Kislányként nagy családról, egy domb tetején álló tanyáról és egy szerető társról álmodozott. Arról egészen biztosan nem, ami vele történt. Túlélő lett és igazi harcos, sorstársai százainak ad reményt a kiállásával. Orosz Bernadettel beszélgettünk.
Kislányként mit gondoltál, milyen lesz az életed, ha egyszer felnősz?
Egy kissé különc, zárkózott kislány voltam. Bulizás helyett kirándulni jártam, már akkor imádtam a természetet. Érdekelt a természetgyógyászat, a jóga és az agykontroll. Sokat olvastam, és azt reméltem, ha felnövök, mindent érteni fogok. Aztán felnőttem, és rájöttem, hogy kész káosz az élet, mert mindent áthat a hatalom és az érdek. Kislányként arról álmodoztam, hogy lesz majd egy tucat gyermekem, egy szerető férjem, és boldogan éldegélünk majd egy tanyán, ahol megtermelünk magunknak mindent, amire szükségünk van. A dombtetőn elképzelt rönkház megvalósult, a tucat gyerekből fél tucat szintén, de az, hogy elszeparáljam magam a külvilágtól, az még nem jött össze.
Elzárkóznál a külvilágtól? Éppen a kiállásoddal segítettél és segítesz sorstársaidnak…
Engem a nyilvánosság ereje védett meg, ezért tartozom azzal, hogy megpróbálok én is segíteni. Hálából teszem ezt a köz érdekében, de azért nehéz volt levetkőzni a zárkózottságomat, hogy kiálljak és elmondjam a gondolataimat. Azt gondoltam, ugyan már, ki kíváncsi rám meg a gondolataimra? Mindenkinek megvan a saját problémája. Aztán amikor megosztottam a tragédia képeit, és leírtam, mi történt velem, rengeteg visszajelzést kaptam másoktól, hogy erőt és reményt adtam nekik. Nem gondoltam, hogy az életmentő posztom egy lavinát indít majd el, de ez történt. Azóta egyre több nő áll ki, és mondja el a saját bántalmazásának történetét. Persze ez valamilyen szinten teher is, mert azzal, hogy azonosulok a problémájukkal, önmagamat traumatizálom újra, de amíg nincs érdemi változás, egyszerűen nem tehetek más, nem fordíthatok hátat azoknak, akik még csendben tűrnek és esetleg én jelentem nekik az egyetlen reményt.
Milyen műtéteken vagy túl, és mi vár még rád a bántalmazás miatt?
A bántalmazást követő héten életmentő hematóma műtétet végeztek el rajtam. Vérömleny volt az orromban, és ha úgy marad, agyhártyagyulladás is lehetett volna belőle. Az orrcsonttörés és az orrsövénytörés miatt hajlamos vagyok az arcüreggyulladásra, az orromon pedig alig tudok levegőt venni. A jobb szemem idegkárosodást szenvedett a bántalmazás során, és rohamosan romlik az állapota, ezért majd egy protézist fognak beültetni. Ha majd egyszer sorra kerülök. Egyelőre várólistán vagyok, mert magánklinikára már nincs pénzem. A doktornő, aki egyébként nagyon emberséges volt, azt mondta, hogy mire sorra kerülök, valószínűleg meg fogok vakulni, de remélem, utána sikeres lesz majd a műtét. A fogászat is vár rám, és még hosszan tudnám sorolni.
Neked már bíróság elé kellett állnod vádlottként, mert megsértetted a bántalmazó jó hírnevét, közben neki még nem kellett felelnie a tettéért. Rendben van ez így szerinted?
Nagyon sok esetben a jelenlegi jogszabályoknak nincs köze a józan, paraszti észhez. Igen, megneveztem a bántalmazót, mert megtudtam, hogy még csak előzetes letartóztatásba sem helyezik. Ez a férfi katonatiszt, fegyvermérnök és robbantásszakértő, akinek voltak otthon fegyverei is. Erre szabadon engedik miután az életemre tört. Hogyne féltem volna? Az életemért harcoltam. Úgy éreztem, az az egyetlen lehetőségem, ha a nyilvánossághoz fordulok. Erre ő beperelt, és 5 millió forintot követel. Megteheti, mert a jog lehetővé teszi neki. Sok esetben jogszolgáltatás történik, nem igazságszolgáltatás. Ezen változtatni kellene a törvényhozóknak.
