Hamis illúziók és a magyar akkumulátorvalóság – Éltető Andrea válasza Kaderják Péternek

Kaderják Péter, a Magyar Akkumulátor Szövetség ügyvezetője adott interjút a Szabad Európának októberben, amelyben a magyarországi akkumulátoripar jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélt. Az interjúban elhangzott több kijelentést is vitat Éltető Andrea, a KRTK Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa, akinek az interjúra adott válaszcikkét az alábbiakban közöljük.

2023. október 18-án jelent meg egy interjú Kaderják Péterrel, a Magyar Akkumulátor Szövetség (HUBA) ügyvezetőjével. Szomorú olvasni, ahogy egy nyilvánvalóan politikai döntést – az akkumulátorágazat erőltetett felfuttatását – gazdasági okokkal próbál magyarázni, időnként önmagának is ellentmondva. A HUBA ügyvezetője továbbra sem kíván szembenézni azzal, hogy a szép elvek és a nyugat-európai gyakorlat a magyar, illiberális környezetben nem működik. Nézzünk néhány példát!

Elhangzik, hogy a hazánkban működő autógyárak miatt szükséges a hatalmas akkumulátoripari túlkapacitás kiépítése. Kormányzati cél a 250 GWh kapacitás elérése, jelenleg pedig már 87 GWh kapacitásnyi termelést folytatnak nálunk a dél-koreai gyárak. Ez minimum 870 ezer autóhoz elég, miközben nálunk tavaly 440 ezret gyártottak. Vagyis már most jelentősen exportra termelünk. Szlovákiában és Csehországban évente két és félszer annyi autót gyártanak az ottani külföldi (főleg német) gyárak, mint nálunk, Csehországban viszont szinte nincs még akkumulátorgyártás, de a cél 15 GWh, Szlovákiában pedig a 10 GWh 2030-ra. Mindkét országban a legnagyobb foglalkoztató a Volkswagen, hasonlóan függenek az autóipartól, mint mi. Mégis sokkal megfontoltabban, a hazai innovációt támogatva alakítják az akkumulátorgyártást, ha bevonnak kínai tőkét, azt sokszor vegyesvállalati formában teszik. A szlovák InoBat saját K+F-központtal együtt közös európai érdeket szolgáló, fontos projektekben (IPCEI) is részt vesz. Más európai országban is látszik a hazai K+F ösztönzése, az ázsiaiak lassabb és óvatosabb bevonása. A szomszédos országok csak addig tekintenek irigykedve Magyarországra, amíg rá nem jönnek, mi az ára, és milyen felesleges ennyi ázsiai beruházót teljesen kiszolgálni politikai okokból.

A legutóbbi időkig rendelkezésre állt a viszonylag képzett és olcsó munkaerő – mondja Kaderják. A „legutóbb” kb. 2015 körül volt, mert innentől folyamatosan és egyre hangosabban jelezték a vállalatok, hogy nincs munkaerő. Ez például a Német–Magyar Kamara éves felméréseiből is kiderül, ahol a cégek a régión belül is Magyarországon tartották legsúlyosabbnak a munkaerőhiányt. Nyolc éve köztudott ez tehát, mégsem érdekelte a kormányzatot az akkumulátoriparosítási döntésnél. Az elektromos átállásnál felszabadul majd munkaerő – vélhetjük, de nem tudjuk, mikor és mennyi. Egyelőre inkább elszívják a munkaerőt az épülő elektromos autógyárak (például a BMW és a szlovákiai Volvo). A közel kétszázezer magyar munkanélküli egy része nem alkalmas a foglalkoztatásra, mert írni-olvasni sem tud, másik részük pedig nem akar napi 12 órában veszélyes üzemben dolgozni. Maradnak tehát a vendégmunkások, belőlük is az ázsiaiak, mert az európaiaknak Magyarország már nem vonzó (minderről rendszeresen nyilatkoznak HR-esek és munkaerő-közvetítő cégek).

Nem baj, hogy nincs magyar hozzáadott érték az akkumulátor-értékláncban, majd harminc év múlva lesz – derül ki az interjúból. A német autógyáraknál sem ment hamar, de lám, a Bosch és az Audi végül beágyazódott, és magyar beszállítókkal is rendelkezik – mondja Kaderják Péter, aki pontosan tudja, hogy egy Bosch nem ugyanaz, mint egy koreai vagy kínai cég. Teljesen más gyártási és vállalati kultúra. Az ázsiaiak a teljes termelési láncot kiépítik nálunk saját beszállítóikkal. Nemrég jelentették be például a dél-koreai Sang-A Frontec EU szadai beruházás bővítését. Ők műanyag alkatrészeket gyártanak akkumulátorokhoz. Komolyan nincs magyar cég, aki műanyagokat tudna gyártani?

