Világszerte özönlettek az elismerő szavak Mihail Gorbacsovról, aki augusztus 30-án, 91 éves korában hunyt el. De vannak, akik a Gorbacsov-éra sötét és tragikus eseményeire emlékeztetnek.
Az utolsó szovjet vezetőként reformjai segítettek véget vetni a hidegháborúnak, és felszabadítani Kelet-Európát a kommunizmus alól, de a Szovjetunió összeomlásához is vezettek.
Francis Fukuyama amerikai politológus – akinek nevéhez a híres „a történelem vége” megállapítás fűződik – a Szabad Európa és az Amerika Hangja közös orosz nyelvű csatornájának, a Jelenidőnek adott interjújában azt mondta, hogy Gorbacsovra az emberi szabadsághoz való páratlan hozzájárulása miatt fognak emlékezni:
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „megbízható és elismert vezetőnek” nevezte az 1990-ben Nobel-békedíjjal kitüntetett Gorbacsovot.
Ő indította el a peresztrojka (átalakítás) és a glasznoszty (nyíltság) politikáját, amelyek átformálták a szovjet uralmat, és végül annak összeomlásához és tizenöt tagköztársaságának önálló állammá alakulásához vezettek.
Amikor 1989-ben demokráciapárti tüntetések sora rázta meg a keleti blokk országait, Gorbacsov tartózkodott az erő alkalmazásától, szakítva a korábbi szovjet vezetők örökségével, akik tankokat küldtek az 1956-os magyarországi és az 1968-as csehszlovákiai felkelés leverésére.
De nem ez volt a helyzet sok volt szovjet köztársaságban, ahol sokan nem a nagyobb szabadság elhozójaként emlékeznek Gorbacsovra, inkább a Szovjetunió egyben tartására tett erőfeszítései miatt – beleértve véres leszámolásokat is.
Litvánia nem a reformert látja benne
„A litvánok nem fogják dicsőíteni Gorbacsovot. Soha nem fogjuk elfelejteni azt az egyszerű tényt, hogy hadserege civileket gyilkolt, hogy meghosszabbítsa a megszállást országunkban. Katonái fegyvertelen tüntetőinkre lőttek, tankjai eltaposták őket. Így fogunk emlékezni rá” – írta Twitter-bejegyzésében Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter.
Gorbacsov nem volt hajlandó elfogadni Litvánia 1990 márciusában kikiáltott függetlenségét, gazdasági és politikai nyomásgyakorlással igyekezett meghiúsítani. Amikor nem sikerült, szovjet csapatokat küldött be, hogy helyreállítsák a rendet. Az ország fővárosában, Vilniusban 1991 januárjában lezajlott összecsapásban legalább tizennégy ember meghalt és több mint hétszázan megsebesültek.
Az évek során Litvánia – amely Lettországgal és Észtországgal együtt 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz és az Európai Unióhoz – igyekezett bíróság elé állítani a vérontás felelőseit. Gorbacsov megtagadta az együttműködést a litván bírósággal, és nem volt hajlandó tanúskodni.
Litvánia nem volt elszigetelt eset
1989 tavaszán a georgiaiak utcára vonultak, hogy függetlenséget követeljenek a Szovjetuniótól. A tüntetések csúcspontján sok ezer ember – néhányan közülük éhségsztrájkoló – gyűlt össze Tbiliszi központjában. Április 9-én a szovjet belügyminisztérium csapatai bevonultak a grúz fővárosba, hogy leverjék a békés tüntetéseket. Legalább húsz embert öltek meg, több százan megsebesültek vagy gázmérgezést szenvedtek.
„Harminchárom évvel ezelőtt április 9-én a szovjet hadsereg által a #Gorbacsov uralma alatt elkövetett mészárlás, az ellenállás és a bátorság volt az, amely megalapozta Georgia függetlenségének helyreállítását. Dicsőítés helyett a Nyugatnak Tbiliszi, Riga, Vilnius, Baku, Almati hangjára kellene hallgatnia” – írta Twitteren Katie Sosiasvili grúz elemző.
Három évvel korábban, 1986 decemberében diákok tüntettek a kazahsztáni Almatiban, amit a gorbacsovi glasznosztykorszak első nyilvános Kreml-ellenes tüntetésének tartanak.
A tüntetők a glasznosztyra és a peresztrojkára vonatkozó felhívásokon felbuzdulva azt kifogásolták, hogy egy Kazahsztánon kívülről származó orosz nemzetiségű hivatalnokot neveztek ki a helyi kommunista párt vezetői posztjára. A zseltokszan- (kazahul december) tüntetések több napig tartottak és más városokra is átterjedtek, mielőtt a szovjet biztonsági erők a Hóvihar hadműveletnek nevezett akció keretében elfojtották volna. Meg nem erősített jelentések szerint több mint száz ember halt meg, és ennél jóval többen sérültek meg a tüntetések leverése során.
„Mennyi vér folyt 1986 decemberében? Hány hazugság volt? Mostanra minden kiderült, Gorbacsov rendelte el, és a KGB volt az ötletgazda” – mondta Szeidahmet Kuttikadam, a volt kazahsztáni tájékoztatásiminiszter-helyettes.