Ez a férfi katonatiszt és fegyvermérnök is mellette, akinek voltak otthon fegyverei is. Erre szabadon engedik miután az életemre tört. Hogyne féltem volna? Az életemért harcoltam. Úgy éreztem, az az egyetlen lehetőségem, ha a nyilvánossághoz fordulok. Erre ő beperelt, és 5 millió forintot követel.
Van még halálfélelmed?
Mai napig van, és mindaddig lesz, amíg szabadlábon van. A debreceni baltás gyilkostól sem mentette meg a feleségét a távoltartási végzés. Agyonverte.
A gyerekekre milyen hatással volt, ami történt?
Fenekestől felfordult az életünk, amit a gyermekeimnek is nagyon nehéz volt elfogadni. A napjaim jelentős részét még mindig azzal kell töltenem, hogy nyilatkozatokat írok, a beadványokhoz az alapanyagot, a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján. Most, hogy az egészségügyi beavatkozások jelentős részén túl vagyok, munkába is kellene állnom, mert feléltük a tartalékainkat. A pandémia pedig rátesz még egy lapáttal. Klónozni kellene magam ahhoz, hogy egyedülálló édesanyaként dolgozzak, de közben itthon is legyek a gyermekeimmel. A kormány sokat segítene, ha erre is kidolgozna egy stratégiát a korlátozások bevezetése mellett.
Látod már az alagút végét, hogy mikor indulhat el a büntetőper a bántalmazód ellen?
A rendőrség a hetekben zárta le a nyomozást. Életveszélyt okozó súlyos testi sértésért tettek feljelentést az ügyészségen. Azért is húzódhatott el ennyire a nyomozás, mert mind a három bántalmazást vizsgálták. A bujáki támadás, ami remélhetőleg a legutolsó, egyértelműen bizonyított. Az első bántalmazás az elkövető barátainál történt, és én jóhiszeműen úgy gondoltam, hogy megnevezem őket tanúknak. Azt hittem, az igazat fogják mondani, de nem így történt. Persze találtam hangfelvételt, e-mailt is, ami az én igazamat bizonyította, de ez mind időbe telt. Viszont nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy egy rendkívül lelkiismeretes, emberséges, szakmailag felkészült nyomozóhoz került az ügyem. Akármivel is próbál védekezni az elkövető, a hatóságok megfelelően kezelik az ügyet.
Azt mondod, hogy a hatóságok megfelelően kezelik az ügyedet. Miért van mégis az, hogy hetente egy nő, havonta egy gyermek meghal családon belüli bántalmazásban? És persze ott vannak a férfi áldozatok is…
Nyilván a megoldás az Isztambuli Egyezmény ratifikálása lenne, de ez lassan szitokszónak számít Magyarországon. Az viszont tényleg rejtély a számomra, hogy akkor legalább egy ezzel egyenértékű irányelvet miért nem dolgoznak ki. Jelenleg az áldozatoknak egy machetével kell megtisztítaniuk egy dzsungelt. Amennyiben lenne érdemi változás, akkor egy kitaposott ösvényen kellene már csak áthaladniuk. Ezért küzdünk sokan civil szervezetekként és emberi jogi jogvédőként. Egy rendszerszerű irányelvvel mindenki jól járna, az áldozatoktól a hatóságokig. Renner Erika esetében is bebizonyosodott, hogy rendszerabúzus áldozatai vagyunk, mert az irányelv hiányában a hatóságok sem tudják, hogyan járjanak el ezekben a helyzetekben. Irányelv kidolgozása helyett azonban csak dezinformációs kampány folyik, hogy itt minden rendben van. 2020-ban, az „áldozatsegítés évében” két darab áldozatsegítő központ létesült, ami annyit ér, mint halottnak a csók, mert el sem jutnak oda az áldozatok igazolás és tájékoztatás hiányában.
