Gyakran egymásnak dobták a forró krumplit az európai választások előtti utolsó nagy csúcsjelölti vita résztvevői, amely az előzetesen vártnál érdekesebben alakult. Meglepő módon Von der Leyent saját kollégája, a szocialista Nicolas Schmit támadta a legvehemensebben.
Egész Európa élőben követhette a június eleji európai választások előtti utolsó nagy politikai vitát az öt bizottsági elnökjelölt (csúcsjelölt) részvételével, amely – részben a koreográfia jóvoltából – a vártnál paprikásabb hangulatban, de kulturáltan zajlott.
Az euroszkeptikusok és szélsőjobboldaliak nélkül zajlott a vita
Miközben a vita résztvevői – a jobbközéptől a szélsőbaloldalig – a szélsőjobboldalt és a populistákat nevezték meg fő politikai ellenfélként, a megtámadott oldal nem védekezhetett, mivel sem az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR), sem pedig a szélsőjobboldaliként nyilvántartott Identitás és Demokrácia (ID) nem kapcsolódhatott be a vitába. Ennek okaként a szervezők azt jelölték meg, hogy egyik jobboldali párt sem ismeri el a csúcsvezetői (Spitzenkandidat) modellt, és nem is állított bizottságielnök-jelöltet. Az érvelés azonban némileg sántít, mivel a liberálisokat és a Macron-féle centristákat tömörítő Renew sem állított elnökjelöltet (csak egy több politikusból álló teamet), mégis részt vehetett a vitán.
Az egy és háromnegyed órás kérdezz-feleleken a listavezetőknek mindössze 45 másodperc állt a rendelkezésükre, hogy kifejtsék az álláspontjukat a hat kiválasztott témáról. Emellett mindenki kapott három kártyát, ami az általa választott témában további harminc másodperc megszólalási időt jelentett. Végül az öt meghívott egy rövid pódiumbeszélgetésen külön-külön is elmondhatta krédóját, és válaszolhatott a villámkérdésekre. Az Európai Műsorsugárzók Uniója (EBU) által szervezett csúcsvezetői vitán a helyszínen és az egyes tagállamokban fiatalok is kérdezhettek, kiterjesztve a brüsszeli buborékon túlra az erőfelmérést.
Von der Leyent saját kollégája bírálta a legélesebben
Ahogy várható volt, leggyakrabban az Európai Bizottság regnáló elnökének, Ursula von der Leyennek kellett védekeznie és magyarázkodnia, de a centrista pártok és az Egységes Európai Baloldalt képviselő jelöltek egymást is szépen körbelőtték, rámutatva a másik álláspontjában lévő következetlenségekre.
Ursula von der Leyen talán a legélesebb kritikát saját beosztottjától, az európai szocialisták színeiben induló Nicolas Schmittől, a luxemburgi biztostól kapta, aki kifejezetten szemrehányóan nyilatkozott a főnöke és néhány más európai vezető által Tunéziával az illegális migráció visszaszorítása céljából kötött megállapodásra, amely egy vastag pénzügyi borítékot is tartalmaz a tuniszi rezsimnek. „Ez nem Európa, ezek nem európai értékek, ez egy különlegesen mocskos diktatúrával kötött megállapodás” – fakadt ki Schmit, feltételezve főnökéről, hogy tisztában van azzal, hogy a tunéziai hatóságok visszakergetik a menekülteket a sivatagba.
Ehhez kapcsolódóan: Élet „Brüsszel” után – volt EP-képviselőkkel beszélgettünk
Ugyancsak Schmit volt az, aki a legerélyesebben szólította fel Von der Leyent arra, hogy tisztázza álláspontját a Giorgia Meloni olasz kormányfő vezette ECR-ral való jövőbeni együttműködést illetően. A luxemburgi szocialista egyébként az ID mellett az ECR-t alkotó pártokat, így a Meloni vezette Olaszország Fivéreit sem tekinti demokratikusnak, és néhány példát is felhozott arra, miért.
