2014-re szerette volna Magyarországot Európa legversenyképesebb országává tenni Orbán Viktor, aki 2018-ban azt mondta: „a magyar ügy nyert ügy”, és decemberben is „fényes jövőt” látott Közép-Európa előtt – hogy két hét múlva már a térség ellehetetlenedésétől tartson. Miniszterelnöki országvíziók.
„Nemzetünk mintegy tíz év alatt talpra állt. (…) Győzni fogunk. Újra és újra győzni fogunk! (…) Én azok közé tartozom, akik mélyen meg vannak győződve arról, hogy minden magyar gyermek jobban élhet majd, mint a szülei, és hiszem, hogy nagy többségük élni is tud majd ezzel a lehetőséggel. (…) Ha a többiek lassulnak, akkor mi a kanyarban fogunk előzni. Meggyőződésem, hogy a legnagyszerűbb eredményeink még hátravannak. Még csak most lendültünk bele. (…) Az igazi nagy utazás még vár a magyarokra. És a legnagyobb győzelmek még csak most jönnek” – valószínűleg a 2019 februári évértékelő volt a legoptimistább hangulatú beszéd, amit Orbán Viktor valaha elmondott.
Annyiban persze indokolt volt a tónus, hogy előző évben nyert ismét kétharmaddal a Fidesz, az ország államadóssága a GDP 66,3 százalékára csökkent, maga a bruttó nemzeti termék ötszázalékos emelkedésben volt, miközben az infláció 3,4 százalékra mérséklődött, az euró árfolyama pedig a 320–330 forintos sávban mozgott. A Covid még ismeretlen fogalom volt, és az is irreálisnak tűnt, hogy valaha nagyszabású háború törjön ki a szomszédban.
Félrecsúszva
Ehhez képest is meglepőnek tűnik az a komor jövőkép, amelyet – mint Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója ismertette a Mandinerben – Orbán Viktor zárt körben vázolt fel tavaly, közvetlenül karácsony előtt.
Ez ugyanis már arról szól, hogy visszatérhet a hidegháború, a nagy politikai-katonai tömbök, érdekszférák korszaka, ha pedig így lesz, akkor Magyarország és a közép-európai térség a nyugati tömb perifériájára kerül, ami ellehetetleníti azt a célt, hogy valaha is kitörjünk a közepesen fejlett államok közül, és felzárkózzunk a gazdagokhoz.
Ehhez kapcsolódóan: Tavaly mi írtuk meg elsőként, miről beszélt zárt körben Kötcsén Orbán Viktor, ott is tett érdekes kijelentéseket.
Ez azért is figyelemfelkeltő, mert alig két héttel korábban még az optimista retorika volt jellemző. A miniszterelnök tavaly december 2-án Szlovéniában a két ország elektromos hálózatát összekötő ünnepségen azt mondta, abban hisz, hogy Közép-Európa, amelyhez mindannyian tartozunk, fényes jövő előtt áll, mivel „olyan népek élnek itt, amelyek rendkívül tehetségesek, képesek és tudnak sokat dolgozni, hajlandók kockázatot vállalni, szeretik a hazájukat és a családjukat”.
Ezért ha a politikusok „jól engedelmeskednek ezeknek a népi ösztönöknek”, akkor „Közép-Európa vesztes helyett nyertese lehet a történelemnek, le tudja dolgozni hátrányát, és Európa legboldogabb, legjobbmódúbb és legbiztonságosabb térségévé tudjuk alakítani”.
Jövőképek
Orbán Viktor szívesen beszél a jövőről nyilvánosan a legkülönbözőbb fórumokon, és tesz erős kijelentéseket, így megnéztük, víziói között van-e valamilyen konzisztencia. Mint látni fogjuk, lesznek állandó elemei.
A kormányfő ugyanakkor hajlandó időnként korrigálni is magát, tavaly nyáron Tusnádfürdőn például elismerte, hogy jelentősen megváltozott a nemzetközi környezet ahhoz képest, mint amikor utoljára, 2019-ben megtarthatták a szabadegyetemet, sem a koronavírus-járványt, sem a háborút nem láthatta előre senki, ezért levonta azt a tanulságot, hogy ha a jövőről beszélünk, akkor azt mindig „kellő szerénységgel” kell megtennünk.
Ehhez kapcsolódóan: Így alakult az EU és Magyarország kapcsolata 2010 óta.
Azonban így is ez az attitűd a kevésbé jellemző a miniszterelnökre, a hangzatos célok, jóslatok ellenben annál gyakoribbak. Ezeknek több visszatérő elemük van, amelyek akár már közvetlenül a 2010-es kétharmados választási győzelmet követően megjelentek, igaz, idővel átestek némi változáson – a retorikai érdekeknek megfelelően.