VIDEÓ: Nyugaton Mihail Gorbacsovra széles körben úgy tekintenek, mint a szovjet vezetőre, aki hozzájárult a hidegháború békés befejezéséhez. A posztszovjet államokban azonban sokan másként látják. Vagy az a baj, hogy „feladta a birodalmat”, vagy mások szerint az, hogy felelős volt a szabadságért és függetlenségért folytatott harcuk során elkövetett brutális elnyomásért
Négy évvel később ismét szovjet csapatokat vezényeltek, ezúttal Azerbajdzsánba, hogy leverjék a rendszerellenes tüntetéseket. 1990. január 19–20-án éjjel a szovjet hadsereg bevonult Bakuba, hogy megpróbálja Moszkva akaratát ráerőltetni a nyugtalan lakosságra.
Dmitrij Jazov szovjet védelmi miniszter szerint a hadsereg azt próbálta megakadályozni, hogy egy nemzeti tiltakozó mozgalom megdöntse a helyi kormányt.
A szovjet csapatok által elkövetett, válogatás nélküli erőszakos éjszakai fellépés után, amelynek során a becslések szerint 133 ember halt meg és 611 megsebesült, reggel Bakuban „vérvörös volt az ég” – mondta a 76 éves Emilie Ragimova a Jelenidőnek 2020-ban, a karhatalmi akció harmincadik évfordulóján. „Az utcák pedig feketék voltak: fekete zászlók és szalagok mindenütt, fekete ruha az embereken.”
Ukrajnában sem szerették
Ukrajnában sokak számára nem feltétlenül az a fontos, hogy Gorbacsov mit tett, hanem az, hogy mit nem tett az 1986. áprilisi csernobili atomkatasztrófa idején.
Az akkor egy éve hatalmon lévő volt pártfőtitkárt azért hibáztatták, mert lassan reagált. Bár az atombaleset április 26-án történt, Gorbacsov csak május 14-én tájékoztatta a szovjet népet a teljes mértékéről. A csernobili katasztrófa és az eseményre adott reakciója nyomán Gorbacsov megkapta „a foltos vezető” gúnynevet, amely a fején lévő anyajegyre is utalt.
„Gorbacsov elrendelte a csernobili katasztrófával kapcsolatos információk öt évre szóló titkosítását. Természetesen a KGB óriási nyomást gyakorolt rá. Ez Gorbacsov tévedése volt, és erről nyíltan beszélt. Pripjatyból elvitték az embereket, a Csernobilt övező falvakért viszont semmit sem tettek” – mondta Jurij Scserbak, Ukrajna első környezetvédelmi minisztere, utalva a szerencsétlenül járt erőmű közelében lévő városra, ahol a személyzet lakott.
„Voltak ott gyerekek, de még jódot sem adtak, és nem végeztek jódos megelőzést. Ez probléma, ez annak a kormánynak a bűne” – mondta Scserbak a Szabad Európa ukrán szolgálatának.
A tétlenség volt az a súlyos bírálat, amellyel Gorbacsovnak az 1988. december 7-i hatalmas örményországi földrengésre adott reakcióját jellemezték, amely több mint 25 ezer ember életét követelte.
A rengés epicentruma a Sirokamud nevű hegyi faluban volt, amelyet a lakosok régi nevén Nalbandként emlegetnek. A falu Szpitak és az ország második legnagyobb városa, a szovjet időkben Leninakan néven ismert Gyumri közötti kelet–nyugati főútvonalon fekszik.
Gorbacsov megszakította New York-i látogatását, ahol a sajtó és több ezer ujjongó amerikai ünnepelte, hogy hazarepüljön – az örményországi rémálomba.
Szukiasz Avetiszján 1988-ban – a földrengés idején – kommunista ifjúsági vezető volt Leninakan (ma Gyumri) egyik kerületében.
„Akkoriban vegyes érzések voltak Gorbacsovval kapcsolatban az emberekben. Egyrészt szükség volt az ő erős vezetésére, hogy a szovjet állam segítsen felszereléssel a földrengés utáni romeltakarításban, mert a keresési és mentési munkálatok elvégzéséhez hiányoztak a felszerelések” – mondta a Szabad Európa örmény szolgálatának.
„Másrészt az emberek között volt egy összeesküvés-elmélet, hogy ez egy mesterségesen okozott földrengés volt az Örményországban kialakulóban lévő nemzeti felszabadító mozgalom elfojtására.”
Gorbacsov „korának embere” volt, aki eleinte „meg akarta akadályozni a Szovjetunió összeomlását” – magyarázta Szvetlana Alekszijevics fehérorosz író, Nobel-díjas ellenzéki, aki először 1999-ben találkozott vele Párizsban.
„Nem azonnal lett az a Gorbacsov, akire emlékszünk. Fokozatosan változott. Nem azt mondom, hogy ez igazolhatja a megtorlásokat és más antidemokratikus intézkedéseket. De még a nagy emberek és az események közé sem szabad mindig egyenlőségjelet tenni” – mondta Alekszijevics a Szabad Európa belarusz szolgálatának.
„De elismeréssel adózhatunk neki azért, hogy egy nagy ugrást hajtott végre, ami abban az időben senki más számára nem volt lehetséges. Neki sikerült.”