De ha jól tudom, az áldozatsegítő központok, nem védett házak, tehát oda nem menekülhetnek az áldozatok, ami már adja is a következő kérdést: az jó megoldás, hogy magának a bántalmazottnak kell mindent hátrahagyva elmenekülni otthonról?
Én már az elejétől kezdve mondom, hogy a bántalmazott ember testileg, lelkileg összetört, megnyomorított állapotban van. Akkor miért őt szolgáltatják ki még inkább, miért őt büntetik ahelyett, hogy felelősségre vonnák a bántalmazót? A hazai joggal az a probléma, hogy a bántalmazók egy jó jogi képviselővel, a jelenlegi jogszabályok alapján simán megúszhatják, mert nincs semmifajta megfelelő óvintézkedés ellenük.
Létrehoztatok egy egyesületet is a bántalmazás megelőzéséért, illetve a bántalmazottak, túlélők megsegítéséért...
Megkerestek a tragédiát követően, hogy álljak egy ilyen egyesület vagy alapítvány élére, mert nagyon sokan csatlakoznának hozzánk, hiszen igény van arra, amit és ahogy képviselek. Ezért hoztuk létre a BÉKE Központ az Erőszakmentes Életért Egyesületet, azaz a Bántalmazottak Érdek-képviseleti Egyesületét, amivel kortól, nemtől függetlenül szeretnénk segíteni az erőszak áldozatainak, és az erőszakmentes konfliktusmegoldásról, kommunikációról szóló oktatással szeretnénk részt venni a megelőzésben is. Aki külső szemlélő, el sem tudja képzelni, mi történik a falak között, ez okozza a legtöbb esetben az áldozathibáztatást. Ha észre is veszi, nem tudja, mit tehetne ellene. Ezért a prevencióra is hangsúlyt kell helyezni, amit már érdemes lenne óvodáskorban elkezdeni.
Mit üzennél Varga Judit igazságügyminiszternek, aki tavaly év elején bejelentette, hogy 2020 az áldozatsegítés éve lesz?
Azt, hogy ez nem jött össze. A sajnálat kevés, tettekre van szükség, nem dezinformációs kampányra, mert az emberek nem hülyék, látják, hogy mi folyik.
Mit üzensz azoknak a bántalmazottaknak, akik még nem mertek segítséget kérni, még nem mertek kilépni az ajtón, hogy ott hagyják a bántalmazójukat?
Mert még mindig jobb bármi annál, mint hogy ki legyenek szolgáltatva egy deviáns személynek, akiről nem lehet tudni, hogy mikor játszik istent az életük felett.
Azt üzenném, hogy álljanak ki önmagukért, és küzdjenek az igazukért. Igenis értékes emberek, és ezt higgyék el magukról. Ne engedjék, hogy a bántalmazó elérje a célját, és teljesen megsemmisítse az önbecsülésüket! Legyenek fontosak önmaguk számára! Akármilyen nehéz is ilyen rendszerben, de meg kell ragadni minden rendelkezésre álló lehetőséget, akkor is, ha ez átmenetileg hátrányos helyzetbe juttatja őket. Mert még mindig jobb bármi annál, mint hogy ki legyenek szolgáltatva egy deviáns személynek, akiről nem lehet tudni, hogy mikor játszik istent az életük felett.
Végül mit üzensz ezeknek az embereknek, akik, ahogy te mondod, istent játszanak mások élete felett?
Egy Szepes Mária idézettel élnék: „Akit szeretsz, azért tégy meg mindent és semmire se kényszerítsd.” Sok esetben a bántalmazók birtoktárgyuknak tekintik a másikat. Ha szeretnék, akkor nem kényszerítenék rájuk az akaratukat. Saját magukkal van bajuk, nekik alacsony az önbecsülésük, és azt vetítik a másik emberre. Az ő frusztrációjuk vezet sok esetben tragédiához, nem az áldozat viselkedése. A bántalmazó fél saját magától, és ahelyett, hogy szembe nézne a lelke démonaival, inkább levezeti ezt a másikon. Csak az a kérdés, hogy mikor és hol.