Már a 2010-es tusnádfürdői beszédben elhangzik például, hogy „valójában a nyugati típusú kapitalizmus került válságba az elmúlt tíz évben”, az „euró recseg-ropog”, egyébként pedig „ennek az évszázadnak az első évtizedében tektonikus erejű világmozgások történtek”, és „valójában nem átmeneti pénzügyi zavarokról van szó, hanem annak a rendszernek egy nagyon komoly válságáról, amelynek jegyében az elmúlt százötven évét élte Európa”.
(Szorosan nem tartozik az országvíziók témaköréhez, de érdekes az is, hogy Orbán Viktor már a beszéd elején biztosítja közönségét, hogy olyanokat hallanak majd tőle, amit „a politikusok nem szeretnek kimondani” – szinte nincs is olyan tusnádfürdői beszéde vagy évértékelője, amelyben ne hangzana el, hogy ő olyanokat mond, amit mások nem mernek vagy nem akarnak nyíltan megfogalmazni.)
Ehhez kapcsolódóan: A Fidesz jövője enyhén szólva nem úgy alakul, ahogy a kormányfő párszor megjósolta.
Orbán Viktor már 2010-ben azt mondta, hogy „ha Európa nem akar még tovább süllyedni, akkor valamilyen módon ki kell egyeznie a keresztény gyökerű, de Európához még nem kapcsolódó vagy ahhoz lazán kötődő nagy területekkel. Ne kerteljünk, itt Oroszországról van szó. Nyilvánvaló, hogy Európának meg kell találnia az oroszokkal való sajátos együttműködés rendszerét.”
Csakhogy „mindez nem történhet meg úgy, hogy ez maga alá gyűrje Közép-Európát. Közép-Európa sokszor vált ütközőzónává, és most itt ennek a nagy átrendeződésnek úgy kell megtörténnie, hogy Közép-Európa nem lehet ennek az áldozata. Nem lehetünk közben kiszolgáltatottak, nem lehetünk játéktér, nem lehetünk ütközőzóna.”
Ennek érdekében „együtt kell működnünk Romániával, együtt kell működnünk a visegrádi államokkal, együtt kell működni Horvátországgal, Szerbiával és még sorolhatnám. Ezek közös közép-európai érdekek.”
Első helyett tizenhetedik
Ugyanebben az évben októberben a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács alakuló ülésén hangzott el a bevezetőben már idézett merész vállalás arról, hogy „az a célunk, hogy 2014-ig Európa leginkább versenyképes gazdasági környezetét alakítsunk ki Magyarországon. Úgy gondolom, hogy ez az a feladat, amit meg kell oldanunk.” (A Magyar Nemzeti Bank versenyképességi jelentése szerint tavaly a 27 uniós tagállam között a 17. helyen álltunk, egy pozíciót javítva 2021-hez képest.)
A Nyugat-Európáról szóló válságpróféciák és a közép-európai összefogás igénye azóta szinte egyetlen nagy kormányfői beszédből sem hiányozhat, de a régiónkat érő geopolitikai kockázatok, az „ütköző zónává válás”, az eljelentéktelenedés veszélye ezután hosszú időre háttérbe szorul a kormányfői jövőképekben.
Már 2011-ben próbáltunk „a kanyarban előzni”
Szintén korán megjelenik viszont annak igénye és lehetősége, hogy Magyarország különleges pályát írhat le versenytársaihoz képest. 2011 októberében a parlamentben azt mondja a miniszterelnök, hogy „Magyarországnak el kell rugaszkodnia a válságzónától”.
Ezt nyugodtan tekinthetjük a 2019-es „kanyarban előzzük az európai gazdaságokat” előképének is. Megjegyzendő, hogy ekkor még úgy beszél Orbán Viktor az Európai Unióról, hogy „jó szándékban nincs hiány, de a jó szándék kevés”, az EU „minden jó szándék és erőfeszítés ellenére lassú és körülményes”.
Innen jutottunk el odáig, hogy a kormányfő ma már „hungarofóbiáról” beszél „Brüsszel” kapcsán, legutóbbi rádióinterjújában pedig azt mondta, hogy „ütnek-vágnak minket”.
Volt persze olyan konkrét jóslata is Orbán Viktornak a „Nyugattal” kapcsolatban, amely enyhén szólva nem jött be: 2011-ben Tusnádfürdőn azt jósolta, hogy – az akkor pénzügyi gondokkal küzdő – Írország, Portugália, Görögország, Olaszország, Spanyolország, az EU „perifériája” egy „más fejlődési pályára áll majd”, miközben „a jólétinek nevezett társadalmak nyugaton véget értek”.
Saját tengelye körül
Itt jelenik meg először az az idézet Széchenyi Istvántól, hogy „Magyarország a saját tengelye körül forogjon”. Orbán szerint elő tudjuk idézni ezt a helyzetet. Ennek fényében viszont érdekesek azok a kijelentései, amelyek arról szólnak, hogy a magyar gazdaság az egyik legnyitottabb a világon, ezért kell lehetőleg mindenkivel jó viszonyt ápolnunk, mert ez éri meg a legjobban.