A koreai cellagyártók négy-öt éve működnek. Hány magyar cég tudott a gyártási láncukba bekapcsolódni? A Videoton például, amely milliós nagyságrendben gyárt háztartási akkumulátorokat, megkereste ezeket a cégeket, akik Lakatos Péter vezérigazgató szerint „közölték, hogy angolra sincs lefordítva a rajzuk, mit keresünk mi itt, a következő tizenhét évre megvannak a távol-keleti beszállítóik”. Arról van tehát szó, hogy kényelmesebb az ázsiaiaknak hozni a saját partnereiket, mi meg ezt kiszolgáljuk. Nem szabunk meg hazaitartalom-követelményt, nem alakítunk ki vegyesvállalatokat, kötelező kooperációt. Miért, ha nem politikai okokból? És mit tesz a HUBA ez ügyben?

Érdekesek az interjúban elhangzó összehasonlítgatások: a Mol százhalombattai finomítója sokkal nagyobb, mint az iváncsai gyár (de olajfinomítóból egy van az országban, nem tucatnyi), a CATL telephelye csak harmada a BMW-ének (de ez csak a CATL első fázisa, viszont az egész gyár, plusz a Debrecenbe telepített többi, EcoPro, Semcorp, Eve Power, összesen jóval nagyobb lesz, mint a BMW területe).

Szóba kerül a víz kérdése. „A Dunán nem látom, hogy fogyna a víz” – mondja a HUBA ügyvezetője. Vajon akkor a Duna melletti komáromi akkugyárhoz miért a tatai karsztvízbázist használják? Februárban elindult a vízvezeték építése Tatabányáról Komáromba, s mivel a felszín alatt a víztestek összefüggnek, ez a tatai forrásokat és tavakat is veszélyezteti. A karsztvíz olcsóbb a gyáraknak, nem kell annyira tisztítani. A kormány pedig ehhez asszisztál, hiszen a vízvezetékeket a Mészáros és Mészáros Zrt. építi, ahogy máshol is. Az akkumulátorgyártás „megrendeléseket jelent az építőiparnak” – szólja el magát Kaderják Péter, és igaza van, mert a gyárakat legtöbbször a Garancsi-féle Market Építő Zrt. építi, az áramvezetékeket a Tiborcz-érdekeltségű Opus Titász, a logisztika a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető kezében van, sőt a munkaerő-kölcsönző cégek között is találunk kormányközelieket.

Debrecenben nincs folyó. Itt „a helyi szakemberekben kell megbízni, hogy nem méretezik túl a vízfogyasztást” – mondja Kaderják. Kincses Dánielben, a TIVIZIG igazgatójában, az egyik legjobb szakemberben úgy „megbíztak”, hogy tavasszal menesztették, pusztán mert átgondolást javasolt a CATL-beruházással kapcsolatban, és rámutatott a vízbázis határaira.

2021-ben, amikor még nem volt akkuláz, a TIVIZIG készített egy alapos vízkészlet-gazdálkodási térségi tervet, amelyben megállapította, hogy a felszín alatti vízbázisok kihasználása a határon van, mégpedig a nem bejelentett mezőgazdasági kutak miatt. A bevallott felszín alatti vízkivétel évente 14,7 millió köbméter, a becsült illegális pedig 26,6 millió köbméter! Még pontos rálátásunk sincs tehát a vízkivételre, de ráeresztünk a térségre egy fokozottan vízigényes ágazatot. A többször elhangzó megoldás erre a szennyvíz tisztítása lenne, ami irtózatosan költséges, mert az ipari technológiához fokozottan tiszta víz kell, az ipari szennyvizet meg a speciális vegyszerektől kell megtisztítani. Egyelőre úgy néz ki, hogy ezt is a magyar adófizetők fizetik majd. „A termelés során a víz körforgását maximálisan biztosító eljárás alkalmazását is el lehetne várni a befektetőktől” – mondja a HUBA ügyvezetője. Igen ám, de a víz leginkább a hűtőtornyokra kell, 85 százaléka elpárolog – ahogy tudható a CATL dokumentációjából –, és a vízpára befogásáról sehol nincs szó.

Komoly probléma az iparbiztonság is. „Mindenhol vannak balesetek” – mondja Kaderják Péter. Egy baleset egy akkumulátorgyárban azonban kicsit más, mint máshol. A gyárak biztonsági jelentései egyöntetűen súlyos, környezetre terhelő hatásokra figyelmeztetnek havária esetén. Köztudott, hogy a Samsung évek óta nem veszi komolyan az iparbiztonsági, katasztrófavédelmi előírásokat. „36 akkumulátormodul kigyulladt, az épület, tűzoltó berendezések használatbavételi engedélyét, tűzvédelmi szabályzatot, oktatási és villámvédelmi jegyzőkönyvet bemutatni nem tudták. A tűzvédelmi főkapcsoló nem került kiépítésre, a tűzoltás során az épület áramtalanítását nem lehetett azonnal elvégezni.” (A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 36300/1887-5/2021 sz. határozatából.) „A belélegezhető por, illetve az N-metil-2-pirrolidon mértéke meghaladta a mért határértéket.” (Két dolgozó súlyos veszélyeztetése, 001902-3/2021 sz. határozat.) Találtak mérgező iszaptócsát is az egyik szennyvízkezelő üzem padlóján (36300/4412-2/2021 sz. határozat). 2021 őszén pedig közrejátszott a 27 éves karbantartó fiú halálában, hogy nem volt karbantartási utasítás, és „a gépsorok magyar nyelvű dokumentációja is hiányzott” (000231-6/2022 sz. határozat).

