A kelet-ukrajnai frontvonal mentén rekedt emberek számára egy buszjárat lehetővé teszi, hogy kijussanak az orosz bombázás alatt álló, elszigetelt falvakból vásárolni, felvenni a nyugdíjukat, és fogorvoshoz tudjanak menni.
Emberek egy csoportja várakozik az út szélén Ukrajna keleti, a Donyecki területnek az ukrán kormány ellenőrzése alatt álló részén. Csomagokkal, köztük élelmiszerrel és gyógyszerekkel felpakolva várnak egy civil szervezet által szervezett buszra, amely hazaviszi őket.
Kosztyantyinivka falu körülbelül 25 kilométerre nyugatra fekszik Bahmuttól, amely nagyrészt romokban hever a hónapok óta tartó könyörtelen és brutális orosz katonai támadás után. Ukrajna makacsul védi a várost, bár sok elemző szerint stratégiai szempontból csekély jelentősége van.
Bahmut Kramatorszk és Szlovjanszk, két olyan kulcsfontosságú város közelében fekszik, amelyeket az orosz hadsereg mindenképpen szeretne elfoglalni, hogy további ellenőrzést szerezzen a Donyecki terület felett.
Kosztyantyinivka is rettenetesen megszenvedte az orosz ágyúzást. Hat civil meghalt és nyolc ember megsebesült április 2-án, amikor orosz rakéták 16 lakóházat rongáltak meg. Korábban, március 24-én egy másik orosz csapás öt ember halálát okozta.
A bombázások célpontja ellenére Kosztyantyinivka, amelynek lakossága a háború előtt közel hetvenezer fő volt, még mindig rendelkezik számos olyan szolgáltatással, köztük orvosokkal és gyógyszertárakkal, amelyek hiányoznak a kisebb közeli falvakból. Van továbbá szabadtéri piac, ahol az emberek azt árulják, amit tudnak, gyakran a kertjükben termelt zöldséget.
A városba azonban nehéz eljutni, mivel a buszjáratok nagyrészt megszűntek, amióta Oroszország 2022 februárjában megindította a teljes körű inváziót.
A Kosztyantyinivkától 25 kilométerre délre fekvő Zorjából származó Olena számára az új buszjárat mentőövet jelent.
„Elkezdődött a szezon, az embereknek el kell jutniuk a kosztyantyinivkai piacra. Van, aki húst árul, van, aki tejet. Így tudjuk eladni, amink van, hogy megpróbáljunk túlélni – magyarázta Olena a zsúfolt kisbuszon. – Örülünk, hogy legalább hetente egyszer jár busz” – mondta a Szabad Európa ukrán szolgálatának, hozzátéve, hogy egy helyi bankautomatát is használt, hogy pénzt vegyen le a számlájáról.
A buszjáratot az ENSZ Ukrán Humanitárius Alapja és a Proliszka ukrán civil szervezet koordinálja, amely elmondása szerint 62 buszt üzemeltet nemcsak a Donyecki, hanem a Harkivi, a Herszoni, a Szumi, a Zaporizzsjai és a Dnyipropetrovszki területen is. Összesen kétszáz települést szolgál ki, ahol számításai szerint több mint harmincezren veszik igénybe az ingyenes szociális közlekedési szolgáltatást.
Szerhij azért jött Kosztyantyinivkába, hogy gyógyszert vásároljon mozgássérült nagyapjának, felvegye egy szomszédja nyugdíját, akinek mindkét lábát amputálták, és kenyeret vegyen.
„De a legfontosabb a gyógyszer” – magyarázta a Szabad Európának, hozzátéve, hogy az ingyenes buszjárat előtt fizetnie kellett a városba való utazásért, ami megterhelte a pénztárcáját.
Az ezer kilométeres kelet-ukrajnai frontvonalon húzódó városokban és falvakban sok család nem hajlandó elhagyni otthonát, annak ellenére hogy a heves harcok és a lövöldözés gyakran a közelben vagy szó szerint a küszöbükön zajlik.
Szerhij azt mondja, hogy szülőfalujában, Kalinovában maradtak idősek, fogyatékkal élők és ágyhoz kötöttek, ahogy máshol is a frontvonal közelében.
„Nincs hová menniük. Magányosak, és nincs senki, aki gondoskodna róluk. Nem tervezik, hogy elmennek. Nekem ott van a nagyapám és az édesanyám is, aki agyvérzést kapott. Nekem kell ellátnom őket” – magyarázta Szerhij.
A többiekhez hasonlóan Szerhij is reméli, hogy véget ér az orosz invázió és helyreáll a béke, hogy ő és családja visszatérhessen fő tevékenységéhez, a mezőgazdasági munkához.
Szintén Kalinovából származik Ljudmila. Elmondása szerint a faluban már egy éve nincs áram, ami fokozza a nehézségeket a gyakori háborús zaj, például a közeli heves harcokból származó tüzérségi tűz közepette.
Ljudmila elmondása szerint a Kalinovát látogató orvosok a háború kezdete óta már nem jönnek, így ő is a busszal érkezve keresett ellátást. Három fogát húzta ki egy kosztyantyinivkai fogorvos. A többiekhez hasonlóan ő is igénybe vette az ATM-et, hogy felvegye a nyugdíját, amelynek egy részét élelmiszerre és gyógyszerre költötte.
A Kosztyantyinivkától mintegy harminc kilométerre délre fekvő Sztara Mikolajivkából származó Nágya arról beszél, hogy állandóan fél a közeli harcoktól, de azt mondja, hogy nem tud elmenni, nincs kiút.
„Nincs semmilyen közlekedési eszközünk, pedig fel kell vennünk a nyugdíjat, gyógyszertárba kell mennünk gyógyszerért, és ott van még a templom is. Hogy tudunk így élni? Sírni kell tőle” – mondta a színes, virágos fejkendőt viselő idős asszony.
A zorjai Ljudmila Ivanivna szerint az ingyenes buszjárat megszüntette az elszigeteltség érzését, amelyet a hozzá hasonló emberek éreztek az orosz katonai invázió által fenyegetett kisebb falvakban.
„Ha nem lenne ez a busz, otthon ülnénk és drága dolgokat vásárolnánk a helyi boltban. Miből? Úgy élünk, ahogy tudunk” – mondta.
Ljudmila Ivanivna azt mondja, nem tervezi, hogy elmegy, annak ellenére hogy faluját, Zorját bombázások érik, és már egy éve nincs vezetékes víz.
„Avgyijivka, Kosztyantyinivka és Bahmut között vagyunk. Lövöldöznek, tüzérséggel lőnek. Szörnyű és nagyon ijesztő” – mondta, hozzátéve, hogy mindenki a pincéjébe menekül, amikor fellángolnak a harcok.
„De az élet megy tovább. A legjobb kimenetelben reménykedünk, hogy a miénk lesz a győzelem.”
