A lengyelországi tatárok is segítenek a Belarusz felől érkező migránsok ellátásában, ami az ország muzulmán közösségét vezető Tomasz Miśkiewicz mufti szerint nem a vallásról, hanem az emberségről szól.
Miśkiewicz az ország keleti részében élő, Európa egyik legrégebbi muszlim közösségének számító lipek tatárokkal is együttműködik, akik közül sokan – más lengyelekhez hasonlóan – készek segíteni a rászoruló bevándorlókat.
Az Európai Unió szerint Belarusz egyfajta hibrid hadviselésként szándékosan migránsokat csábít az országba a Közel-Keletről és Afrikából, azután a szomszédos államok határához szállítja őket megtorlásképp, az instabilitás fokozása céljából, válaszul a nemzetközi szankciókra.
A fagyok ellenére jelenleg is mintegy négyezer, jórészt iraki és afgán migráns várakozik a szögesdrót kerítéssel megerősített belarusz–lengyel határ mentén.
„Attól függetlenül, hogy valaki törvényesen tartózkodhat-e Lengyelországban, vagy sem, mindenkinek joga van ahhoz, hogy tető legyen a feje felett, hogy kapjon egy tál forró levest vagy más meleg ételt, hogy tisztességes ruhában járhasson” – jelentette ki Miśkiewicz.
A tatárok apró kisebbségnek számítanak a több mint kilencven százalékban keresztény vallású Lengyelországban, ahol a katolikus egyház rendkívül erős befolyással rendelkezik.
A mufti méltatta is az egyházat, amiért részt vesz a humanitárius segítségnyújtásban, és hangsúlyozta, hogy a lengyelországi muszlimok ugyanígy tesznek.
Elkél a segítség
Az utóbbi néhány hétben Tomasz Miśkiewicz és Maciej Szczęsnowicz, a tatár közösség vezetője közösen dolgoztak a határon átjutók, illetve az ott szolgálatot teljesítők ellátásán.
„Lengyelországból és Németországból is érkeznek csomagok, adományok és pénzutalások. Muszlim közösségünktől is sok segítséget kapunk. Levest főzünk a katonáknak is, napi háromszáz adagot szolgálunk fel” – mondta Szczęsnowicz.
A belarusz–lengyel határon már legkevesebb nyolc migráns életét vesztette. A 19 éves szíriai Ahmed al-Hasszán volt a mostani válság alatt az első bevándorló, akit Lengyelországban temettek el, a tatár közösség lakóhelyének számító területen lévő Bohonikiben.
Miśkiewicz kijelentette, hogy a társadalomnak meg kellene akadályoznia a további szenvedést, különösen a náci koncentrációs táborok és a srebrenicai mészárlás tapasztalatai után. „Még mindig nem tanultunk abból a leckéből, hogy alázatosnak kell lennünk: az egyik embernek segítenie kell a másikat” – fogalmazott.