A SungEel koreai újrahasznosító is a HUBA tagja, mindkét telepén sorozatos botrányokkal. Tizennyolc dolgozó laborvizsgálata erős mérgezettséget mutatott ki, az elszívó ventilátorból hiányzott a gégecső, a dolgozók nem viseltek védőruhát, balesetveszélyesen tároltak rákkeltő port (005528-14/2022 sz. határozat). A Magyar Akkumulátor Szövetség vajon ösztönzi tagjait a biztonsági szabályok betartására? A magyar kormány nem igazán, mert egy augusztusban nyilvánosságra hozott tervezet szerint a jövőben elég lenne egy, akár e-mailben küldött írásos „oktatási tematika” mint munkavédelmi oktatás.

A környezeti hatásokról így nyilatkozik az ügyvezető: „Ha kell, építsenek ki helyi, független monitoringrendszereket, fúrjanak kutat, mérjék a levegő minőségét, mindezt nyilvános felülettel, ahol a lakosok valós időben ellenőrizhetik az adatokat. Ezek ma már mind megvalósíthatók. Igaz, pénzbe kerülnek, de be kell vasalni a befektetőktől.” Hogyan és kinek? A rendszeresen rágalmazott, becsmérelt civil családanyáknak, lakosoknak, akiken a hatóságok átnéznek? A HUBA mint civil szervezet esetleg bevasalja, vagy ad a mérőberendezésekre pénzt? Elszállíttatja a koreai cellagyártók illegális akkuhulladékait Ikladról (663 tonna) és Abasárról (1700 tonna)? Miközben hangzatos mondatokat hallunk a „szigorú környezeti szabályokról”, a kormányzat törvénykezéssel teszi lehetővé, hogy a szennyező gyárak büntetlenek maradjanak (432/2023. [IX. 21.] kormányrendelet a környezetvédelmi hatósági szerződésről). A törvényhez hozzácsapott miniszteri utasítás nem írja felül a kormányrendeletet, és a szövege sem egyértelmű. Véleményezte ezt a rendeletet a HUBA?

Az Éltex Kft. is a HUBA tagja. Nevéhez fűződik hatszáz tonna, szabálytalanul tárolt akkumulátorhulladék Salgótarjánban és 83 tonna veszélyes anyag besorolásának meghamisítása Mocsán. Mit tesz a szövetség, hogy rábírja a törvényes működésre ezt a céget?

„Fontos partnerünk a katasztrófavédelem” – tudjuk meg az interjúból. Hol volt a HUBA, amikor tíz évre titkosították a Samsung vízmonitoring-adatait? Hol volt a HUBA, amikor Bátonyterenyén a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság „nem tartotta indokoltnak” a SungEel kapacitásbővítését, de a kormányhivatal mégis megadta az engedélyt? A gyárat végül idén augusztusban be kellett zárni a sorozatos szabályszegések miatt. Hol volt a HUBA, amikor Iváncsán úgy kezdték el a próbaüzemet a gyárban, hogy nem épült ki még a zajvédelem?

Végül kiderül, hogy a legfőbb jó az iparűzési adó. „Ácson, Debrecenben, amikor majd a Huayou, a BMW meg a CATL elkezdi önteni az iparűzési adót a városi kasszába, és elkezdik támogatni a helyi iskolát meg a focicsapatot, akkor már másképp fognak rájuk tekinteni a helyiek is.” Vagyis a majd valamikor érkező valamennyi pénzért (amit az állam később el is vonhat, ahogy Gödön) adják el a helyiek az egészségüket, környezeti értékeiket és víztartalékaikat. Egyébként iskolákat fejleszteni a magyar állam nem tudna esetleg magától, mondjuk az akkumulátorgyárakra fordított több mint ezermilliárd adófizetői forint helyett? A focicsapatok meg amúgy is elég támogatást kapnak, ehhez nem kell akkugyár.

Két eset rajzolódik ki: 1. A Magyar Akkumulátor Szövetség vezetője nincs tisztában az általa propagált ágazat háttérfeltételeivel és működésével. 2. Pontosan tudja, csak nem vesz róla tudomást, és másra hárítja a felelősséget. Egyik verzió sem biztató.

FRISSÍTÉS: A Magyar Akkumulátor Szövetség hivatalos rövidítése HUBA, a cikket megjelenés után ennek megfelelően javítottuk.