Az Európai Unió csütörtökön tartja az idei Európa-napot. Az unalmas ünnepségek helyett azonban most minden szem az egy hónap múlva esedékes európai parlamenti választásokra szegeződik, ahol a szélsőjobb meredek felívelésére számítanak, és arra, hogy az unió eltávolodhat eddigi klímapolitikájától.
Az évtizedek után, amikor az uniós választások alig okoztak bármi izgalmat, a június 6–9-i szavazás emberemlékezet óta a legfontosabb. Olyankor kerül rá sor, amikor folyamatos a válság az ukrajnai háború, a klímavészhelyzet, a geopolitikai hatalmi eltolódás és magának az EU-nak a hatáskörét és céljait megkérdőjelező kihívások miatt.
„Ez egzisztenciális harc lesz” – mondta Guy Verhofstadt volt belga miniszterelnök és leköszönő szabadpiacpárti liberális parlamenti képviselő, aki több mint negyed évszázada van az EU-politika sűrűjében. Elsodorja „azokat, akik kevesebb Európát akarnak, majd azokat a politikai erőket, akik megértik, hogy holnap sokkal egységesebb Európai Unióra van szükség az európaiak érdekeinek védelmében” – mondta egy interjúban.
Kendőzetlen politikai értelemben ez azokat a hagyományos szocialista, liberális és zöld erőket jelenti, akik az elmúlt öt évben a kereszténydemokratákkal együtt vezették az EU parlamentjét a feltörekvő kemény nacionalista jobboldali erőkkel, így a magyar Orbán Viktorral és az olasz Georgia Melonival szemben.
A szavazás a második legnagyobb demokratikus erőpróba az indiai választások után. A 27 országból álló, összesen 450 milliós unió 720 parlamenti képviselőt választ az elkövetkező öt évre, akik mindenben döntő szavazattal rendelkeznek a digitális adatvédelmi szabályoktól kezdve a nemzetközi kereskedelempolitikán át a klímaintézkedésekig.
Amikor június 9-én nyilvánosságra hozzák az eredményeket, kiderül, hogy a kontinens politikailag jobbra sodródik-e, mint Argentínától kezdve Hollandián át Szlovákiáig a világ nagy része.
Még ha más-más hibahatárral is, de a felmérések mindegyike egyfelé mutat: a nacionalista kemény jobboldal és a populista pártok jelentős nyereséget könyvelhetnek majd el.
„Ha megnézem a közvélemény-kutatásokat Európa-szerte, többé-kevésbé ugyanazt a forgatókönyvet látom” – mondja Nicola Procaccini, Meloni embere az Európai Parlamentben, aki egy olyan jobbközép részének tartja magát, amelyet eltávolítottak az Olaszország Fivérei párt neofasiszta gyökereitől.
Szerinte a hasonló gondolkodású pártok „többé-kevésbé mindenhol feljövőben vannak”. Ez magában foglalja a hollandiai és szlovákiai választási győzelmet, a közvélemény-kutatások pedig azt mutatják, hogy Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Tömörülése vezet.
Ehhez kapcsolódóan: Húsz éve az Európai Unióban: a kihasznált és elszalasztott lehetőség
Verhofstadt kontra Procaccini
Ami az alapokat illeti, az EU-csatát Verhofstadt kontra Procaccini párharcnak tekinthetjük, ahol az egyik fél ragaszkodik ahhoz, hogy az EU előtt álló globális kihívásokra csak a közös politikák adhatnak választ, a másik pedig ahhoz, hogy az egyes tagállamoknak kell mindig az első helyen állniuk dédelgetett nemzeti önazonosságukkal.
Míg az elmúlt fél évszázad nagy részében a 27 ország gyakran kevéssé hatékony egyéni védelmi programokkal az Egyesült Államok jóindulatára bízta Európát, Verhofstadt teljes védelmi uniót akar, hogy távol tartsa a harcias Oroszországot, és felkészüljön arra, hogy az Egyesült Államok nem kötelezi el magát, ha novemberben Donald Trumpot választják meg elnöknek. „Nem az egyes tagállamok fogják megvédeni az embereket” – mondta.
„Ez az oka annak, hogy egzisztenciális harcról beszélhetünk. Ha elveszítjük ezt a harcot a jobboldali pártokkal szemben, akkor védelem nélkül, biztonság nélkül maradunk” – véli Verhofstadt.
Procaccini ehelyett arra összpontosít, amire sok szélsőjobboldali párt az EU brüsszeli és strasbourgi intézményeinek a nemzeti ügyekbe való beavatkozásaként tekint. Különösen sérelmezik az EU zöldmegállapodását a klímaváltozás hatásainak visszaszorítására és a gazdálkodók rákényszerítésére a környezetbarát módszerekre. Úgy vélik, hogy mindez fennhéjázó módon helyezi hatályon kívül a nemzeti döntéshozatalt. Vissza akarnak nyúlni az EU mintegy hatvan évvel ezelőtti, határozatlanabb, eredeti verziójához, amikor az együttműködés inkább önkéntes és korlátozott volt.
„Szeretnénk visszaállítani az eredeti elképzelést Európáról” – mondta Procacinni.
Nem valószínű, hogy az EU-ellenes pártok megkaparintják a törvényhozó hatalmat, de annak is nagy hatása lehet, ha a kereszténydemokraták és a szocialisták mögött feljutnak a harmadik helyre. Ha az Európai Külügyi Tanács előrejelzése beigazolódik, „ez az éles jobbra fordulás valószínűleg jelentős következményekkel jár az európai szintű politikákra (…) különösen a környezetvédelmi kérdésekben, ahol az új többség vélhetően ellenezni fogja az ambiciózus uniós fellépést a klímaváltozás kezelésére”.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke már enyhített néhány klímaszabályon, és a jobbközép kereszténydemokrata Európai Néppárt, a törvényhozás legnagyobb frakciója jobbra lépett a migráció kérdésében is a klímapolitika mellett.
Az európai zöldmegállapodás elsorvadásával a geopolitikai válságokkal küzdő EU-nak szembesülnie kell egy saját maga okozta krízissel is.
A csütörtöki Európa-nap Jean Monnet, az Európai Unió egyik alapító atyja előtt tiszteleg, aki azt mondta: „Európát a válságok fogják összekovácsolni.”
Ehhez kapcsolódóan: A csaták évtizede, avagy amit Orbán Viktortól tanult az EU
