Akadálymentes mód

A legfrissebb hírek

Korrupciós vádakkal letartóztattak egy Putyin-barát orosz megyei kormányzót


Ivan Belozercev a bíróság meghallgatásán 2021. március 22-én, Moszkvában.
Ivan Belozercev a bíróság meghallgatásán 2021. március 22-én, Moszkvában.

Korrupciós vádakkal őrizetbe vették és kéthónapos előzetes letartóztatásba helyezték az oroszországi Penza megye kormányzóját, aki Vlagyimir Putyin elnök nyílt támogatójának számít.

Az illetékes körzeti bíróság hétfőn úgy döntött, hogy május 20-ig előzetes letartóztatásban kell maradnia Ivan Belozercevnek, akit az orosz Nyomozó Bizottság azzal vádolt meg, hogy 31 millió rubel értékben megvesztegették.

Őrizetbe vették továbbá Borisz Spigel helyi üzletembert, a BIOTEK nevű gyógyszeripari cég vezetőjét, illetve négy másik személyt, akik a hatóságok szerint megvesztegették a kormányzót, hogy a megyében versenyelőnyhöz juthasson a cég.

Ivan Belozercev, az Egységes Oroszország kormánypárt tagja, 2015 óta vezeti Penza megyét.

Luxusautó, svájci óra

Sajtójelentések szerint a megvesztegetés még tavaly történt, a politikus egyebek mellett egy Mercedes típusú autót, egy Breguet márkájú karórát és készpénzt kapott.

A gyanúsítottak állítólag ártatlannak vallották magukat a bíróságon.

Az utóbbi években több oroszországi kormányzót is elítéltek korrupciós ügyekben.

A legnagyobb port Habarovszk terület népszerű kormányzójának tavaly júliusi letartóztatása kavarta, hónapokon át többezres tüntetések voltak miatta. A nacionalista Liberális Demokrata Párt politikusa a vád szerint 15 éve megszervezte két üzletember meggyilkolását, továbbá egy harmadik vállalkozó ellen is előkészített egy sikertelen merényletet. Később gazdasági bűncselekményekkel is megvádolták. Furgal, aki a legutóbbi, 2018-as kormányzóválasztáson a szavazatok 70 százalékával győzte le az Egységes Oroszország jelöltjét, tagadja, hogy köze lenne a gyilkosságokhoz, támogatói szerint politikailag motivált ügyről van szó.

"Gyilkos - meg fog fizetni" - magasfeszültség Washington és Moszkva között
please wait

Jelenleg nincs elérhető tartalom

0:00 0:02:40 0:00
Készült a TASZSZ és az Interfax tudósításának felhasználásával.
XS
SM
MD
LG