

De a párhuzamok itt nem érnek véget. Miközben a nyugat-balkáni országokban jelentős problémák vannak, többek között korrupció, rosszul működő igazságszolgáltatás, sőt közvetlen állami bekebelezés is (olyan dolgok, amelyek a keleti EU-tagságra pályázó trióban is létező jelenségek), az igazság az, hogy a másik ok, amiért ez a régió még nincs az EU-ban, hogy a klubban sokan eleve nem rajonganak értük.

Alig egy évvel ezelőtt néhány uniós tagállam még azt is megkérdőjelezte, hogy a legutóbbi nyugat-balkáni csúcstalálkozó nyilatkozatában szerepeljen-e a bővítés szó. A február 24-i orosz inváziót megelőzően minden felvetést, hogy Georgia, Moldova és Ukrajna egy napon csatlakozhatna a klubhoz, néhány nyugat-európai ország mindig lesöpört.

Bár az utóbbi hónapokban talán több szimpátia mutatkozott, de jelzésértékű volt, hogy még azelőtt, hogy az uniós vezetők Versailles-ban tárgyaltak volna a kérdésről, nagyrészt a kelet-közép-európai EU-tagállamok voltak azok, amelyek lelkesebbnek mutatkoztak, hogy megnyissák a kaput a trió vagy legalábbis Ukrajna előtt.

Ehhez kapcsolódóan:

Brüsszeli blog: Szerbia, az EU vakfoltja

Bővítésblokkolás, engedmények kicsikarására

És akkor még nem is érintettük azt a kérdést, hogy más ügyek hogyan térítik el eme országok EU-ba vezető útját. Van egy nyugat-balkáni példa is – Észak-Macedónia –, amely vitathatatlanul a Nyugat-Balkán sztárja volt az elmúlt években. Franciaország és Bulgária is blokkolta az ország előrehaladását. Szófia esetében a Szkopjéval közvetlenül összefüggő kérdések, Párizs esetében pedig általában a bővítés miatt.

Miért hiszik, hogy ez nem fog megtörténni Ukrajnával? Az, hogy Törökország blokkolja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását (és a horvát elnök fenyegetése, hogy szintén ezt teszi), megmutatta: minden bővítési folyamat tökéletes lehetőség engedmények kicsikarására.

Amikor tehát az Európai Bizottság a jövő hónap elején véleményt nyilvánít Georgia, Moldova és Ukrajna uniós pályázatáról, számítsunk némi hezitálásra. Könnyen lehet, hogy a tagjelölti státuszt javasolják, legalábbis Ukrajna esetében, de ne lepődjünk meg, ha további reformokhoz és egyéb feladatokhoz kötik.

Ahogy azt a nyugat-balkáni országok megtanulták, a bizottság (a bürokraták) gyakran optimistább és készségesebb, mint a tanács (a tagállomokat közvetlenül képviselő vezetők), ahol a tagországokat tovább kell győzködni, és feltétel a konszenzus. A június 23–24-i csúcson, amikor a tagok átrágják magukat a bizottság ajánlásán, a lehetséges tagjelölti státusz végül talán emészthetőbb lesz, mint a feltétel nélküli tagjelölti státusz.

Közvetlenül a csúcstalálkozó előtt a belga fővárosban fogadják a nyugat-balkáni országok vezetőit.

A remény továbbra is megvan arra, hogy zöld utat adnak az Albániával és Észak-Macedóniával való uniós csatlakozási tárgyalások megkezdésének. Egyelőre a jelek nem éppen biztatók, de egyes uniós tisztviselők szerint rossz jelzés lenne, ha csak egy régióval vagy legalábbis egy országgal, Ukrajnával haladnának, miközben a nyugat-balkáni bővítéssel nem.

Lehet, hogy ez Kijevvel szemben igazságtalannak tűnne, de Brüsszel mindig talál módot arra, hogy csalódást okozzon – kérdezzék csak meg bármelyik nyugat-balkáni tisztviselőt.

Kijev pedig joggal panaszkodhat és joggal vetheti fel, hogy az EU-ból hiányzik a bátorság, az akarat és a geostratégiai gondolkodás, és állíthatja, hogy ez elfogadhatatlan.

De ahogy a Nyugat-Balkán országai, úgy az ukránok is rá fognak jönni, hogy kevés más lehetőségük van, mint szépen leülni az EU várószobájában.