A perifériára szorulásról szőtt gondolatok azért is érdekesek lehetnek, mert – ha Orbán Viktor logikájából indulunk ki – mi már tíz éve inkább a centrumhoz tartozunk. 2013-ban a külképviselet-vezetők éves értekezletén mondta azt, hogy a a magyar diplomácia legfőbb törekvése az volt, hogy sose jöhessen létre az a helyzet, hogy bár folyamatosan a centrumba igyekszünk a perifériáról, az mindig arrébb csúszik, így valójában sosem érünk oda.
Ehhez kapcsolódóan: Interjúnk Orbán Viktor sajátos oroszpolitikájáról.
De Orbán Viktor szerint – 2013-ban – a magyar diplomácia már bő tíz éve nagyon sokat tett ennek elkerüléséért, és „azt kell mondanom, nem is alakultak számunkra kedvezőtlenül a folyamatok”.
Hogy alakulhatnak úgy a dolgok, amikor nem mi döntünk saját sorsunkról, az is megjelent már évekkel ezelőtt a kormányfő gondolkodásában. 2016-ban ugyanerről a témáról – immár a Krím 2014-es orosz annektálását követően – azt mondta a magyar nagykövetek előtt: „Nem vagyunk érdekeltek abban, hogy Ukrajna okán belerángassák Magyarországot egy oroszellenes nemzetközi koalícióba. Nem mindig válogatja meg az ember a helyét egy ilyen koalícióban.”
De egy évvel korábban még arról beszélt Tusnádfürdőn: igaz, hogy „úgy fest, hogy Magyarországot az európai fősodorból kifelé szorították” (vagyis már nincs „jó szándékú, de lassú Brüsszel”, kifejezett rossz szándék van), az „utólag, néhány év elteltével már inkább előny, mint hátrány”, mert „senki nem zárhatja ki ebben a pillanatban”, hogy majd az lesz a fősodor, ami ma a magyar feketebárányságot jelenti.
Egy évvel később ugyanerről: „Huszonhét éve itt, Közép-Európában abban hittünk, hogy Európa a jövőnk, most azt érezzük, hogy mi vagyunk Európa jövője.”
Fordulat
A következő évek beszédeit már áthatja az optimizmus, főleg a V4-eket illetően. 2021-ben például Ústi nad Labemban látogatta meg cseh kollégáját és barátját, Andrej Babišt, ekkor arról beszélt, hogy „Közép-Európa fantasztikus lehetőségeket kínáló évtized előtt áll”, és amíg „korábban azt gondolták, hogy Közép-Európa nem tud boldogulni Nyugat-Európa nélkül, ma a nyugat-európai gazdaságok nem tudnak működni Közép-Európa nélkül. Nincs sikeres német gazdaság sem Közép-Európa nélkül, Közép-Európa valóban az EU gazdaságának lokomotívja.”
Tavaly viszont már azzal vezette fel a tusnádi beszédet, hogy „általános hangulat, hogy a világ egyre rosszabb hely”. A Nyugat hanyatlásáról már egyenesen úgy fogalmazott, hogy Közép-Európában „eljön majd az idő, amikor onnan (Nyugatról – a szerk.) a hozzánk érkező keresztényeket valahogy be kell fogadnunk és be kell illesztenünk az életünkbe”.
Az elhíresült „fajkeveredős” rész miatt elsikkadt ugyanakkor, hogy a kormányfő már ekkor elég apokaliptikus jóslatot fogalmazott meg a világ lehetséges tömbösödésével kapcsolatban: „Tranzitország vagyunk, és tranzitgazdaság is akarunk maradni, ahol azt a megjegyzést kell tennem, hogy ha a világ blokkosodik, és kettévágják megint Keletre és Nyugatra, akkor mi nem egy találkozási hely leszünk, egy tranzitország, nem egy találkozási hely, átjáró, érintkezés, ami mind a Kelet, mind a Nyugat előnyeit ötvözi, hanem, ha blokkosodás van, akkor mi valaminek a széle leszünk, a perifériája. És akkor nem egy virágzó Magyarországunk lesz, hanem egy Rejtő Jenő-féle poros, előretolt helyőrség lesz Magyarországból. Ezért minden blokkosodást nekünk elleneznünk kell. A tranzitország és tranzitgazdaság csak így hoz hasznot.” A „kanyarban előzésről” pedig azt mondta, közben „kaptunk egy ónos esőt, és most valahogy pályán kell tartanunk a járgányunkat”.
A fentiekből leginkább az a következtetés vonható le, hogy bár Orbán Viktor vízióiban van néhány állandó elem (a Nyugat hanyatlása vagy a közép-európai régió népeinek összefogása iránti igény), ezeket nem konzekvensen használja, hanem leginkább az adott beszéd elhangzásakor fennálló politikai érdekei mentén.
