Amikor a történészek visszatekintenek majd az évtizedünkre, akkor valószínűleg 2021 márciusa lesz számukra az a fordulópont, amikor a Nyugat, még ha csak szimbolikusan is, de megtalálta a hangját, célját és egységét.
Ezt az időszakot a Kína és az Egyesült Államok közötti nagyhatalmi vetélkedés, a demokráciák vélt gyengesége és a tekintélyelvű kormányok megerősödése jellemezte.
De micsoda néhány nap van mögöttünk az EU-amerikai viszonyban! Először Antony Blinken amerikai külügyminiszter töltött el négy napot Brüsszelben. Részt vett a NATO külügyminiszteri találkozóján és tárgyalt vezető EU-illetékesekkel.
Hirtelen távolinak tűnnek a Trump-féle fenyegetések a katonai szövetségből való kilépésről, ahogy az európai védelmi politikát érő maró bírálatok és az EU-t kegyetlen versenytársként jellemző durva beszólások is.
Joe Biden új amerikai elnök videón jelentkezett be az Európai Uniós csúcsra. Legutóbb erre 2009-ben került sor, amikor Barack Obama elnök tette ugyanezt.
Európai-amerikai szuperlike: csak randi vagy tartós szerelem?
Most már arról hallani terveket, hogy Brüsszelben a nyáron gyors egymásutánban tartanak majd NATO és európai-amerikai csúcstalálkozókat.
Új kezdeteket, és a klímaváltozástól a kényes geopolitikai kérdésekig több témát felölelő fokozott együttműködést emlegetnek a korábban nem mindig egyetértő Brüsszel és Washington között.
Az Atlanti-óceán két partján a két legfontosabbnak tartott kérdésben – az orosz és kínai kapcsolatokban – azonban még nem egyeznek a vélemények és sem Biden, sem Blinken nem ösztökélte harciasabb magatartásra az európaiakat.
Úgy tűnik, megértik, hogy az Öreg Kontinens sok országának közelebbi a kapcsolata Moszkvával és Pekinggel, gazdasági és politikai téren is.
És elismerik azt is, hogy mindkét ország hasznos partner lehet, például környezetvédelmi kérdésekben.
Az amerikaiak ugyanakkor világossá tették: nem finomítanak az Északi Áramlat 2 gázvezetékkel kapcsolatos álláspontjukon és nem szívesen látnák, ha az Unió ratifikálná az EU-Kínai Átfogó Befektetési Egyezményt (CAI), amelyet az Európai Bizottság 2020 utolsó napjaiban, német és francia nyomásra hozott sietve tető alá.
Kihűlőben Európa ázsiai vonzalma
És bár az európaiak közben nem visszhangozták az amerikaiak retorikáját, hogy a világ „demokráciákra és velük szemben álló autokráciákra oszlik”, az Unió az elmúlt hetekben egy sor kis, de jelzésértékű lépéssel egyértelműen a demokrácia-táborba sorolta magát.
A héten az Unió az emberi jogi normák megsértése miatt – egyfajta saját Magnyitszikij-törvényt alkalmazva – egy sor orosz és kínai illetékesre vetett ki szankciókat.
Lehet, hogy ezek a személyek nem magasrangú hivatalnokok, de Peking dühösen és aránytalanul visszavágott, amikor európai parlamenti, nemzeti parlamenti képviselőket, tudósokat és Európai Tanács befolyásos Politikai és Biztonsági Bizottsága (PSC) ellen vetett ki büntetőintézkedéseket. A PSC-t azért kell külön kiemelni, mert ez a testület formálja az Unió külpolitikáját.
Peking durva reakciója nyomán hirtelen lehetetlennek tűnik, hogy az Európai Parlament ratifikálja a CAI-t.
Az Unió Kína elleni lépéseit megelőzték az Oroszország elleni szankciók, amelyek Alekszej Navalnij ellenzéki vezető bebörtönzését és Josep Borell külpolitikai főmegbízott kijózanító moszkvai útját követték. Az egykori spanyol, szocialista párti külügyminiszter nyíltan elismerte, hogy Oroszország távolodik Európától.
A blokk külügyminiszterei ezek után egyetértettek abban, hogy a hatalmas keleti szomszéddal fenntartott együttműködés szigorúan a közös érdekekre korlátozódjon. (Bár Magyarország – a Szputnyik vakcinát jóváhagyó egyik uniós tagállamként és minden bizonnyal a balti államok és Lengyelország rosszallása kiváltva - közölte: nem tekinti nemzetbiztonsági fenyegetésnek Oroszországot). Nem várható tehát enyhülés a Brüsszel-Moszkva viszonyban.
Washington ölelő karjai felé
Az EU pár hónapja még olyan elképzelésekkel kacérkodott, hogy egyenlő távolságot tart majd Kína és Amerika között és Párizs elképzelése alapján szorosabbra fűzi viszonyát Moszkvával. Most viszont már több orosz és kínai ellen vezetett be szankciókat, mint bármely más állampolgár ellen.
Ez a „kopernikuszi elmozdulás” pedig egyenesen az amerikai kormányzat karjaiba vezeti Brüsszelt.
Annak, hogy változik az uniós irányvonal, más jelei is vannak. Litvánia épp most közölte, hogy távozik a 17+1-es csoportból. Ezt a formátumot Peking találta ki, hogy így erősítse meg kereskedelmi kapcsolatait a közép- és kelet-európai országokkal.
Magyarországon a Fidesz – amely Európában talán az orosz és kínai érdekek legnagyobb képviselője – végre távozott a nagyhatalmú jobbközép Európai Néppártból, amivel sebezhetőbbé és kevésbé befolyásossá tette magát.
A holland parlamenti és két német tartományi választáson pedig rosszul szerepelt a transzatlanti együttműködést egyaránt gyűlölő populista bal- és jobboldal.
Ami alááshatja az új tavasz reményét
Ugyanakkor törékeny lehet a trend. Európának fel kell gyorsítania Covid-19 vakcina-programját - miközben vita dúl az orosz és kínai vakcinák alkalmazásáról. Az AstraZeneca-szérum körüli, Nagy-Britanniával folytatott marakodása pedig durva vakcinaháborúvá fajulhat, ami alááshatja a nyugati egységet.
Még nagyobb feladat lesz beindítani a gazdasági növekedést a pandémia visszaszorulását követően. Bármely ballépés ahhoz vezethet, hogy a populistákban újra feltör a potenciál.
És van még néhány potenciális viharfelhő a láthatáron: például, ha váratlanul beüt egy újabb migrációs válság, vagy veszekedés robban ki a NATO-n és az EU-n belül is Törökország miatt. Ott van még a skót függetlenségi mozgalom vagy az a dilemma, hogy hogyan kezeljék a Varsóval és Budapesttel szemben felmerült „jogállamisági problémát”.
Lehet, hogy a Nyugati Tavasz csak kérészéletű románc lesz?