Csatlakozott hozzá Walter Baier osztrák szélsőbaloldali politikus, a Baloldal bizottságielnök-jelöltje, aki azt mondta, hogy sokkolták Von der Leyen szavai, amikor néhány hete a hollandiai Maastrichtban tartott első nagy vitán nyitva hagyta az együttműködés lehetőségét a szerinte szélsőjobboldali erőkkel. Baier hangsúlyozta, hogy semmilyen kompromisszum nem lehetséges a szélsőjobboldallal. A Renew színeiben fellépő, de nem bizottságielnök-jelölt olasz, de Macron pártját képviselő Sandro Gozi is kérdőre vonta a bizottság elnökét, amiért szerinte kész nyitni Meloni és pártja felé.
Az EPP elnökjelöltje három vörös vonalat húzott
Ursula von der Leyen először is nyomatékosította: nem mondta azt, hogy szövetséget kötne a konzervatívokkal (ECR). Az Európai Néppárt csúcsjelöltje három vörös vonalat húzott mindenfajta együttműködéshez. Ezek: Európa-pártiság, Ukrajna oldalán kell állnia, és elkötelezettnek kell lennie a jogállam mellett. Megjegyezte, hogy Meloni – szerinte – az első kettőnek megfelel, a harmadikat még meglátják (nem lehet tudni, hogyan, kikből állnak majd fel a pártcsoportok), de leszögezte, hogy a szexuális kisebbségek kérdésében Melonitól teljesen eltérő nézeteket vall. Konkrétan a német AfD-t, a francia Nemzeti Tömörülést és a bolgár Újjászületést nevezte meg mint olyan pártokat, amelyek bizonyosan nem felelnek meg a fenti kritériumoknak.
A liberális-centrista Sandro Gozi a szocialisták csúcsjelöltjének, Nicolas Schmitnek dobta a labdát, felhánytorgatva, hogy az olasz és a francia szocialisták is a migrációs paktum ellen szavaztak. Schmit viszont támogatja a paktumot, amelyet nem tökéletes, de ígéretes első lépésnek nevezett.
Terry Reintke, az európai zöldek frakciójának társelnöke és a két zöld csúcsjelölt egyike viszont éppen Gozinak fűtött be, kérdőre vonva, hogy a Renew miért nem zárja ki egyik holland tagpártját, amely a napokban koalíciós megállapodást kötött a szélsőjobboldali-populista Geert Wilders-féle Szabadságpárttal. A Renew-t képviselő politikus óriási hibának nevezte a lépést, és azt mondta, hogy a párt a választások másnapján foglalkozik majd a kérdéssel.
Orbán és Magyarország sem maradt ki a vitából
A vitán hat témakört jártak körbe a meghívottak. A témaválasztást az európai közvélemény preferenciái indokolták: gazdaság és munkahelyek; védelem és biztonság; éghajlat és környezetvédelem; demokrácia és jogállam; migráció és határok; innováció és technológia.
A vita során, főként a jogállami részben, Orbán Viktor és Magyarország neve is többször felmerült. Ursula von der Leyen megjegyezte, hogy ha a magyar kormány részéről elmaradnak a pozitív lépések, az uniós források befagyasztva maradnak.
Az eddigi felmérések túlnyomó része az Európai Néppárt győzelmét valószínűsíti a június eleji EP-választáson. Ez a párt küldheti majd – ahogy eddig is – valószínűleg a legtöbb képviselőt az EP-be, és formálhat elvileg jogot arra, hogy az ő jelöltje legyen a következő bizottsági elnök. Ez a megközelítés 2014-ben működött Jean-Claude Junckerrel, mert a tagállamoknál is ő volt a favorit, és a csúcsjelölti logika alapján is őt illette meg a bizottsági elnöki pozíció. Legutóbb, 2019-ben azonban az Európai Tanács, amely minősített többséggel jelöli a bizottsági elnököt, félresöpörte a csúcsjelölti megközelítést, és a néppárti Ursula von der Leyent javasolta a testület élére, aki végül mindössze kilenc szavazatos többséggel megkapta a szükséges támogatást a képviselő-testülettől.
Most is Von der Leyen a favorit, de az Európai Parlamentben – amely abszolút többséggel megválasztja a bizottsági elnököt – billegni látszik a biztos jóváhagyása, tekintettel arra, hogy meggyengülhet az eddig őt támogató progresszív-centrista többség pozíciója, az euroszkeptikus, populista jobboldalé viszont megerősödhet. A választás után ezért Von der Leyennek várhatóan hosszabb időre lesz szüksége ahhoz, hogy megszerezze a frakciók támogatását a szavazás előtt, amely éppen ezért nem várható szeptember előtt.
